2009.04.10. nap bejegyzései

Paál Dávid felhívása a Nemzeti és Balatonátrepülő versennyel kapcsolatban

Ezúton hívom fel minden tisztelt jelentkezni szándékozó pilóta illetve obszerver figyelmét, hogy az eddig befutott jelentkezések alapján hogy is állunk.

Eddig jelentkezett 18 obszerver (ebből 11 külföldi) és 6 pilóta (ebből 4 külföldi).

Látszik, hogy a hazai érdeklődés a Nemzeti Bajnokság ellenére még kicsi. A honlap látogatottsága is a külföldi túlsúlyt tükrözi.

A külföldiek jelentkezését mielőbb vissza kell igazolnunk (pl. vízum miatt), ezért kérem, hogy aki jelentkezni akar, az mielőbb tegye meg. A pilóták száma határozza meg a meghívható obszerverek számát. Vagyis, ha nem lesz számottevően több pilóta, akkor aki eddig nem jelentkezett obszervernek, az már késésben van…

A jelentkezések beérkezése múlt évben is hasonlóan indult, aztán a végére normális létszám alakult ki. A gyors jelentkezés azért fontos, hogy ne kelljen bizonytalanságban tartania a szervezőknek senkit se, főleg ne a külföldi obszervereket, akik – mint tudjuk – a saját pénzükön utaznak ide.

Elkészült az idei Nemzeti és Balatonátrepülő verseny kiírása

Kedves Ballonos Barátaim!

Ímé, eljövé a Nagy Húsvét Napja! Ebből az alkalomból kívánék sok-sok locsolást és locsolkodást mindenkinek.
Elkészült az idei Nemzeti és Balatonátrepülő verseny kiírása. Kérlek Benneteket kisérjétek figyelemmel a www.ballonfieszta.hu weblapot. Ezen találjátok meg a szükséges információkat, vagy ha nem, akkor hívjatok engem, vagy írjatok.
Felhívom figyelmeteket, hogy a nevezési lap a „letöltések” link alatt található. Kitöltitek és csatolva visszakülditek.
Kérünk rólatok és a ballonról egy-egy fotót, ezt minél előbb juttassátok el a Paál Dávidnak, akár még a nevezési lap elküldése előtt is!

Jó leszállásokat kívánva, várunk Benneteket

Török Sándor
szervező