2021 kategória bejegyzései

2021. hírei

Eredmény

Szombaton a Szegedi Nemzeti Színházban hirdették ki a XXII. Hőlégballon Európa Bajnokság végeredményét:

1. Roman HUGI – Svájc
2. Stefan ZEBERLI – Svájc
3. David SPILDOOREN – Belgium

A magyarok közül KONECSNI János csapata lett a legjobb, de sajnos nekik is csak az 52. hellyel kellett beérniük.

MOLNÁR Péter és csapata a 60. helyen, GARAG Szabolcsék pedig a 62. helyen végeztek a 81 fős mezőnyben.

A részletes eredmények ITT olvashatók, a díjátadón készült fotók pedig ITT nézhetők meg.

Kezdődik az Európa Bajnokság!

Hivatalosan ma kezdődik Szegeden a XXII. FAI Hőlégballon Európa-bajnokság

A versenyre 23 országból érkeznek a csapatok, Szegeden egy héten keresztül, szeptember 18-ig lehet majd kémlelni az eget és számolgatni a színes ballonokat. Ez nem is lesz olyan könnyű feladat. 84 csapat fogja összemérni versenyzői tudását, valamint 19 fieszta ballon versenyen kívüli repüléseket fog végrehajtani, így egy időben akár 100 ballont is összeszámolhatnak a figyelmesebb ballonfürkészők.

Az Európa Bajnokság eredményeit a verseny hivatalos honlapján lehet figyelemmel kíséreni.

Érdekesség még, hogy a repüléseket az interneten is nyomon lehet majd követni. Ehhez csak IDE kell kattintani.

Elhunyt Hegedűs Dezső

2021. szeptember 5-én, életének 89. évében elhunyt Hegedűs Dezső, a Magyar Repülő Szövetség volt főtitkára

Dezső Bácsi 1989-től a 2000-es évek elejéig volt a repülős szervezet vezetője. Több hőlégballonos versenyen megjelent, mindig jókedvű, jó humorú megnyitó- és versenyzáró beszédeket tartott. Nem csak a hőlégballonok álltak hozzá közel a repülőeszközök közül, de gondját viselte a lufiknak és lufisoknak egyaránt.

Nyugodj békében Dezső Bácsi!

Videó a július végi Ballonos veteránok fotókiállítás megnyitójáról, Őcsényből

Július végén nyílt meg Őcsényben, a repülőtéren a Ballonos veteránok fotókiállítása, amely megnyitón több ballonos is megjelent. Kicsik és veteránok egyaránt.

A rendező Pannónia 76 alapítvány videó felvételt is készített az eseményről, amelyet most meg is osztott. Fogadjátok szeretettel!

Ballonos veteránok – megnyitó

Ma 10 órakor kezdődött a Ballonos veteránok fotókiállítás megnyitója Őcsényben, a repülőtéren. Fogadjátok szeretettel a rendezvényen készült fotókat.

Ballonos veteránok – fotókiállítás Őcsényben

Július 24-27. között tekinthető meg a Pannónia ’76 Alapítvány jóvoltából a ballonos veteránokról készült fotókiállítás, amelynek az egyébként állandó kiállításként is működő Első Magyar Hőlégballon-történeti Múzeum ad otthont Őcsény repülőterén.

Az esemény programja:

2021 .07.24.
10:00
Rövid megemlékezés az emlékműnél.
A Ballonos Veteránok című fotókiállítás megnyitása.

11:00
Moderált beszélgetés veterán hőlégballonosokkal.

Szombat este, vasárnap reggel, vasárnap este, hétfőn reggel és hétfő este hőlégballon bemutató illetve sétarepülések a repülőtérről.

A fotókiállítás és az állandó kiállítás 07.24.-07. 27. között nyitva tart.

Véget ért Győrben a 40. Magyar Nemzeti Hőlégballon Bajnokság

Tizennyolc ballon színesítette meg az elmúlt héten Győr egét, amelyek közül tizenkettő egymással is versengett. A nemzetközi mezőnyben a magyarokon kívül holland, olasz és szlovén csapatok versengtek egymással. A négy versenyrepülés során összesen 16 feladatot kellett a lehető legpontosabban megoldania a csapatoknak, amely után kialakult a végső sorrend, azaz

az I. Győri Ballon Fieszta végeredménye:

Helyezés Pilóta Pontszám
1.  JAN OUDENAMPSEN (Hollandia) 11146
2.  MOLNÁR PÉTER 10995
3.  NÉMETH ZOLTÁN 10979

A rendezvényen a magyar csapatok az idei Nemzeti Bajnoki címért is versengtek,

a 40. Nemzeti Bajnokság dobogós csapatainak pilótái:

Helyezés Pilóta Pontszám
1.  MOLNÁR PÉTER 10995
2.  NÉMETH ZOLTÁN 10979
3.  GARAB SZABOLCS 10573

Az egyetlen női pilóta, BECZ RITA a nemzetközi mezőnyben 10540 ponttal az 5. helyezést érte el csapatával.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Az eseményről szép fotók is megtekinthetők ITT.

Hamarosan kezdődik a 40. Magyar Nemzeti Hőlégballon Bajnokság

Július 7-11. között ad otthont Győr az idei Magyar Nemzeti Hőlégballon Bajnokságnak.
A rendezvényre több országból is érkeznek csapatok.

A nevezett csapatok pilótái és ballonjaik ITT tekinthetők meg.

Aki többet szeretne tudni a ballonok versenyzéséről, kattintson IDE.

Magyar hőlégballon rekord

2020. december 29-én korán kelt a győri csapat, élükön Molnár Csabával. Távolsági repülést terveztek Magyarország felett.

A Pécs-Pogány repülőtérről startolt Csaba, amit a reptér webkamerája is megörökített. 7:45-re kell előre pörgetni a videót, a felszállás 7:54-kor látható.

Már november 23-án is megkísérelte a csapat a rekordrepülést, aznap azonban nem állt melléjük a szerencse. Akkor „csak” 200 kilométeres távolságot tudott Csaba repülni, a kedvezőtlen időjárás miatt meg kellett szakítani a repülést.

A második kísérlet azonban már kedvezőbb körülmények között történt, így a hőlégballon több mint 5 órás repülés után Nyíregyháza térségében landolt. Összesen 328 kilométert tett meg a levegőben.

Ez úton is gratulálunk Molnár Csabának a kiemelkedő teljesítményért, a csapatnak pedig a repülés lebonyolításában való segítségért.

A kisalfold.hu most riportot készített a pilótával.