2005. november hónap bejegyzései

Kettős magyar siker Koreában – Nádházi Ferenc beszámolója a Daejeon International Ballon Fiesta nemzetközi hőlégballon találkozóról

A “Daejeon International Ballon Fiesta”-n öt nemzet 11 versenyzője 5 felszállásból 11 versenyfeladatot teljesített. Egy igen bonyolult terepen és érdekes időjárási körülmények között lebonyolított verseny volt.

A verseny győztese  Végh Sándor, Magyarország  8892 pont
A második helyezett  Németh Zoltán, Magyarország  8767 pont
A harmadik helyezett  Barett Denny, USA  8256 pont

A Motegibe való utazásunk előtt egy hetet töltöttünk ebben a Metropolisban, hogy közelebb kerüljünk a koreai kultúrához, emberekhez és az étkezési szokásokhoz.
A küldött képek között szándékosan nem a ballonos képek dominálnak. Az a megkülönböztetett figyelem, amelyben részesültünk minden nyilvános helyen az elképzelhetetlen. Ezt át kell élni mindenkinek. Vendéglátóink jóvoltából volt szerencsénk a mindennapjaikba is betekinteni.

Haza érkezésünk után készítünk majd egy nagyobb lélegzetű beszámolót.

Daejeon 19/11/2005.

Török Sándor Végh Sándor Nádházi Ferenc

Jövőre előreláthatólag Pécs ad majd otthont a XXV. Nemzeti Bajnokságnak

2006. szeptember 27. és október 1. között rendezi meg Pécs város Önkormányzata és a Notheisz Ballon Kft. a II. Pécsi Fesztivál Kupa hőlégballon versenyt, amely a rendezők reményei szerint egyúttal a XXV. Magyar Nemzeti Bajnokság színteréül is szolgál majd. A döntést az MRSZ Hőlégballon Szakbizottságának következő ülésén fogják meghozni.

Török Sándor második helyezést ért el Japánban

Idén is megrendezték Japánban a Saga Nemzetközi Ballon Találkozót, amelyre már hagyományosan több magyar csapat is ellátogatott.

A tíz feladatot a magyarok közül a legeredményesebben a Török Sándor vezette csapatnak sikerült teljesítenie és ezzel a MÁSODIK HELYEZÉST sikerült elérniük! Gratulálunk!

A verseny végeredménye ITT található.

XXV. Nemzeti Bajnokság… jövőre

Csók László: Tegnap összeült az MRSZ Elnöksége. A Nyíregyházán megrendezett versenyt Nemzeti Bajnokságként nem hagyta jóvá.

Kedves Ballonosok!

Tájékoztatlak Benneteket, hogy az MRSZ Elnöksége 2005. nov. 10-i ülésén ismételten megtárgyalta a 2005. május 04-08. között Nyíregyházán megrendezett versennyel kapcsolatos kérdéseket. Dr. Hamar Sándor ügyvéd úr által részletesen indokoltak alapján (hangfelvétel az MRSz-ben meghallgatható) a verseny megrendezése nem felelt meg a Nemzeti Bajnokság megrendezhetősége alaki-formai követelményeinek, ezért az jogszerűen nem tekinthető Nemzeti Bajnokságnak. Mindezekre figyelemmel az Elnökség úgy határozott, hogy a megrendezett versenyt Nemzeti Bajnokságként nem hagyja jóvá. Hamar dr. további indokolása szerint a versenyzők által elért eredmények jóhiszeműen, tisztességes versenyzéssel elért eredmények, ezért az ott elért pontokat a szakág a sportminősítési rendszerében elfogadhatja.

Jegyzőkönyv az október 21-i vezetőségi értekezletről

JEGYZŐKÖNYV

 

Mely készült a Ballon Szakbizottság  2005. október 21-én megtartott vezetőségi értekezletéről.

 

Az értekezlet helye:  Budaörs repülőtér

 

Jelen vannak a vezetőség tagjai:  Kardos Miklós
Oross János
Szabó Péter
Török Sándor
Végh Sándor

Valamint: Csók László
Nádházi Ferenc
Szűcs Sándor

 

Napirendi pontok:

-Az elmúlt szakbizottsági értekezleten megszabott feladatok végrehajtásának értékelése

-A soron következő szakbizottsági ülés előkészítése, időpontjának meghatározása

-Az MRSZ főtitkára által feltett kérdések megválaszolása.

-A minősítő versenyrendszer kibővítése

 

  1. A biztosítással kapcsolatos levél elkészült, annak továbbítása a beérkező számlákkal válik aktuálissá. Az ügy további intézésével Hidas Sándor, Oross János és Szűcs Sándor lettek megbízva.

Az új SZMSZ még nem készült el. Török és Végh vállalták, hogy hamarosan elkészíti és elküldik véleményezésre a szakbizottsági tagoknak.

 

  1. A soron következő szakbizottsági ülés tervezett időpontja 2005. december 10.

Tervezett napirendi pontok:

 

–         Beszámoló az elmúlt év munkájáról

–         Beszámoló a 2005. évi versenyekről

–         Az új SZMSZ megtárgyalása

–         A minősítő versenyrendszer megtárgyalása

–         2006. évi versenynaptár megtárgyalása és jóváhagyása

–         A 2006. évi válogatott keret kijelölése

–         Egyebek

  1. Az MRSZ főtitkára által feltett kérdéseket a törökszentmiklósi SZBSZ ülésen megtárgyaltak szerinti határozatnak megfelelően megválaszoltuk.

 

  1. A minősítési versenyrendszer átalakításával és kibővítésével kapcsolatos feladatok elvégzését Nádházi, Török és Végh vállalták. A tervezetet hamarosan elkészítik, és véleményezésre a szakbizottsági tagoknak megküldik.

Budaörs, 2005. október 21.

 

Török Sándor sk.                                                 Végh Sándor sk.

 

Kedves Mindenki!

 

Akinek a jegyzőkönyvben felsoroltakon túlmenően napirendi pont javaslata van, azt kérem, hogy november 15-ig nekem e-mail-ban küldje meg.

 

Üdvözlettel:  Végh Sándor