2014. március hónap bejegyzései

Nemzetközi Ballon Szövetség éves közgyűlése 2014

Kedves Sporttársak!

Ahogyan bizonyára már olvastátok az MRSZ honlapjának Ballonrepülés menüpontjában 2014. március 21-22. között kerül sor a Nemzetközi Ballon Szövetség (CIA) éves közgyűlésére a svájci Lausanne-ban.  Az ülés napirendjén 39 téma szerepel, amelyek előkészítése érdekében a plenáris ülést megelőző két napon a CIA különböző munkacsoportjai is megbeszéléseket tartanak. Végh Sándor helyettes delegátus és jómagam csak a plenáris ülésen veszünk részt, tekintettel arra, hogy támogatás hiányában saját finanszírozásban kell megoldanunk a kiutazást.

A 2014. évi versenyek helyzetének alakulását tárgyaló napirendnél nagy vita várható a Brazíliában megrendezésre kerülő Hőlégballon VB-ről, mert sok versenyző lépett vissza az indulástól az ígértnél magasabb költségek és különböző szervezési problémák miatt. Ebben a napirendben nekünk is tájékoztatást kell adnunk a 2015. évi EB rendezésével kapcsolatos kérdésekről.

Az előzetesen megküldött javaslatok szerint megvitatásra kerül majd, hogy a világ és kontinens bajnokságok előtti évben kötelező legyen elő- vagy teszt versenyt rendezni lehetőleg ugyanazon rendezői csapattal és időpontban. Az egyik napirendben megvitatásra kerül a CIA nemzetközi ranglistájának létrehozására valamint a CIA második kategóriás versenyek rangjának erősítésére vonatkozó javaslat.

A mi versenyzőink részére is fontos és érdekes napirend lesz a 2016. évi Hőlégballon VB rendezési jogáért folyó versengés az USA és Japán között.  

A japánok 2016. október 28- november 7 között rendeznék a VB-t Saga városában, Les Purfield (GB) versenyigazgatóval. A nevezési díj 50.000 yen, amely a gázt és a ceremóniákra való belépőket tartalmazza. Az első három helyezett 500 ezer, 300 ezer illetve 200 ezer yen díjazásban részesül. . A nem kelet- ázsiai pilóták 350.000 yen utazási költségtérítést kapnának. A versenyt obszerverekkel rendeznék

Az amerikaiak 2016. szeptember 27 – október 05 között Albuequerque-ben rendeznék a VB-t a világ legnagyobb ballon fesztiváljával együtt.  Versenyigazgató Maurry Sullivan (US), a nevezési díj 500 USD, ami a gázt, egy fő részére a szállást és a rendezvényre szóló belépőket tartalmazza. Itt nem lesznek pénzdíjak. A versenyt obszerverek nélkül loggerekkel rendeznék.

A részletes napirendet és a javaslatokat itt lehet elolvasni:  http://www.fai.org/cia-about-us/cia-meetings

Kérem, hogy akinek van  a napirendekkel kapcsolatos véleménye, javaslata küldje meg nekem emailben. Különösen fontos lenne visszajelzést kapni, elsősorban a potenciális érintettektől,  a 2016. évi VB helyszínére vonatkozóan.

Üdvözlettel
Hidas Sándor