2024 kategória bejegyzései

Néhány fotó a Délibáb Kupáról

A pesszimista időjárás előrejelzés ellenére négy tervezett felszállásból három repülést is teljesíteni tudott a Délibáb Kupa mezőnye, ezért elmondható, hogy a találkozó szervezői, Hajdúszoboszló polgárai és az ide látogatók, valamint a ballonos csapatok is elégedetten zárhatták az elmúlt hétvégét.

Jöjjön néhány, a találkozón készült fotó:

Kezdődik a Délibáb Kupa

Ma kezdődik Hajdúszoboszlón a XI. Délibáb Kupa.

A megnyitó 15:00-tól lesz a repülőtéren, majd az általános eligazítást követően 18 óra körül dől el, hogy az igen mostoha időjárás megengedi-e a délutáni repülést. Az előzetes tervek szerint a ballonok a repülőtérről fognak indulni, de az időjárástól és a széliránytól függően ez változhat.

A rendezvény utolsó ballonos repülésére vasárnap reggel 6 órától kerül sor.

Drukkoljunk a csapatoknak… és az időjárásnak!

https://hajduszoboszlo.hu/rendezvenyek/xi-delibab-kupa-holegballon-fesztival

Ballonos díjazottak a Repülés Éjszakáján

Nagy Péter beszámolója az eseményről:

Szombaton este a Danubius Hotelben került megrendezésre a Repülés Éjszakája rendezvény. A meghívottak között a minisztérium, illetve más szakmai szervezetek képviselőit köszönthettük. Az esemény díjátadóval kezdődött, melyen szakágunk tagjai is számos elismerést kaptak.
Az Év sportolója Becz Rita ???? lett, Életmű díjat kapott Molnár Csaba ????. Különdíjasaink: a pilóta képzésben és utánpótlás nevelésben végzett munkájáért Simon Sándor ????, Böddi Lajos ???? és Beleznay Péter ????a verseny szervezésben végzett kiemelkedő munkájáért Nagy Balázs ????a magyar ballon sport múltjának megőrzésében végzett munkájáért Stieber József ???? és Sós Mihály ????.
Ezt követően megtörtént a Válogatott Kerettagok megbízóleveleinek átadása. A 2024-ben a ballon szakág kerettagjai: Becz Rita, Garab Szabolcs, Konecsni János, Molnár Péter, Nagy Péter és Németh Balázs.
Ezúton is gratulálok minden díjazottnak, és egyben jó versenyzést kívánok a versenyzőknek.

Elhunyt Mészáros Béla

2024. nem kezdődik jól a hőlégballonosoknak. Mészáros Béla (többeknek Béla Bácsi, sokaknak Meszes) mától már csak a fellegek közül figyelheti a színes ballonok repülését.Mészáros Béla

Béla Bácsi a ballonozás úttörői között szerezte meg szakszolgálati engedélyét, képesítését egészen a berepülő pilóta kategóriáig fejlesztette.

A 80-as és 90-es évek versenyein, Nemzeti Bajnokságain versenyigazgatóként és főbíróként tevékenykedett. Évekig vezette a Magyar Repülő Szövetség hőlégballon szakbizottságát.

Nyugodj békében Béla Bácsi!