M-A 1. versenynap Day 1

Reggel és este is repült a mezőny

Reggel egy négyes feladatot, délután pedig egy két feladatos repülést kellett megoldaniuk a csapatoknak.

Egyelőre csak részeredmények vannak. A reggelirepülés első és harmadik feladatának eredményei ismertek. E két feladatban a bírók által kijelölt két-két cél közül kellett egy-egy kiválasztottra rárepülnie a pilótáknak.
A második feladat területszerzés volt, amelyben a csapat egy kiválasztott koordinátapont köré képzelt 2500 méter sugarú körön belül kellett repüljön úgy, hogy a lehető legnagyobb háromszöget alkossák a GPS-logger által gyűjtött pontok.
A negyedik feladat egy bírók által meghatározott célra történő repülés volt.

A délutáni repülés mindkét feladatának céljait a csapatoknak kellett meghatározniuk. Az elsőben három koordináta közül választhattak, a másodikban pedig a reggelihez hasonlóan bárhol megadhattak egy koordinátát. Nehezítésül nem egy szimpla körben kellett repülni, hanem egy körgyűrűben.

Az eredmények remélhetőleg hamarosan ITT lesznek elérhetők.

 

First day of the World Championship in Debrecen, Hungary

The first day was perfect for flying in Debrecen, where 118 competitors end 12 fiesta balloons took off from DebrecenAirport.

The morning tasks were:
1. Hesitation Waltz
2. Land Run
3. Hesitation Waltz
4. Judge Declared Goal

The evening tasks were:
5. Pilot Declared Goal
6. 3D Shape Task

We hope results will be given soon HERE.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük