Közgyűlés után, szakbizottsági ülés előtt – Végh Sándor levele MINDENKIHEZ!

Kedves Mindenki!

Június 17-én szombaton tartotta Budaörsön elnökválasztó közgyűlését az MRSZ. Mint azt felétek jeleztem, a siklóernyős szakág puccsra készült és az előre kitűzött céljaik egy részét el is érték. Szégyenszemre a szakágunkból csak öt mandátum volt jelen. Ezt a tényt az sem enyhíti, hogy a siklóernyősök kivételével a többi szakágban sem volt jobb a megjelenési arány.

A jelenlegi nyilvántartás szerint az MRSZ taglétszáma 3698 fő és 168 tagszervezet. Ez 204 mandátumot jelent az alapszabály értelmében A közgyűlésen 93 mandátum volt jelen (ebből a végére 91 mandátum maradt). A siklóernyősöknek a lehetséges 56 mandátumukból 46 volt jelen, tehát bármit meg tudtak szavazni. A többi szakágnak csak az volt a szerencséje, hogy az eredeti időpontra nem volt meg az ötven százalék plusz egy fő, így a tartalék időpontban megtartott közgyűlés csak az eredetileg meghirdetett napirendi pontokat tárgyalhatta. Ha a közgyűlés az eredeti időpontban határozatképes lett volna, akkor ma már gyakorlatilag nem létezne az MRSZ.

A siklóernyősök honlapjának fórum rovatában található levelezésben világosan kifejtették hogy mit akarnak. (A honlap címét a közgyűlés előtti levelemben megtaláljátok.)

Ezek a következők:

– az MRSZ alkalmazotti létszáma legyen 2 fő ( egy főtitkár és egy adminisztrátor)

– az összes többi tevékenységet ki kell szervezni Kft-be

– a meglévő vagyont létszámarányosan felosztani a szakszövetségek között. (Jelenleg az MRSZ-nek a székház eladása és a tartozások kifizetése után 100 M forint tartósan lekötött pénze van, melynek éves kamata 7 %, tehát 7 M Ft. Az elnökség Csók Laci elnökségi tagunk javaslata alapján úgy döntött, hogy ezt az összeget az idei év bevételeinek terhére megduplázza, és szakáganként egyenlő arányban 2-2 M forintot átutal, kifejezetten sportcélokra. Ezt az összeget a szakágak EB, VB, Légi Világjátékok, kiemelt nemzetközi versenyek és a Nemzeti Bajnokságon történő részvételre használhatják fel. A szakágak között történő egyenlő elosztás azért korrekt, mert mindegyik szakágnak létszámtól függetlenül meg kell oldani ezeket a feladatokat. Ezeknek a pénzeknek az átutalása már megtörtént, de a siklóernyősök azt szeretnék, hogy ezt is visszamenőleg változtassa meg a közgyűlés illetve az elnökség, akik még nem költötték el ezt a pénzt azoktól vissza kell venni, akik pedig elköltötték, azoknak a pénz felosztásakor annyival kevesebbet kell adni.)

Miért katasztrófa ez számunkra?

A képlet nagyon egyszerű. A siklóernyősök jelenleg körülbelül 1500 főt számlálnak. Nálunk ebben az évben 170 fő fizette be a  nevetséges évi 2.000.- Ft-os tagdíjat. Ebből könnyen kiszámítható, hogy ha a megmaradt vagyont felosztják, akkor abból mi kevesebb mint 4 M forintot kapunk egyszer és mindenkorra. A megkapott 2 M forintból pedig 1,5 M forintot vissza kell fizetnünk. De nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy nekünk is meg kell alakítanunk az önálló szövetséget, meg kell teremtenünk az üzemeltetési és egyéb feltételeket.

Ezeknek az éves költsége több millió forint, amit a szakágat alkotó 170 tagnak  kell tagsági díj formájában kifizetni. Nagyon durva becslésem szerint az éves tagdíjat legalább tízszeresére kell felemelni, tehát egy tíz fős minimális létszámú klubnak ez évente legalább 200.000 forint plusz költséget jelentene, ami a többség számára véleményem szerint megfizethetetlen lesz.

Mit tehetünk?

A legfontosabb az, hogy a klubok és szakosztályok aktivizálják magukat. Tarthatatlan az, hogy nagyon sok mandátummal rendelkező klub és szakosztály még annyi fáradtságot sem vesz magának, hogy ha már nem jön el, akkor legalább adjon megbízó levelet valakinek a szavazati joga érvényesítésére. Szégyen az, hogy nagyon sok klub évek óta egyetlen közgyűlésen sem vett részt.

Kérlek benneteket, hogy gyertek el szombaton Törökszentmiklósra a szakbizottsági ülésre, hogy legyünk határozatképesek, és hogy találjunk ki valamit a katasztrófa elkerülésének érdekében.

Üdvözlettel: Végh Sándor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük