A mai napon hivatalosan is véget ért az idei talán egyetlen megrendezhető hőlégballon verseny Magyarországon és Európa-szerte egyaránt, a CECUP 2020.
A Central European Cup, azaz a Közép-Európai Kupa a jövő évi Európa Bajnokság főpróbája is volt egyben, mivel a rendezők reményei szerint 2021-ben ismét hazánk fog otthont adni a teljes európai mezőny megmérettetésének.
Az elmúlt héten az időjárás kegyes volt a 17 versenyző és 4 fieszta repüléseket végrehajtó csapattal. Összesen 8 felszállás során 26 feladatot kellett a csapatoknak megoldaniuk.
A mezőnyben a pandémiás helyzet miatt sajnos csak néhány kölföldi (2 ukrán, 1 szlovén, 1 olasz és 1 dán) csapat indult.
A nemzetközi verseny végeredménye:
1. KONECSNI János (Magyarország)
2. MOLNÁR Péter (Magyarország)
3. Dejan BUZETI (Szlovénia)
A szegedi versenyen induló magyar csapatok a 2020-as Magyar Nemzeti Bajnokság trófeájáért is küzdöttek. A 12 csapat első három legeredményesebbjének pilótája:
1. KONECSNI János
2. MOLNÁR Péter
3. NÉMETH Zoltán
Gratulálunk a helyezetteknek, az indulóknak és a verseny lebonyolításában segédkezőknek egyaránt.
A verseny hivatalos eredménye ITT érhető el.