Idén talán Fegyverneken lesz a Nemzeti Bajnokság

Sziasztok,

Fontosnak tartjuk, hogy ebben az évben is megrendezésre kerüljön a hazai pilóták megmérettetését szolgáló Hőlégballon Nemzeti Bajnokság. Füle Zolinak köszönhetően az egyik lehetséges helyszín Fegyvernek. Az előzetes információkat szeretném megosztani veletek, illetve egyben kérnélek Titeket, hogy a levél végén található linkre kattintva a hét lehetséges válasz közül a számotokra legvalószínűbbet jelöljétek be. Segítségeteket előre is köszönöm.

Füle Zolitól az alábbi információkat kaptam:

„Felvettem a kapcsolatot Fegyvernek polgármesterével, aki fenntartja korábbi ajánlatát, mely szerint az általa vezetett önkormányzat a rendezvény idejére étkezést, illetve a település sport-parkjában katonai raj-sátrakban elhelyezést biztosít a csapatok számára. Ez utóbbi talán nem elégíti ki mindenki komfort igényét, de hozzáteszem, hogy hideg-melegvizes tisztálkodási lehetőség van, és az egész egy szép természeti környezetben, a Tisza egyik holtágának partján található.

A Szakági ülésen már felvetettem, és a fenti polgármesteri ajánlat birtokában megerősítem, hogy amennyiben a Szakág az MRSz tagdíjaknak a Szakágnak jutó mintegy félmillió Ft-os összegével a rendezvény költségeihez hozzájárul, a csapatok kb. 60 000.- Ft-os nevezési díjával megrendezhető a Bajnokság.

Időpont: július 29-én szerdán bevonulás, csütörtök, péntek és szombat délelőtt versenyrepülés, este kulcsrepülés, vasárnap reggel szabadrepülés. Ha esetleg rossz idő miatt keveset tudnánk repülni, akkor a szombat esti is versenyrepülés lehetne, és vasárnap lenne a kulcsrepülés.

Várhatóan Obszerveres verseny, tehát 4 fős csapatokkal kell számolni.

Az a kérésünk, hogy azok a csapatok, amelyek nevezésére számíthatunk, egy rövid visszajelzést adjanak szándékukról, lehetőleg márc. 15-ig. Természetesen a meghívólevéllel együtt egy részletes tájékoztatót küldünk.

Füle Zoltán”

 

Az alábbi link segítségével gyors információt tudtok visszajuttatni nekünk. (a fehér mezőbe írjátok be a neveteket, a „Show all 7 options” mezőre kattintva láthatóvá válik mind a hét lehetséges válasz, csak egy kiválasztás lehetséges, a „Save” gombbal tudjátok elmenteni az információt.

http://doodle.com/snpdap7tg3gy4y34

Szép napot!

Nagy Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük