2001 kategória bejegyzései

II. Termofarm Kupa

Jövő héten, 2001. 06. 19-én kezdődik Kecskeméten a II. Termofarm Kupa. A pontszerző verseny mellett a szervezők reményei szerint ezúttal sikerül a már tavaly is tervezett „éjszakai repülés”, amelyre előreláthatólag vasárnap hajnalban kerül sor.

Beszámoló a Sportbizottsági Ülésről

Tisztelt Mindenki!

Az MRSZ Hőlégballon Szakág Sportbizottsága 2001. május 17-én, Győrben tartott ülésén, többek között az alábbi határozatot hozta:

„Mészáros Béla szakágvezető 2001. 06. 16-án 10 órára, Budapesten szekcióülést hívjon össze. A szekcióülés javasolt legfőbb napirendi pontja: a szervezeti és működési szabályzat megszavazása.”

A sportbizottság elfogadta, hogy a februári HBSZ ülésen bemutatott Szervezeti és működési szabályzat tervezethez (SZMSZ) a jelenlévők a kiegészítésüket május 25-ig küldjék meg a részemre. A határidőig javaslat hozzám nem érkezett. Az MRSZ március 31-én elfogadott új Alapszabályában lévő változások miatt is, változtattam az eredeti tervezeten és javaslom, hogy a HBSZ ülésen, mint munkatervezetet a mellékelt verziót használjuk.

Üdvözlettel: Pálhegyi Zoltán

A szabályzat itt megtekinthető: // HBSZMSZ.rtf //

Véget ért a II. MOL-PB GÁZ Vértes Kupa

Május 13-án, vasárnap befejeződött az idény első ballonversenye, a II. MOL-PB GÁZ Vértes Kupa.

Az idő ezúttal kegyes volt hozzánk, nem úgy, mint tavaly. Akkor ugyanis a hóesésnek köszönhetően csak két versenyrepülést tudtunk végrehajtani.

Az induló csapatok, valamint kapitányaik a következők voltak:

Pilóta Csapat Ballon
Jakab János Budapest Ballon Club HA-726
Aklan Attila Budapest Ballon Club HA-749
Pálffy István CONDOR SE HA-874
Josef Kotz Németország D-OBNL
Adi Garagon Németország D-OSEP
Oross János West Air Club HA-740
Markó Miklós Kecskeméti HBSE HA-865
Komódi Gábor AERO Klub Hajdúszoboszló HA-724
Németh Zoltán ALBA Ballon SE HA-605
Kovács István CONDOR SE HA-860
Kardos Miklós Műegyetemi SE HA-752
Ottó Balázs Győri Ballon Klub HA-873
Nagy Katalin CONDOR SE HA-751
Kovács János DÉGÁZ Szeged HA-863
Tóth Mihály DÉGÁZ Szeged HA-733

Az öt felszállásból háromban lehetett versenyezni, pontokat gyűjteni. A másik két repülés alatt vendéglátóinknak, támogatóinknak mutattuk meg,milyen nagyszerű érzés több száz méterről és a fák magasságából megtekinteni a Vértes hegyeit.

A feladatok értékelése után a következő sorrend alakult ki:

Pilóta Pontszám
1. Németh Zoltán 7898
2. Kovács István 7534
3. Aklan Attila 7479
4. Kovács János 7018
5. Oross János 6667
6. Markó Miklós 6489

KÉPEK

II. MOL-PB GÁZ Vértes Kupa

II. MOL-PB GÁZ Vértes Kupa:

Ma kezdődik az idény első nagyobb szabású hőlégballonos eseménye, a II. MOL-PB GÁZ Vértes Kupa.

A helyszín a Vértes hegység és környéke, ahol kuriózumnak számító „hegyi” repülésekre is sor kerülhet.

A verseny szervezője a Műegyetemi SE hőlégballon szakosztálya.

A résztvevők a Várgesztesi Villapark kényelmét élvezhetik szerdától vasárnapig.

A verseny eredményei a holegballon.hu -n is olvashatók lesznek.

Kezdődik a szezon!

Kezdődik a szezon:

A II. MOL PB-Gáz Villapark Kupa az előzetes tájékoztatókkal ellentétben

május 9. és 13.

között kerül megrendezésre Várgesztesen, amely megfelelő számú résztvevő esetén minősítő verseny lesz.
A verseny szervezője a Műegyetemi SE hőlégballon szakosztálya.

Beszámoló a Hőlégballon Szakbizottsági Ülésről

A Hőlégballon Szakbizottsági Ülés főbb napirendi pontjai az alábbiak voltak:

2000 évi beszámoló
2000 évi versenyek értékelése
A Magyar Köztársasági Kupa eredményei
2001 évi minősítések
2001 évi versenyek és rendezvények egyeztetése
Bizottságok beszámolói

Egyéb dokumentumok:

Megfigyelő jelentkezési lap

A Hőlégballon Szakbizottság Szervezeti és Működési Szabályzatának tervezete, valamint a 2001-es versenynaptár

A Hőlégballon Szakbizottság Szervezeti és Működési Szabályzatának tervezete, valamint a 2001-es versenynaptár Pálhegyi Zoltántól:

Hello Mindenkinek!
Mellékeltem egy tervezetet a Hőlégballon Szakbizottság szervezeti és működési szabályzatáról (SZMSZ). A pillanatnyilag meglévő 1991-ben íródott és nem teljesen felel meg a mai működésnek. Az MRSZ alapszabálya és SZMSZ-e a www.aeroclub.hu/documents/downlh.htmoldalról letölthetö. Ez elöírja, hogy a szakágak saját SZMSZ alapján működjenek és ennek nagy részét szabályozza is, amire hivatkozok is több helyen. Javaslom, hogy töltsétek le az MRSZ iratait. Hozzáteszem, hogy az MRSZ-nek változni fog az alapszabálya a törvény módosítások miatt. Ez befolyásolni fogja természetesen a szakág működését is. Mellékeltem a versenynaptárat is, amit Mészáros Béla állított össze.

A fent említett dokumentumok:

HBSZ_SZMSZ.doc
2001verseny.doc