Címke: Szeged

Tegnap esti és ma reggeli repülések Szegeden, a VB-n

Tegnap a fieszta ballonok Szőreg határában szálltak fel és a kissé erősebb szélben egy rövid repülést követően Szeged Repülőterén landoltak:

Ma reggel a versenyzők önállóan választhattak felszállási helyet.

Egy Gordon Bennett Memorial (GBM) volt az első feladat, az alábbi paraméterekkel:

A Gordon Bennett Memorial feladat egy sajnálatos esemény emlékére jött létre hőlégballonos versenyeken.

A GBM feladatban nem az a versenyző éri el a legjobb eredményt, aki a célkereszt közepét találja el. Sőt, ő csak a felszállásért járó, lényegesen kevesebb pontot gyűjthet.

A versenyzőknek a vázlatban jelölt területekbe kell dobniuk a jelzőszalagot, a maximális pont pedig annak jár, akinek szalagja a legközelebb van a célkereszthez. Jelen esetben a háromszög csúcspontjához legközelebb, de a háromszögben landoló markerért lehet a maximális, 1000 pontot kapni.

Akinek a jelzőszalagja a területeken kívül ér földet, bármennyire is közel van a területhez, ugyanannyi pontot kap erre a feladatra, mint aki több száz méterre dobott vagy éppen nem is dobta el markerét.

Az alábbi fotók a cél közelében készültek, videókat később fogunk feltölteni.

 

Ma reggeli repülés fotói a 25. Hőlégballon Világbajnokságon

Ma reggel csodálatos napra ébredtünk! A teljes mezőny kitelepült Szeged alá, Gyálarét határába és a hajnali vékony ködréteget elhessegetve a magasba emelkedett, majd Szeged Repülőtér felett elhaladva körberepülte a hőlégballon Világbajnokságnak otthont adó várost. Az alábbi fotók a reggeli készülődésen, a start pillanataiban, illetve a repülés alatt készültek:

A ma reggeli versenyrepülés törölve

Mindig ez a fránya időjárás…

Az égiek sajnos nem kegyesek a 25. Hőlégballon Világbajnokságon résztvevőkkel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a ma reggeli, Magyarország feletti időjárást mutató radarkép:

Egyedül Szeged felett alakult ki csapadékot is tartalmazó felhőzet, emiatt ma reggel a ballonok az utánfutókon maradtak, a tervezett közös felszállási területre ellátogató mezőnynek ismét haza kellett kullognia Szeged Repülőtérre.

Fotók a gyakorló repülésekről és a megnyitóról – Szeged, Hőlégballon Világbajnokság 2024

Tegnap este és ma reggel is gyakorolhattak a csapatok a VB előtt.

A ma esti megnyitóval pedig hivatalosan is kezdetét veszi a 25. FAI WORLD HOT AIR BALLOON CHAMPIONSHIP, azaz a 25. Világbajnokság Szegeden, Magyarországon.

Hamarosan kezdhetünk szurkolni a magyar csapatoknak!

Idén Szeged ad otthont a Hőlégballon Világbajnokságnak. Vasárnap 18 órakor lesz a rendezvény hivatalos megnyitója, a verseny hétfőn kezdődik, néhány csapat azonban már ma is gyakorló repülést hajtott végre. Az alábbi fotók ma készültek:

A verseny menetrendje ITT látható.

 

Central European Cup – CE Cup 2023

Szeptembe 7-14. között kerül megrendezésre Szegeden a Közép Európai Kupa (CE CEUP) 2023. nemzetközi hőlégballon verseny, ami egyben otthont ad a jövő évi 25. FAI Hőlégballon Világbajnokság előrendezvényének is.

A reggeli és az esti ballonrepülések között is érdemes kilátogatni a repülőtérre, ugyanis a Szeged International Airshow – SZIA is ebben az időszakban lesz megtartva.

Véget ért a Central European Cup 2022

Szeptember 13-án Szegeden befejeződött a Central European Cup 2022 nemzetközi hőlégballon verseny.

A dobogó legfelső fokára a belga Thomas Spildooren és csapata állhatott, őket követte Garab Szabolcs, a harmadik helyezésért járó díjat pedig Becz Rita és csapata kapta.

A rendezvényen induló magyar csapatok egyúttal az idei Magyar Nemzeti Bajnokság díjaiért is versengtek. 2022. nemzeti bajnoka Garab Szabolcs, a második helyezett Becz Rita, a harmadik pedig Konecsni János és csapata lett.

A hivatalos végeredmény ITT olvasható.

 

Eredmény

Szombaton a Szegedi Nemzeti Színházban hirdették ki a XXII. Hőlégballon Európa Bajnokság végeredményét:

1. Roman HUGI – Svájc
2. Stefan ZEBERLI – Svájc
3. David SPILDOOREN – Belgium

A magyarok közül KONECSNI János csapata lett a legjobb, de sajnos nekik is csak az 52. hellyel kellett beérniük.

MOLNÁR Péter és csapata a 60. helyen, GARAG Szabolcsék pedig a 62. helyen végeztek a 81 fős mezőnyben.

A részletes eredmények ITT olvashatók, a díjátadón készült fotók pedig ITT nézhetők meg.

Fotók az EB-ről

Lassan véget ér Szegeden az Európa Bajnokság. Alábbiakban néhány fotó látható a versenyrepülésekről, földről és levegőből egyaránt. Jó szórakozást a képek nézegetéséhez!

Kezdődik az Európa Bajnokság!

Hivatalosan ma kezdődik Szegeden a XXII. FAI Hőlégballon Európa-bajnokság

A versenyre 23 országból érkeznek a csapatok, Szegeden egy héten keresztül, szeptember 18-ig lehet majd kémlelni az eget és számolgatni a színes ballonokat. Ez nem is lesz olyan könnyű feladat. 84 csapat fogja összemérni versenyzői tudását, valamint 19 fieszta ballon versenyen kívüli repüléseket fog végrehajtani, így egy időben akár 100 ballont is összeszámolhatnak a figyelmesebb ballonfürkészők.

Az Európa Bajnokság eredményeit a verseny hivatalos honlapján lehet figyelemmel kíséreni.

Érdekesség még, hogy a repüléseket az interneten is nyomon lehet majd követni. Ehhez csak IDE kell kattintani.