2010 kategória bejegyzései

M-A 1. versenynap Day 1

Reggel és este is repült a mezőny

Reggel egy négyes feladatot, délután pedig egy két feladatos repülést kellett megoldaniuk a csapatoknak.

Egyelőre csak részeredmények vannak. A reggelirepülés első és harmadik feladatának eredményei ismertek. E két feladatban a bírók által kijelölt két-két cél közül kellett egy-egy kiválasztottra rárepülnie a pilótáknak.
A második feladat területszerzés volt, amelyben a csapat egy kiválasztott koordinátapont köré képzelt 2500 méter sugarú körön belül kellett repüljön úgy, hogy a lehető legnagyobb háromszöget alkossák a GPS-logger által gyűjtött pontok.
A negyedik feladat egy bírók által meghatározott célra történő repülés volt.

A délutáni repülés mindkét feladatának céljait a csapatoknak kellett meghatározniuk. Az elsőben három koordináta közül választhattak, a másodikban pedig a reggelihez hasonlóan bárhol megadhattak egy koordinátát. Nehezítésül nem egy szimpla körben kellett repülni, hanem egy körgyűrűben.

Az eredmények remélhetőleg hamarosan ITT lesznek elérhetők.

 

First day of the World Championship in Debrecen, Hungary

The first day was perfect for flying in Debrecen, where 118 competitors end 12 fiesta balloons took off from DebrecenAirport.

The morning tasks were:
1. Hesitation Waltz
2. Land Run
3. Hesitation Waltz
4. Judge Declared Goal

The evening tasks were:
5. Pilot Declared Goal
6. 3D Shape Task

We hope results will be given soon HERE.

 

Kezdődik a VB!

Debrecenben a tegnapi első ballonos csapatok megérkezésével elkezdődött a

XIX. HŐLÉGBALLON VILÁGBAJNOSKSÁG

A 129 nevezett csapat között három magyar is van.

Szurkoljunk Konecsni János, Tóth Mihály és Török Sándor csapatának!

Az eredmények október 4-től ITT tekinthetők meg.

Tájékoztató a szeptember 15-én megtartott Szakbizottsági Értekezletről

Tisztelt sporttársak!

Tegnap, szeptember 15. –én megtartottuk a meghirdetett szakbizottsági értekezletet. Az értekezlet halasztott kezdési időponttal határozatképes volt.

Napirendi pontok:

– Beszámoló a VB rendezésének helyzetéről (Végh Sándor)
– A Nemzeti Bajnokság megrendezésének és lebonyolításának megtárgyalása. (Török Sándor)
– Egyebek (Végh Sándor)

Végh Sándor igazolt távolléte miatt az eső és harmadik napirendi pont nem került megtárgyalásra.

A megtárgyalt, és érvényes szavazással határozatra emelkedett napirendi pont, a XXX. Hőlégballon Magyar Nemzeti Bajnokság megrendezése volt.

Ez szerint, a szakbizottság elfogadta Notheisz Antal sporttársunk visszalépését, a verseny megrendezésétől.

Megbízta a Hajdúböszörményben rendezendő „I. HB Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny” rendezőit, a „XXX. Hőlégballon Magyar Nemzeti Bajnokság” megrendezésével. A két verseny külön értékeléssel, egyben kerül lebonyolításra.

Tájékoztatásul, az MRSZ elnöksége előzetesen hozzájárult a Nemzeti Bajnokság helyszínének, és rendezőjének megváltoztatásához.

Üdvözlettel: Oross János

Szakbizottsági Ülés 2010. 09. 15-én

Tisztelt Sporttársak!

Az idei Magyar Nemzeti Bajnokság körül kialakult helyzet tisztázására a Szakbizottság vezetésével egyetértésben szakbizottsági ülést hívok össze.

Az ülés helye. Bp. Dagály u. 11/A

Időpontja: Szeptember 15. 14 óra

Napirendi pontok:

-Beszámoló a VB rendezésének helyzetéről (Végh Sándor)

-A Nemzeti Bajnokság megrendezésének és lebonyolításának megtárgyalása. (Török Sándor)

-Egyebek (Végh Sándor)

Amennyiben a szakbizottsági ülés az eredeti időpontban nem határozatképes, a megismételt szakbizottsági értekezlet időpontja 2010. szeptember 15. 15 óra. A megismételt szakbizottsági értekezlet az eredetileg meghirdetett napirendi pontok tekintetében a megjelentek létszámától függetlenül határozat képes.

Mindenki megjelenésére számítunk.

 

Végh Sándor

Újabb hírek az I. HB Kupáról!

Kedves Ballonos Barátaink!

A mai napon egyeztettünk Végh Sándor Úrral (MRSZ Hőlégballon Szakbizottság Vezető).

Biztosított bennünket a támogatásáról és kezdeményezi a szakbizottsági ülés összehívását hogy a verseny hivatalosan is megkaphassa a XXX. Hőlégballon Magyar Nemzeti Bajnokság rendezési jogát.

Kérünk továbbá minden –versenyen résztvenni szándékozó–pilótát, hogy segítse munkánkat a nevezés mielőbbi elküldésével.

Szervező Bizottság

FIGYELEM! Megváltoztak az I. HB Kupa paraméterei

Tisztelt Érdeklődők!

Megváltoztak a Hajdúböszörményben megrendezendő I. HB Kupa paraméterei!

A legfontosabb változások:

A rendezvény neve:

I. HB Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny és XXX. Magyar Nemzeti Bajnokság

A rendezvény időpontja: 2010. szeptember 25-30.

Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 5.

Az új versenykiírás a verseny hivatalos honlapján olvasható.

I. HB Kupa

karpatia1

Örömmel adunk hírt arról, hogy még 2010-ben újabb nemzetközi hőlégballon verseny kerül megrendezésre Magyarországon.

karpatia2

Jelentkezési határidő: 2010. augusztus 5.

A programok, a versenykiírás és további részletek a verseny hivatalos honlapján olvashatók.

VI. Prímagáz és Contakter

VI. Prímagáz & Contakter Balaton-Átrepülő Nemzetközi Hőlégballon Verseny és Fieszta és Hőlégballon Nemzeti Bajnokság
FIGYELEM!!! RÖVID A NEVEZÉSI HATÁRIDŐ!

 

Kedves Ballonos Barátaim!

Ezúton szeretettel meghívlak Benneteket az újabb kísérteties feladatra, a Balaton átrepülésére.

Tervezetünk szerint ranglista pontszerző verseny lesz.

A tavalyi kiíráshoz képest néhány változás van.

Kedvező, hogy a nevezési díj csökkent. Ez 35.000,-Ft+ÁFA csapatonként. (Pilóta + két csapattag.)
Viszont ennek az az ára, hogy a szálláson felül az étkezésről is magunknak kell gondoskodni.

A nevezési díj ugyanúgy fog működni, ahogy a tavalyi évben, vagyis lesznek feladatok, amikben ha résztvesztek, visszakaptok a nevezési díjból. Jelenleg az még nyitva van, hogy hány ilyen feladat lesz, de amint pontosítjuk ezeket, azonnal tájékoztatni foglak Benneteket.

Kérlek Benneteket, hogy amennyire mi késtünk a meghívóval, Ti annyira gyorsak legyetek a jelentkezéssel. Előre is köszönöm gyors reagálásotokat. Nevezési határidő: 2010. 05. 01.

Kérlek figyeljétek a www.ballonfieszta.hu weboldalt is. Ide is feltesszük az információkat.

Figyelmeteket megköszönve, baráti üdvözlettel

Török Sándor
elnök