2002 kategória bejegyzései

Befejeződött a Nemzeti

BEFEJEZÖDÖTT A XXIII. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG
és
II. MOL KUPA NEMZETKÖZI HÖLÉGBALLON VERSENY
ÉS LÉGIPARÁDÉ

Sajnos idén sem állt az időjárás a debreceni verseny, és egyúttal a ballonosok mellé.
A tervezett kilenc felszállásból csak négy esetben alakultak ki a ballonok számára biztonságos repülési körülmények.

A versenyzőknek e négy felszállás alatt összesen tizenegy versenyfeladatot kellett megoldaniuk a legjobb tudásuk szerint. Ez a kihívás Németh Zoltánnak, és csapatának sikerült legjobban: mind a Nemzeti Bajnokságban, mind a nemzetközi versenyben Ök szerezték meg az első helyet.

Bővebb információk >>> (nemz02.htm)Képek a versenyről>>>.

XXIII. Nemzeti Bajnokság

KÉP1.     KÉP2.     KÉP3.

XXIII. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG
és
II. MOL KUPA NEMZETKÖZI HÖLÉGBALLON VERSENY
ÉS LÉGIPARÁDÉ

Debrecen, 2002. Május 15 – 20.

Hasznos és érdekes információk tudhatók meg a verseny rendezői által kiadott dokumentumból, amely

EZEN A LINKEN (docs/Airshow.doc)

nézhető meg.

Több hír egyben

Még lehet jelentkezni a Termofarm Kupára!

Obszerverek és csapatok egyaránt jelentkezhetnek még a kecskeméti
Termofarm Kupára.

FIGYELEM! A jelentkezési határidő 2002. április 30.

Webajánló

A Polgári Légiközlekedési Hatóság honlapján egyéb információk mellett
olvasható a legtöbb olyan jogszabály is, ami a ballonrepülést is érinti.
Az oldal elérhetősége a LINKEK menüpontban található meg.

Levél az MRSZ átalakításához

Totya levele az MRSZ korszerű újjáalakítására:

Kedves Sporttársak!

Mellékelten megküldöm az Ejtőernyős Szakbizottság JAVASLATÁT (docs/mrszujej.rtf) az MRSZ korszerű újjáalakításáról, a többi sportszövetség felépítésének megfelelően és így a sporttörvény-
nek és a hazai és nemzetközi gyakorlatnak megfelelően. Kérünk benneteket, hogyha egyetértetek a javaslatunkkal, akkor a MELLÉKELT MINTA (docs/alapmod.rtf) alapján Ti is forduljatok az MRSZ elnökségéhez írásban, hogy az alapszabály módosítása már eleve napirendi pontként szerepeljen a következő közgyűlésen.

MRSZ ESZB

III. Termofarm Kupa

III. Termofarm Kecskemét Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny

Kecskeméten, június 21 és 26 között harmadszor is megrendezésre kerül az immár hagyo-
mányosnak számító Termofarm Kupa. A programban szerepel Szent Iván Éje köszöntése is, amely vasárnap, 23-án hajnali 2 órától éjszakai repüléssel éri el csúcspontját.

TermészetesenSzirbek Ildikónál megfigyelők is jelentkezhetnek a csapatok összemérettetésének elősegítésére. A jelentkezési határidő 2002. április 30.

Ballonverseny Ukrajnában

6th International Hot-Air Balloon Meeting
„Air Brotherhood 2002”

A vállalkozókedvű ballonosok 2002. április 28-tól június 4-ig, azaz több mint egy hónapon keresztül élvezhetik Ukrajna légterét.

Természetesen a szervezők azokra is gondoltak, akik nem rendelkeznek ennyi szabadidővel. A versenyt négy szakaszra és színhelyre bontották, amelyekre külön-külön is elfogadják a jelentkezéseket.

A verseny első szakasza FAI minősítésű lesz, amelyre megfigyelőket is szeretettel várnak.

A részletek és a nevezési lapok az ukraine.zip fájlban találhatók.

Magyarország idei pontszerző versenyei

Magyarország idei pontszerző versenyei:

2002-ben hazánk várhatóan két olyan versenynek ad otthont, amelyen minősítő pontokat gyűjthetnek a nevezett csapatok kapitányai:

XXIII. Nemzeti és II. MOL Kupa, Debrecen Május 15-20.

III. Termofarm Kupa, Kecskemét június 21-26.

Természetesen a két obszerveres versenyen kívül több ballontalálkozó szervezése is tervbe van véve, amelyek időpontjai egyelőre nem ismertek.2002