Végh Sándor köszönő levele a nyíregyházi ballonverseny szervezőihez, résztvevőihez

Kedves Mindenki!

 

Engedjétek meg, hogy így néhány órával a nyíregyházi verseny befejezése után köszönetet mondjak mindazoknak, akik ebben a nehéz helyzetben lehetővé tették ennek a versenynek a megrendezését, azoknak, akik eljöttek versenyezni, segíteni, és azoknak is, akik bár eljönni nem tudtak a távolból segítettek, támogattak bennünket.

Külön megköszönöm a nyíregyháziaknak, hogy élükön Berencsi Attilával a szó szoros értelmében éjt nappallá téve megrendezték nekünk ezt a versenyt.

Úgy tűnik ismét megindult valami, megteremtődni látszik annak a lehetősége, hogy Debrecenen kívül, egy másik helyszínen is tudjunk Magyarországon versenyt rendezni.

Ismételten megköszönöm mindenkinek a segítséget, és a közreműködést, és kérlek benneteket, hogy továbbra is támogassátok munkánkat.

 

Tisztelettel:  Végh Sándor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük