Normál változat

- Főoldal
- Repülés ballonnal!
- HÍREK

Szakbizotsági új időpontban

2011. október 14. péntek
Változott a Szakbizottsági értekezlet időpontja!

Tisztelt Sporttársak!

A Hőlégballon Szakbizottság Vezetősége, Szakbizottsági Értekezletet hívott össze október 22.-re. Sajnálatosan elkerülte a figyelmünket, hogy az MRSZ elnöke ugyan arra a napra hívott össze egy értekezletet minden szakág, minden egyesület vezetőjének részvételével.

Ezért a Hőlégballonos Szakbizottsági Értekezletünket el kell halasztanunk, az alapszabályunk értelmében a kiírástól számított három héttel, kiegészített napirenddel tervezve.

A Szakbizottsági Értekezletet új időpontja: november 05. (szombat) 10 óra 30 perc, helyszíne az MRSZ székháza, Bp. XIII. ker. Dagály u. 11, II. em. tanácsterem.

A tartalék időpont, ugyanazon a napon, és helyszínen: 11 óra 30 perc.

Napirendi pontok:

1./  – Beszámoló a 2011. évi versenyekről. – Előadó Végh Sándor.

2./  – Beszámoló, a 2013. évi Hőlégballon EB. megrendezésének lehetőségéről, és a jóváhagyás kérése. – Előadó Végh Sándor.

3./ A 2012. évi hőlégballonos versenynaptár megbeszélése. – Előadó Végh Sándor.

4./ – Egyebek.

Kérlek titeket, hogy akinek további napirendi javaslata van, az még ezen a héten jelezze, a Végh Sanyi a szakbizottság vezetője felé, mert akkor azt még fel lehet venni a napirendi pontok közé.

Üdvözlettel: Oross János

Szakbizottsági 2011. október

2011. szeptember 30. péntek
Szakbizottsági Értekezlet októberben

Tisztelt Sporttársak!

A Hőlégballon Szakbizottság Vezetősége, Szakbizottsági Értekezletet hív össze.

A szakbizottsági értekezletet időpontja: október 22. (szombat) 10 óra 30 perc, helyszíne az MRSZ székháza, Bp. XIII. ker. Dagály u. 11, II. em. tanácsterem.

A tartalék időpont, ugyanazon a napon, és helyszínen: 11 óra 30 perc.

Napirendi pontok:

1./  – Beszámoló a 2011. évi versenyekről. – Előadó Végh Sándor.

2./  – Beszámoló, a 2013. évi Hőlégballon EB. megrendezésének lehetőségéről, és a jóváhagyás kérése. – Előadó Végh Sándor.

3./  – Egyebek.

Kérlek titeket, hogy akinek további napirendi javaslata van, az még ezen a héten jelezze, a Végh Sanyi a szakbizottság vezetője felé, mert akkor azt még fel lehet venni a napirendi pontok közé.

Üdvözlettel: Oross János

A Papa búcsúrepülése

2011. szeptember 28. szerda
A Papa búcsúrepülése

Tisztelt Sporttársak!

 

Értesítelek benneteket, hogy Buzsáki István "Papa" hőlégballonos búcsúztatója 2011.10.01-én (szombat) 16 órai kezdettel kerül sor a Pogány repülőtéren.

Elhunyt végakaratának megfelelően hamvait, Juhász Zoltán hőlégballonjából, bocsájtja utolsó repülésre özvegye.

Természetesen, aki a szertartáson részt akar venni, akár hőlégballonos repüléssel, azt szeretettel várja a gyászoló család!

 

Tisztelettel: Oross János

A Papa búcsúztatója

2011. szeptember 15. csütörtök
A Papa búcsúztatója

Tisztelt Sporttársak!

Buzsáki Papa búcsúztatójának az időpontja: Szeptember 16. péntek 14:00 óra Komlói temető!
A búcsúrepülésről még nincs időpont.

Sajnálom, hogy csak most tudom továbbítani az értesítést, de sajnos tegnap nem voltam itt a helyemen.

Akinek nem túl késői az értesítés, és tud, az lehetőleg vegyen részt a búcsúztatón!

Üdvözlettel: Oross János

A Papa elment

2011. szeptember 3. szombat
Gyászol a repülős társadalom

Tisztelt Sporttársak!

Sajnálatos hírről kell, értesítselek titeket!

2011. szeptember 1.-én, reggel 8 órakor, hosszas betegség után meghalt Buzsáki István sporttársunk, a 06-048 számú szakszolgálati engedély tulajdonosa.

Elment a „PAPA”, mindannyiunk gyásza ez!

Búcsúztatásáról később kapunk információt.

Üdvözlettel: Oross János

 

Pilótatalálkozó előtt

2011. július 15. péntek
Utolsó infók a Pilótatalálkozó előtt

Figyelem!

Azt hiszem, érdemes felidézni a legfontosabbakat a pilótatalálkozóval kapcsolatban:

A rendezvény nyílt, azon bárki részt vehet. A részvétel önkéntes, tehát nem kötelező még annak a közel húsz ballonos csapatnak sem, akik kedvezményes részvételéről elektronikus levelezésben, illetve telefonon megállapodtunk. Az is szabadon választható, hogy a pilótatalálkozó teljes időszakából ki mekkora részben kíván jelen lenni, tehát azokat is szívesen látjuk, akik akadályoztatásuk miatt csak egy rövidebb szakaszt töltenek velünk.

De: A Pilótatalálkozót Nektek szerveztük! Figyelmetlenségből vagy lustaságból ne maradjatok le egyik mozzanatáról sem!

A ballonos program 21-én (csütörtökön) 20.00-kor kezdődik Pécs-Pogány repülőtéren egy általános eligazítással. Másnap hajnalban már repülés! Szerencsés esetben akár öt felszállást is teljesíthetünk a fáklyázáson és éjszakai kivilágításon kívül! Péntek hajnaltól vasárnap délig repülő bemutatók, film vetítések, szakmai előadások, büfé, koncertek, kiállítások, a jelen lévő csapattagoknak összesen nyolcszori ingyenes étkezés!

Mellékletben találjátok a ballonos programot, illetve idő beosztást, de érdemes tanulmányoznotok a weblapot is, amelyre az utóbbi napokban rengeteg új információ került fel. Javaslom és kérem, hogy az egyénileg érkező ballonosok kapcsolódjanak be a csapatok munkájába!

Már csak hat nap!

Hajrá!

Eklics Gábor

Közgyűlési meghívó

2011. április 29. péntek
A Magyar Repülő Szövetség elnökének meghívója

Tisztelt Sporttársam!

A Magyar Repülő Szövetség 2011. május 28-án tartja éves rendes Közgyűlését,
amelyre ezennel meghívlak.

Kérlek, amennyiben a Közgyűlésen nem a szervezet hivatalos képviselője vesz
részt,  úgy a csatolt meghatalmazást a mandátum számotoknak megfelelő
mennyiségben töltsétek ki,  és a Közgyűlésen adjátok le.
Mandátum kártyát csak a meghatalmazás ellenében áll módunkban kiadni.

Üdvözlettel:

dr. Kecskeméti Tamás

elnök

Pilótatalálkozó

2011. április 17. vasárnap
Eklics Gábor jó híreket közöl levelében a júliusban megrendezendő Pilótatalálkozóval kapcsolatban

Kedves Ballonozók!

Hadd szolgáljak jó hírekkel ezekben a szeles napokban! A 2011. július 22-24-i pilótatalálkozónkra (www.pilotatalalkozo.hu) a mai napig 162 pilóta regisztrált!

...

Íme legjobb hírünk: Békés Attila (rendezvényünk atyja) a napokban tető alá hozta a TOTAL HUNGARIA  KERESKEDELMI KFT.-vel a gázszállítást szabályozó szponzori szerződést! Köszönjük!

Kérlek Benneteket, hogy értesítsétek ballonos sporttársainkat -akik esetleg nem figyelik a postafiókjukat-, hogy 2011. április 30-ig feltétlen jelezzék részvételi szándékukat! E határidő után ugyanis nem tudjuk garantálni balloncsapat számára a szponzorált részvétel lehetőségét.

Szintén április 30-ig jelezzék a csapatok szállás igényüket az eklicsgabor(KUKAC)t-online.hu címen! Amint azt előző levelemben megírtam, AX-8 kategóriáig három fős, a fölött négy fős csapat tartozik egy ballonhoz (a pilótát is beleszámítva). Tanulmányozzátok a honlapon a Címlap / Regisztráció / Új!-Kemping menüpontot! Ingyenes elhelyezés csapattagoknak a kempingben lesz: Vagy a rendezők által biztosított katonai sátrakban és ágyakon, vagy akár a saját sátraitokban. A keret-létszámon felüli kísérőiteket is el tudjuk helyezni a katonai sátrakban, de a kempingre érvényes tarifákért. Aki igényesebb (kőbül való) szállást óhajt, bele kell nyúljon a zsebébe. A honlap Főmenü / Szállás menüpontja segíthet a válogatásban.

Tehát:

  • április: a jelentkezések hava
  • május: a programok és szabályok körvonalazódásának hava
  • június: a véglegesedés és nagy várakozások hava
  • július: a kibontakozás, felemelkedés és beteljesedés hava

Ne felejtsétek időben rendbetenni a papírjaitokat és a technikát! Intézkedjetek időben, hogy a rendezvény ne ütközzön egyéb személyes programjaitokkal!

További részletek egy későbbi levelemben...

Üdvözlettel: Eklics Gábor

Versenyek 2011-ben

2011. február 2. szerda
Táblázatba foglaltuk a 2011-ben megrendezésre kerülő, magyar szervezésű versenyeket

2011-ben az alábbi magyar szervezésű hőlégballon versenyek kerülnek megrendezésre:

 

Kezdete/Opening Vége/Closing Város/Location Verseny megnevezése/Event WEB
2011.05.18. 2009.05.21. Kiskőrös Kiskőrösi Ballontalálkozó
2011.05.22. 2011.05.28. Siófok VII. Balaton-Átrepülő Verseny és Fieszta KLIKK
2011.08.07. 2011.08.12. Hajdúböszörmény II. HB Kupa KLIKK
2011.08.21. 2011.08.25. Debrecen Debrecen Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny KLIKK
2011.09.eleje
Agárd Velencei Hőlégballon Karnevál

2011.09.26. 2011.09.30. Pécs Fesztivál Kupa

Szakbiz20110129

2011. január 12. szerda
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK - az év első szakbizottsági értekezlete

A szakág vezetése e hó végére tervezi a szakbizottsági ülést.

Kedves Mindenki!

Értesítelek benneteket, hogy a Szakbizottság vezetőségének döntése alapján szakbizottsági értekezletet hívunk össze.

Helye: Budapest, Dagály u. 11.

Ideje: 2011. január 29. 10 óra.

Amennyiben a meghirdetett időpontban a szakbizottsági értekezlet nem határozatképes, a megismételt értekezlet időpontja 2011. január 29. 11 óra. A megismételt szakbizottsági értekezlet az eredetileg meghirdetett napirendi pontokban a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

Napirendi pontok:

  1. Beszámoló a szakág 2010. évi tevékenységéről, ezen belül is kiemelten a XIX. Világbajnokság megrendezéséről
  2. 2011. évi versenyek megbeszélése, a Nemzeti Bajnokság rendezési jogának odaítélése
  3. A szakbizottság anyagi helyzetének megbeszélése, a rendelkezésre álló pénzeszközök felhasználásának eldöntése
  4. Az MRSZ január 15-i rendkívüli közgyűlésének értékelése, a közgyűlésen esetlegesen meghatározott feladatokkal kapcsolatos teendők megbeszélése.
  5. A ranglista elfogadása, válogatott keret kijelölése.
  6. Az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatok megbeszélése
  7. Tisztújítás
  8. Egyebek

A napirendi pontok fontosságára tekintettel mindenkit szeretettel várunk.

 

                                                                                                                Végh Sándor

Videó a VB-ről

2010. december 7. kedd
A Mikulás végre meghozta a Debrecenben megrendezett VB-ről szóló kisfilmet!

Október 2. és október 10. között Magyarországon, Debrecenben került megrendezésre a
19. Hőlégballon Világbajnokság.

A 118 versenyző ballon startja után néhány fieszta ballon is felszállhatott, így az egyes repülések alatt több mint 120 színes lufiban gyönyörködhettek a Debrecenbe látogatók. A látványos versenyről készített felvétel megtekintéséhez jó szórakozást kívánunk!

 Akit elvarázsoltak a színes lufik, megnézheti a 2005-ben, szintén Debrecenben megrendezett Európa Bajnokságról készített filmet is:

XIX. VB képekben

2010. október 14. csütörtök
Képek a VB-ről.

A GALÉRIÁBA felkerült néhány kép a XIX. Hőlégballon Világbajnokságról.

Jó szórakozást kívánunk!

VB-statisztika

2010. október 12. kedd
A Világbajnokság számokban

Összesen 31 ország 118 csapata képviselte magát a debreceni Világbajnokságon:

Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Kína, Csehország, Dánia, Spanyolország, Finnország, Franciaország, Anglia, Németország, Olaszország, Japán, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Dél-afrikai Köztársaság, Oroszország, Szlovénia, Szerbia, Svájc, Szlovákia, Svédország, Törökország, Ukrajna, Amerikai Egyesült Államok és Magyarország

A legtöbb (7) csapattal Franciaország képviselhette magát, a második legtöbb csapatot (6) Anglia és az Egyesült Államok delegálhatta.

Szerbia és Törökoszág egy-egy csapattal indult.

A tizenegy tervezett versenyrepülésből az időjárás miatt öt maradt el, a hat felszállásból összesen 19 feladatot kellett végrehajtania a csapatoknak.

A verseny legpontosabb dobása a 10-es feladatban született, az orosz Alexey Medvedsky követte el, 4 cm-t!!! mért a mérőcsoport. Ebben a feladatban a második helyezett a norvég Fridjtof Rusten lett 9 cm-rel!!! A mezőny többi csapata is viszonylag pontos eredményeket ért el ebben a feladatban, az első 97 versenyző 20 méteren belüli távolságra tudta dobni a jelzőszalagot.

 

 

VB Végeredmény javítás

2010. október 11. hétfő
Kisebb eredményváltozás a VB-n

Valamelyest változott a világbajnokság végeredménye.

A hivatalos eredmények szerint a következő sorrend alakult ki:

1. PETREHN, John (USA) 15431 ponttal

2. DONNER, Nick (USA) 14489 ponttal

3. ZEBERLI, Stefan (SUI) 14341 ponttal

A magyar csapatok sajnos a változás után néhány hellyel lejjebb csúsztak a listán.

VB Végeredmény

2010. október 10. vasárnap
Megszületett a XIX. Hőlégballon Világbajnokság végeredménye

A verseny főbírója kihirdette a világbajnokság végeredményét.

A sokáig fölényesen vezető amerikai csapatok közé a verseny végére egy svájci csapat is felkapaszkodhatott. Így a dobogón a következő sorrend alakult ki:

1. PETREHN, John (USA) 15450 ponttal

2. DONNER, Nick (USA) 14547 ponttal

3. ZEBERLI, Stefan (SUI) 14359 ponttal

A magyar csapatok sajnos a középmezőnyben végeztek, ebben az erős mezőnyben azonban elért pozícióik is dícséretre méltóak! Nekik is gratulálunk!

 

6. versenynap

2010. október 9. szombat
A reggeli, utolsó versenyrepülés

A reggeli eligazításon összesen hat (HAT!) jelzőszalagot és hat feladatot kaptak a csapatok:

Az első feladatban egy pilóta által választott koordináta köré írható 3 km sugarú körön belül a lehető legnagyobb területű háromszöget kellett berepülni.

A második, harmadik és negyedik feladatban a bírók által meghatározott két-két cél közül kellett választania a pilótáknak.

Az ötödik feladatban a cél koordinátáján egy 150 m sugarú kör fogadta a versenyzőlket, amelyet úgy kellett megközelíteniük, hogy két markert a kör átellenes negyedeibe tujdanak dobni.

Végül a hatodik feladatban ismét két előre meghatározott cél közül kellett választani.

A repülés érdekessége még, hogy a pilótáknak egyedül kellett repülni. Mindez azért érdekes, mert a fejlettebb technikai felszereléssel rendelkező csapatoknál rádió-összeköttetés van a hőlégballon és a követőautó számítógépei között is. Így a követőautó pontosan látja, merre repül a ballon, a kosárban lévő pilóta pedig másodperces frissítéssel tájékozódhat a követő személyzet által szintén számítógéppel kalkulált, magasságonként eltérő szélirányokról- és sebességekről. Ezzel az opcióval a veseny főbírója sajnos a kisebb költségvetésű (többek között a magyar) csapatoknak hozott kedvezőtlen döntést.

A mai eredmények még nem kerültek kihirdetésre, remélhetőleg azonban hamarosan megtörténik a verseny végleges értékelése. A csapatok pontszámai ITT tekinthetők meg.

5. versenynap

2010. október 8. péntek
A változatosság kedvéért: reggel szél, délután repülés

Reggel ismét az erős szél miatt törölték a felszállást.

Délután három feladatot kaptak a csapatok: ismét egy tortában kellett repülni, utána pedig két újabb célhoz kellett elnavigálni a lehető legpontosabban a hőlégballonokat.

Holnap reggel lesz az utolsó versenyrepülés - ha az időjárás is úgy akarja...

Eredmények a már ismert helyen!

4. versenynap

2010. október 7. csütörtök
Reggel felhők, délután repülés

Ma reggel nem eső, nem szél, hanem a felhők hiúsították meg a repülést. Sokáig úgy volt, a versenyigazgató elengedi a mezőnyt, de végül mégis a fekete zászlót húzták fel, törölték a reggeli feladatokat.

Délutánra felszakadozott a felhőzet, kisütött a nap, így ismét csodálattal tekinthettek Debrecen lakosai az égre.

A délutáni feladat egy un. Róka-ballon lekövetése volt. A hőlégballon a mezőny előtt indult, majd fél órányi repülés után leszállt, ahol kihelyeztek egy célkeresztet. A ballonnal tovább repültek,majd ismét fél órányi repülés után már végleg leszálltak, ahová egy második célkeresztet tettek ki.

A mezőnyt mintha zsinóron húzták volna, a 120 ballon több kilométernyi élő láncot alkotva végig követte a Róka-ballont.

Az eredmények továbbra is ITT tekinthetők meg.

3. versenynap

2010. október 6. szerda
Reggel szél volt, délután repülés

Reggel még erős volt a szél a repüléshez, délutánra azonban minden akadály elhárult a repülés elől.

Két feladatot kellett a csapatoknak teljesíteni. Az elsőben egy pilóta által meghatározott célra kellett repülni, a másodikban egy képzeletbeli tortában kellett a lehető leghosszabb útvonalat repülni.

Az eredmények továbbra is ITT tekinthetők meg.

2. versenynap

2010. október 5. kedd
Eső miatt ma nem volt repülés

Sajnos ma reggelre Debrecen térségét is elérte Nyugatról az eső, így már a reggeli versenyrepülés is elmaradt.

Délután összehívták a mezőnyt eligazításra, de csak az eddigi tapasztalatokat osztották meg a versenyzőkkel.

Az első két repülés eredményei már elérhetők ITT.

1. versenynap

2010. október 4. hétfő
Reggel és este is repült a mezőny

Reggel egy négyes feladatot, délután pedig egy két feladatos repülést kellett megoldaniuk a csapatoknak.

Egyelőre csak részeredmények vannak. A reggelirepülés első és harmadik feladatának eredményei ismertek. E két feladatban a bírók által kijelölt két-két cél közül kellett egy-egy kiválasztottra rárepülnie a pilótáknak.
A második feladat területszerzés volt, amelyben a csapat egy kiválasztott koordinátapont köré képzelt 2500 méter sugarú körön belül kellett repüljön úgy, hogy a lehető legnagyobb háromszöget alkossák a GPS-logger által gyűjtött pontok.
A negyedik feladat egy bírók által meghatározott célra történő repülés volt.

A délutáni repülés mindkét feladatának céljait a csapatoknak kellett meghatározniuk. Az elsőben három koordináta közül választhattak, a másodikban pedig a reggelihez hasonlóan bárhol megadhattak egy koordinátát. Nehezítésül nem egy szimpla körben kellett repülni, hanem egy körgyűrűben.

Az eredmények remélhetőleg hamarosan ITT lesznek elérhetők.

Kezdődik a VB

2010. október 3. vasárnap
Kezdődik a VB!

Debrecenben a tegnapi első ballonos csapatok megérkezésével elkezdődött a

XIX. HŐLÉGBALLON VILÁGBAJNOSKSÁG

A 129 nevezett csapat között három magyar is van.

Szurkoljunk Konecsni János, Tóth Mihály és Török Sándor csapatának!

Az eredmények október 4-től ITT tekinthetők meg.

Szakbizottsági100915tények

2010. szeptember 16. csütörtök
Tájékoztató a szeptember 15-én megtartott Szakbizottsági Értekezletről

Tisztelt sporttársak!

Tegnap, szeptember 15. –én megtartottuk a meghirdetett szakbizottsági értekezletet. Az értekezlet halasztott kezdési időponttal határozatképes volt.

Napirendi pontok:

- Beszámoló a VB rendezésének helyzetéről (Végh Sándor)
- A Nemzeti Bajnokság megrendezésének és lebonyolításának megtárgyalása. (Török Sándor)
- Egyebek (Végh Sándor)

Végh Sándor igazolt távolléte miatt az eső és harmadik napirendi pont nem került megtárgyalásra.

A megtárgyalt, és érvényes szavazással határozatra emelkedett napirendi pont, a XXX. Hőlégballon Magyar Nemzeti Bajnokság megrendezése volt.

Ez szerint, a szakbizottság elfogadta Notheisz Antal sporttársunk visszalépését, a verseny megrendezésétől.

Megbízta a Hajdúböszörményben rendezendő „I. HB Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny” rendezőit, a „XXX. Hőlégballon Magyar Nemzeti Bajnokság” megrendezésével. A két verseny külön értékeléssel, egyben kerül lebonyolításra.

Tájékoztatásul, az MRSZ elnöksége előzetesen hozzájárult a Nemzeti Bajnokság helyszínének, és rendezőjének megváltoztatásához.

Üdvözlettel: Oross János

Aero2001_09

2010. szeptember 1. szerda
Ballonok az Aero Magazinban

Tisztelt sporttársak!

Csak röviden, de tájékoztatlak titeket, hogy az AERO magazin szeptemberi számában egy két oldalas cikk jelent meg a Debreceni Hőlégballon Világbajnokságról.

Üdv.: Oross János

Szakbizottsagi201009

2010. augusztus 24. kedd
Szakbizottsági Ülés 2001. 09. 15-én

Tisztelt Sporttársak!

Az idei Magyar Nemzeti Bajnokság körül kialakult helyzet tisztázására a Szakbizottság vezetésével egyetértésben szakbizottsági ülést hívok össze.

Az ülés helye. Bp. Dagály u. 11/A

Időpontja: Szeptember 15. 14 óra

Napirendi pontok:

-Beszámoló a VB rendezésének helyzetéről (Végh Sándor)

-A Nemzeti Bajnokság megrendezésének és lebonyolításának megtárgyalása. (Török Sándor)

-Egyebek (Végh Sándor)

Amennyiben a szakbizottsági ülés az eredeti időpontban nem határozatképes, a megismételt szakbizottsági értekezlet időpontja 2010. szeptember 15. 15 óra. A megismételt szakbizottsági értekezlet az eredetileg meghirdetett napirendi pontok tekintetében a megjelentek létszámától függetlenül határozat képes.

Mindenki megjelenésére számítunk.

 

Végh Sándor

HB Kupa hírek 100819

2010. augusztus 19. csütörtök
Újabb hírek az I. HB Kupáról!

Kedves Ballonos Barátaink!

A mai napon egyeztettünk Végh Sándor Úrral (MRSZ Hőlégballon Szakbizottság Vezető).

Biztosított bennünket a támogatásáról és kezdeményezi a szakbizottsági ülés összehívását hogy a verseny hivatalosan is megkaphassa a XXX. Hőlégballon Magyar Nemzeti Bajnokság rendezési jogát.

Kérünk továbbá minden –versenyen résztvenni szándékozó–pilótát, hogy segítse munkánkat a nevezés mielőbbi elküldésével.

Szervező Bizottság

I. HB Kupa Új versenykiírás

2010. augusztus 18. szerda
FIGYELEM! Megváltoztak az I. HB Kupa paraméterei

Tisztelt Érdeklődők!

Megváltoztak a Hajdúböszörményben megrendezendő I. HB Kupa paraméterei!

A legfontosabb változások:

A rendezvény neve:

I. HB Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny és XXX. Magyar Nemzeti Bajnokság

A rendezvény időpontja: 2010. szeptember 25-30.

Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 5.

Az új versenykiírás a verseny hivatalos honlapján olvasható.

I. HB Kupa

2010. július 24. szombat

Újabb magyar verseny a láthatáron!

I. HB Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny

logo

Örömmel adunk hírt arról, hogy még 2010-ben újabb nemzetközi hőlégballon verseny kerül megrendezésre Magyarországon.

header felirattal

Jelentkezési határidő: 2010. augusztus 5.

A programok, a versenykiírás és további részletek a verseny hivatalos honlapján olvashatók.

I. Kárpátia Kupa

2010. május 18. kedd
Egy hét múlva kezdődik az I. Kárpátia Kupa

Egy hét múlva, május 26-án kezdődik Temesváron az I. Kárpátia Kupa

A rendezvényre előzetesen négy nemzet 23 csapata adta le a nevezést. Érdekesség, hogy a versenyt a magyarországi székhelyű Aquila Team Kft. fogja lebonyolítani.

A szervezők hat versenyrepülést és egy extra kulcsos repülést terveznek Temesvár térségében.

Eredményhirdetésre május 30-án, vasárnap kerül majd sor.

VI. Prímagáz és Contakter

2010. április 22. csütörtök
VI. Prímagáz & Contakter Balaton-Átrepülő Nemzetközi Hőlégballon Verseny és Fieszta és Hőlégballon Nemzeti Bajnokság
FIGYELEM!!! RÖVID A NEVEZÉSI HATÁRIDŐ!

Kedves Ballonos Barátaim!

Ezúton szeretettel meghívlak Benneteket az újabb kísérteties feladatra, a Balaton átrepülésére.

Tervezetünk szerint ranglista pontszerző verseny lesz.

A tavalyi kiíráshoz képest néhány változás van.

Kedvező, hogy a nevezési díj csökkent. Ez 35.000,-Ft+ÁFA csapatonként. (Pilóta + két csapattag.)
Viszont ennek az az ára, hogy a szálláson felül az étkezésről is magunknak kell gondoskodni.

A nevezési díj ugyanúgy fog működni, ahogy a tavalyi évben, vagyis lesznek feladatok, amikben ha résztvesztek, visszakaptok a nevezési díjból. Jelenleg az még nyitva van, hogy hány ilyen feladat lesz, de amint pontosítjuk ezeket, azonnal tájékoztatni foglak Benneteket.

Kérlek Benneteket, hogy amennyire mi késtünk a meghívóval, Ti annyira gyorsak legyetek a jelentkezéssel. Előre is köszönöm gyors reagálásotokat. Nevezési határidő: 2010. 05. 01.

Kérlek figyeljétek a www.ballonfieszta.hu weboldalt is. Ide is feltesszük az információkat.

Figyelmeteket megköszönve, baráti üdvözlettel

Török Sándor
elnök 

Hőlégballonnal az Északi-sark felett

2010. április 5. hétfő
Hőlégballonnal az Északi-sark felett

Hőlégballonnal akar átrepülni az Északi-sark felett Jean-Louis Étienne francia orvos és felfedező, aki hétfőn indult el a Spitzbergák norvég szigetcsoportban található Longyearbyenből.

Étienne 3500 kilométert tesz meg, mire majd partot ér Alaszkában, az utazás várhatóan hét-tíz napig tart az expedíciót szervező Generali Arctic Observer közleménye szerint.
Utazása alatt a francia tudós tudományos méréseket végez majd: méri a levegő szén-dioxid-tartalmát, a mágneses erőteret, a lebegő részecskéket és a troposzféra (a földi légkör legalsó rétege) ózontartalmát.
Jean-Louis Étienne volt az első ember, aki 1986-ban 63 napos szánutazás után magányosan jutott el az Északi-sarkra - olvasható a Generali francia leányvállalatának honlapján.
Az expedíciót az ismert francia környezetvédő Roziere-hőlégballonon hajtja végre, amelyet vegyes üzemanyag  (hélium és meleg levegő) hajt. Ilyen léghajóval repülte körül először a Földet 1999-ben a svájci Bertrand Piccard és az angol Brian Jones, majd 2002-ben egyedül az amerikai Steve Fosset.

Az eredeti cikk ITT található.

Kérdés 2010-es versenyekről

2009. október 23. péntek
Ballonosok!

Küldjétek a 2010-es időpontokat!

Kedves Ballonosok!

Megkérlek Benneteket, hogy aki a jövő évre tervez bármilyen versenyt, találkozót vagy akár egy kisebb összejövetelt, az tudassa velünk - Oross Janival, Végh Sanyival vagy velem. Minderre azért van szükség, mert okt. 31-ig le kell adni az NSH-nak a jövő évi versenytervezetet.
Jó lenne, ha minél többet tudnánk leadni!

Kérésemet megismételve, üdvözlettel

Török Sanyi
vez. tag

Kezdődik az elő VB

2009. szeptember 24. csütörtök
Kezdődik az elő VB

Még néhány nap és szeptember 30-án elkezdődik Debrecenben az elő VB.

Az eseményekről ITT tájékozódhatunk, a repülések utáni eredményekről pedig ITT tájékozódhatunk első kézből.

Ballonos találkozó Krakkóban

2009. augusztus 12. szerda
Meghívó érkezett Krakkóból, Lengyelországból a szeptember 17. és 20. között megrendezésre kerülő ballontalálkozóra

Magyar ballonosok jelentkezését is várják a szeptember 17. és 20. között megrendezésre kerülő

IV. European Union Cup of Hot Air Balloons

nemzetközi versenyre.

Az első 20 jelentkező részvételi díja ingyenes, ezért célszerű minél előbb elküldeni a nevezéseket.

A nevezési lap innen tölthető le.

Verseny nevezési határidő 0907

2009. július 26. vasárnap
Hamarosan lejár a debreceni verseny nevezési határideje

Kedves Mindenki!

Remélem jól telik a nyaratok és sokat repültök. Azért zavarlak benneteket, mert a debreceni verseny nevezési határideje hamarosan lejár. A módosított határidő július 31. (Ebben az évben.)

A nevezési lapot a verseny hivatalos honlapján tudjátok kitölteni. Ha minden sort kitöltöttél (ha valamit nem tudsz beírni akkor tegyél néhány x-et) és rákattintasz a küldés gombra akkor kell hogy kapjál azonnal visszajelzést a honlaptól. Ha nem kapsz, akkor valószínűleg be van kapcsolva a gépen az előugró ablak blokkolás. Akkor ezt kapcsold ki és töltsd ki még egyszer és küldd el újra. Ha nem boldogulsz így sem, akkor hívd telefonon a Somogyi Bélát (elérhetőségét e-mailben elküldjük, ha kell).

Sok jó leszállást!

Végh Sándor

VI. Balaton-átrepülő eredmények

2009. június 1. hétfő
Most már elérhetők a VI. Prímagáz & Contakter verseny eredményei a rendezvény hivatalos honlapján. Az eredmények kissé módosultak, a nemzeti bajnok csapat 2009-ben azonban maradt Németh Zoltán csapata

A nemzetközi mezőny első három helyezettje:

KOSTRHUN Pavel (Csehország)   7435 pont
NÉMETH Zoltán (Magyarország)   6991 pont
GEGEVICIUS Tadas (Litvánia)      6740 pont

 

A XXIX. Magyar Nemzeti Bajnokság első három csapata:

NÉMETH Zoltán 7214 pont
NAGY Péter      6599 pont
EKLICS Gábor  6479 pont

A hivatalos végeredmény és a feladatok részletesebb eredményei megtalálhatók a rendezvény
hivatalos honlapján

Németh Zoltán a nemzeti bajnok

2009. június 1. hétfő
Tegnap befejeződött a VI. Prímagáz & Contakter Balaton Átrepülő Verseny

Németh Zoltán az idei nemzeti bajnok

Tegnap befejeződött a VI. Prímagáz & Contakter Balaton Átrepülő Verseny

Németh Zoltán az idei nemzeti bajnok, Eklics Gábor csapata lett a második, míg Végh Sándorék lettek a harmadik legjobb magyarok.

Sajnos a nemzetközi mezőny eredményére és a hivatalos, végleges eredményre még várni kell.

Megkezdődött a VI. Balaton-átrepülő verseny

2009. május 27. szerda
Megkezdődött a VI. Balaton-átrepülő verseny

Tegnap egy Berepülés (Fly in) feladattal megkezdődött Siófokon a
VI. Prímagáz & Contakter Balaton Átrepülő Nemzetközi
Hőlégballon Verseny és Fieszta.
A 22 induló csapat között 13 magyar, 3 cseh, 2 orosz, egy osztrák, egy
francia, egy litván és egy német csapatot számolhatunk.
A mai napot a csapatok sajnos csak pihenéssel tölthették, és úgy néz
ki, holnapra is esős, szeles idő várható. Bízunk benne, hogy péntektől
már repülhető időjárás fogadja a verseny résztvevőit!

Paal_David_felhivas

2009. április 10. péntek
Paál Dávid felhívása a Nemzeti és Balatonátrepülő versennyel kapcsolatban

Ezúton hívom fel minden tisztelt jelentkezni szándékozó pilóta illetve obszerver figyelmét, hogy az eddig befutott jelentkezések alapján hogy is állunk.

Eddig jelentkezett 18 obszerver (ebből 11 külföldi) és 6 pilóta (ebből 4 külföldi).

Látszik, hogy a hazai érdeklődés a Nemzeti Bajnokság ellenére még kicsi. A honlap látogatottsága is a külföldi túlsúlyt tükrözi.

A külföldiek jelentkezését mielőbb vissza kell igazolnunk (pl. vízum miatt), ezért kérem, hogy aki jelentkezni akar, az mielőbb tegye meg. A pilóták száma határozza meg a meghívható obszerverek számát. Vagyis, ha nem lesz számottevően több pilóta, akkor aki eddig nem jelentkezett obszervernek, az már késésben van...

A jelentkezések beérkezése múlt évben is hasonlóan indult, aztán a végére normális létszám alakult ki. A gyors jelentkezés azért fontos, hogy ne kelljen bizonytalanságban tartania a szervezőknek senkit se, főleg ne a külföldi obszervereket, akik - mint tudjuk - a saját pénzükön utaznak ide.

Nemzeti Versenykiírás

2009. április 10. péntek
Elkészült az idei Nemzeti és Balatonátrepülő verseny kiírása

Kedves Ballonos Barátaim!

Ímé, eljövé a Nagy Húsvét Napja! Ebből az alkalomból kívánék sok-sok locsolást és locsolkodást mindenkinek.
Elkészült az idei Nemzeti és Balatonátrepülő verseny kiírása. Kérlek Benneteket kisérjétek figyelemmel a www.ballonfieszta.hu weblapot. Ezen találjátok meg a szükséges információkat, vagy ha nem, akkor hívjatok engem, vagy írjatok.
Felhívom figyelmeteket, hogy a nevezési lap a "letöltések" link alatt található. Kitöltitek és csatolva visszakülditek.
Kérünk rólatok és a ballonról egy-egy fotót, ezt minél előbb juttassátok el a Paál Dávidnak, akár még a nevezési lap elküldése előtt is!

Jó leszállásokat kívánva, várunk Benneteket

Török Sándor
szervező

Értekezlet időpont módosítás

2009. április 3. péntek
Értekezlet időpont módosítás

Sziasztok!

Elnézéseteket kérem a program változás miatt, változott a szakági értekezlet időpontja, április 18-án nemlesz értekezlet.
Egy héttel eltolódott. Az új javított meghívó pontos szövege a következő:

 

Meghívó Hőlégballon Szakági Értekezletre.

 

2009. Április 25-én 10:30 órakor hőlégballon szakági értekezletet tartunk, a XIII. kerületi Dagály utca 11. szám alatti MRSz székház tárgyaló termében.
Várunk benneteket.

Ha nem leszünk határozatképesek, a megismételt szakági értekezlet időpontja, 2009. Április 25-én 11:30 órakor.

A megismételt szakbizottsági értekezlet az előre meghirdetett napirendi pontokban a megjelentek létszámától függetlenül határozatképes.

Napirendi pontok:

1., Hőlégballon Szakbizottság 2009. év gazdasági helyzete, a pénzügyi terv megbeszélése és elfogadása.
2., Sárközi Szilárd meteorológus előadása, ami kötelező tájékoztató a Légügy előírása alapján.
3., Egyebek.

Emlékeztető:

Az a klubvezető aki nem tud eljönni és maga helyett mást bíz meg a klubja képviseletével, megbízó levelet is küldjön vele.

Jó repülést, puha leszállást.

Üdv. mindenkinek:
Vezetőség nevében, Szabó Péter

Kapcsolódó anyagok: Meghívó Hőlégballon Szakbizottsági ülésre

Contakter versenykiírás

2009. április 2. csütörtök
VI. CONTAKTER Kupa versenykiírsa

A siófoki verseny honlapjára felkerült a versenykiírás

A tisztégviselőket már publikálták, a pilóták és obszerverek a héten szintén felkerülnek a honlapra.

Ezeket az infókat folyamatosan karbantartják, frissítik, érdemes rendszeres visszatéréssel folyamatosan követni a létszám alakulását.

Előzmények: Versenyek 2009-ben

Ukrán NB2009

2009. április 2. csütörtök
Ukrán Nemzeti Bajnokság

Újabb versenyre invitálunk pilótákat, ezúttal Ukrajnába, egészen pontosan ide:
Kamyanets-Podilskiy.

A verseny pont a siófoki verseny előtt lesz, május 18-23-ig, és egyben ez az Ukrán Nemzeti Bajnokság is.

A nevezési díj 300€.

A versenyt logger-ekkel értékelik.

Minden kedves érdeklődőnek szívesen küldünk bővebb információt.

Szakbizottsági090418

2009. március 28. szombat
Meghívó Hőlégballon Szakbizottsági ülésre

2009. Április 18-án 10:30 órakor Szakbizottsági értekezletet tartunk, a XIII. kerületi Dagály utca 11. szám alatti MRSz székház tárgyaló termében.

Várunk benneteket.

 

Ha nem leszünk határozatképesek, a megismételt Szakbizottsági értekezlet időpontja,

2009. Április18-án 11:30 órakor.

A megismételt szakbizottsági értekezlet az előre meghirdetett napirendi pontokban a megjelentek létszámától függetlenül határozat képes.

 

Napirendi pontok:

 

1., Hőlégballon Szakbizottság 2009. év gazdasági helyzete, a pénzügyi terv megbeszélése és elfogadása

2., Sárközi Szilárd meteorológus előadása, ami kötelező tájékoztató a Légügy előírása alapján

3., Egyebek

 

 

Emlékeztető:

Az a klubvezető aki nem tud eljönni és maga helyett mást bíz meg a klubja képviseletével, megbízó levelet is küldjön vele.

 

Jó repülést, puha leszállást.

Üdv. mindenkinek:

Vezetőség nevében, Szabó Péter

Obszerverek az Európa bajnokságra!

2009. március 14. szombat
Verseny megfigyelők jelentkezését várják az Európa Bajnokságra, Franciaországba,

valamint az idén Siófokon megrendezésre kerülő Nemzeti Bajnokságra!

Kedves ballonos sporttársam, kedves obszerver!

Ezúton értesítek minden – önmagát a feladatra alkalmasnak érző – magyar obszervert, hogy lehetőség van arra, hogy páran részt vehessetek az idei, Franciaországban megrendezésre kerülő Hőlégballon Európa bajnokságon. Csatoltan küldöm a rendelkezésre álló információkat, illetve a jelentkezési lapot. Akit ez a verseny komolyan érdekel, kérem, hogy közvetlenül és gyorsan vegye fel a kapcsolatot:
Sylvine Drouault / French Chief Observer: chief_obs@europeans2009.org
Nathalie Dantan / Deputy Chief Observer:
nathalie.dantan@netcourrier.com
Az senkinek ne szegje a kedvét, hogy eredetilag február vége volt a határidő, aki tényleg menni akar, azt szinte biztos, hogy fogadják is.

 

Itt ragadom meg az alkalmat arra is, hogy felhívjam a figyelmedet, hogy a Siófoki verseny, (hivatalos nevén: a VI. Prímagáz és Contakter Balaton Átrepülő Nemzetközi Hőlégballon Verseny) ami idén egyben a Hőlégballon Nemzeti Bajnokság is lesz, szintén várja obszerverek, pilóták jelentkezését. A honlapon hamarosan (pár nap) új aktuális infókat, híreket teszünk közzé.

Dave

Hőlégballon Szakág vezetőségi ülés csütörtökön!

2009. március 3. kedd
Hőlégballon Szakág vezetőségi ülés csütörtökön!
Kedves sporttársak!
 
Tájékoztatlak benneteket:
2009. március 05-én Budaörs körépületében 10:00 órakor Hőlégballon Szakág Vezetősége vezetőségi ülést tart, aktuális témákban.
 
Napirend előadója Szücs Sándor.
Az értekezlet nem zártkörű.

 

Üdv. Szabó Péter

Versenyek 2009-ben

2009. február 28. szombat
Táblázatba foglaltuk a 2009-ben megrendezésre kerülő, magyar szervezésű versenyeket.

2009-ben az alábbi magyar szervezésű hőlégballon versenyek kerülnek megrendezésre:

Kezdete/Opening Vége/Closing Város/Location Verseny megnevezése/Event WEB
2009.05.26. 2009.05.31. Siófok VI. PRÍMAGÁZ és CONTAKTER
balatonátrepülő
nemzetközi hőlégballon verseny
és
XXIX. Magyar Nemzeti Bajnokság
KLIKK
2009.09.01. 2009.09.06. Temesvár, Románia Carpatia Cup
2009.09.09. 2009.09.14. Agárd Velence-tavi Fesztivál
2009.09.22. 2009.09.27. Pécs Pécsi Fesztivál Kupa KLIKK
2009.09.30. 2009.10.04. Debrecen Elő Világbajnokság KLIKK

Ranglista 2008

2009. február 27. péntek
Elkészült a 2008-as ranglista

Nádházi Ferenc összesítette a magyar csapatok 2008-as hőlégballonversenyeken elért eredményeit, amelyet táblázatba is rendezett.

Így alakult ki a 2008-as ranglista, amely ITT le is tölthető.

Véget ért a XXVIII. Magyar Nemzeti Bajnokság

2008. október 4. szombat
Debrecenben ma ért véget a XXVIII. Magyar Nemzeti Bajnokság

Kedden kezdődött és ma ért véget Debrecenben a XXVIII. Magyar Nemzeti Bajnokság és 8. Nemzetközi Hőlégballon verseny.

Az időjárás négy felszállást engedélyezett a 18 ballonból, tíz magyar, két litván, három osztrák, két cseh és egy belga csapatból álló mezőnynek.

A négy felszállás során összesen 13 feladatot kellett teljesítenie a csapatoknak.

A nemzetközi verseny eredménye:

  Csapatvezető Pontszám
1 Németh Zoltán 9697
2 Török Sándor 9448
3 Végh Sándor 9090

A Magyar Nemzeti Bajnokság eredménye:

  Csapatvezető Pontszám
1 Németh Zoltán 10141
2 Végh Sándor 9972
3 Török Sándor 9711

Néhány kép már elérhető a KÉPTÁR-ban.

 

Szakbizottsági 20090418

2009. március 28. szombat
Meghívó Hőlégballon Szakbizottsági ülésre

2009. Április 18-án 10:30 órakor Szakbizottsági értekezletet tartunk, a XIII. kerületi Dagály utca 11. szám alatti MRSz székház tárgyaló termében.

Várunk benneteket.


Ha nem leszünk határozatképesek, a megismételt Szakbizottsági értekezlet időpontja,

2009. Április18-án 11:30 órakor.

A megismételt szakbizottsági értekezlet az előre meghirdetett napirendi pontokban a megjelentek létszámától függetlenül határozat képes.


Napirendi pontok:


1., Hőlégballon Szakbizottság 2009. év gazdasági helyzete, a pénzügyi terv megbeszélése és elfogadása.


2., Sárközi Szilárd meteorológus előadása, ami kötelező tájékoztató a Légügy előírása alapján.


3., Egyebek.



Emlékeztető:

Az a klubvezető aki nem tud eljönni és maga helyett mást bíz meg a klubja képviseletével, megbízó levelet is küldjön vele.


Jó repülést, puha leszállást.

Üdv. mindenkinek:

Vezetőség nevében, Szabó Péter

IV. Pécsi Fesztivál Kupa

2008. július 21. hétfő
Szeptember 6-tól 10-ig Pécsett kerül megrendezésre a IV. Pécsi Fesztivál Kupa hőlégballon verseny.

A részleteket a szervezők leveléből tudhatjuk meg.

Kedves Ballonosok!

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy idén a IV. Pécsi Fesztivál Kupa ad otthont a Szlovén Hőlégballon Nemzeti Bajnokságnak is.
A rendezvény időpontja az előző évekhez képest korábbra került és a Világbajnokság előtti héten lesz, szeptember 6-tól 10-ig.

A meghívót INNEN, a nevezési lapot INNEN lehet letölteni.

Üdvözlettel:
A Pécsi Fesztivál Kupa szervezői:
Notheisz Antal és Pálhegyi Zoltán

Magyar katonai gép segített a bajbajutott német ballonpilótán

2008. július 1. kedd
Magyar katonai gép segített a bajbajutott német ballonpilótán

Magyar katonai gép segített a bajbajutott német ballonpilótán

2008. június 28-án délelőtt 09.50 perckor a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állományába tartozó AN-26 típusú repülőgép személyzete külföldi repülésből tartott haza, amikor a kecskeméti légtérbe érve különös rádiólevelezésre figyelt fel. Egy kétségbeesett hang hívta folyamatosan a kecskeméti irányítást, azonban a kapcsolat a rádió kis hatótávolsága miatt nem jött létre. 

Részletek a JETFLY.HU hírportálon.

Információk obszrevereknek

2008. június 19. csütörtök
Obszerverek!

Három nemzetközi ballonversenyre várják megfigyelők jelentkezését! Az egyiket Franciaországban, a másik kettőt pedig Japánban rendezik.

#1
Mindenkinek, akit érint:
Obszerverek jelentkezését várják a Franciaországi (Brissac-Quincé, Angers várostól délre található) Elő-Európa Bajnokságra. A verseny augustus 21-25 között lesz. A rendezők legfontosabb szempontja a jó angol nyelvismeret.
Akit érdekel a dolog, az keresse Paál Dávidot!

#2
Mindenkinek, akit érint:
Obszerverek jelentkezését várják, Japánba, a Sagai versenyre. A verseny időpontja október 30-tól november 3-ig. Sajnos momentán úgy néz ki, hogy csak egy magyar obszerverre tartanak igényt, de ez senkinek ne szegje a kedvét, valószínűleg sikerül akár 2-3 megfigyelőt is elfogadtatni.
Ami nagyon fontos: A jelentkezési határidő: június 30.
Akit érdekel a dolog, az keresse Paál Dávidot az on-line regisztrációval kapcsolatosan.

#3
Mindenkinek, akit érint:
Obszerverek jelentkezését várják, Japánba, a Motegi (Tochigi) versenyre. A verseny időpontja november 19-24. Sajnos momentán úgy néz ki, hogy csak egy magyar obszerverre tartanak igényt, de ez senkinek ne szegje a kedvét, valószínűleg sikerül akár 2-3 megfigyelőt is elfogadtatni, bár erre kisebb az esély mint Saga esetében, mert itt sajnos kevesebb a versenyzők száma is.
Ami nagyon fontos: A jelentkezési határidő: június 30. (ugyanúgy mint Saga esetében)Akit érdekel a dolog, az keresse Paál Dávidot a regisztrációs adatlappal kapcsolatosan.

V. Contakter Kupa eredményei

2008. május 28. szerda
Vasárnap Siófokon véget ért az V. Contakter Balaton-átrepülő Nemzetközi Hőlégballon Verseny és Fieszta

A vasárnap reggeli utolsó versenyrepüléssel Siófokon befejeződött az V. Contakter Balaton-átrepülő Nemzetközi Hőlégballon Verseny és Fieszta.

A hét során 8 felszállásból 17 feladatot teljesítettek a versenyzők több-kevesebb sikerrel. A régi feladatok között egy újat is felfedezhetünk: Dupla marker területen belül. A feladatban a versenyzők akkor érnek el eredményt, ha mindkét jelzőszalag a kijelölt területbe esik, a legjobb eredményt pedig a két markert egymáshoz legközelebbre dobó csapat éri el. Természetesen a jelzőszalagokat a feladatban meghatározott másodperces különbséggel lehet kidobni.

A 17 versenyfeladat teljesítése után az élen a következő sorrend alakult ki:

 

 Csapatvezető

pontszám 

1. Végh Sándor (FLY-VÉGH)

14733

2.Johann Almer (Ausztria)

14679

3. Tóth Mihály (DÉGÁZ) 

13547

A további eredmények ITT olvashatók.

A rendezvényen készült képek a verseny hivatalos honlapjának Fotógalériájában láthatók.

 

Magyarország rendezi a 2010-es VB-t

2008. május 14. szerda
A Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) Hőlégballon szakbizottságának ülésén, Salzburgban a megjelentek többek között arról szavaztak, hol kerüljön megrendezésre a 2010-es Hőlégballon Világbajnokság.

A hír mellékletében olvasható a Magyarország számára örvendetes végeredmény.

A Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) Hőlégballon szakbizottságának ülésén, Salzburgban a megjelentek többek között arról szavaztak, hol kerüljön megrendezésre a 2010-es Hőlégballon Világbajnokság.

A melléklet a közgyűlés jegyzőkönyvét tartalmazza, amelynek 27. oldalát érdemes fellapozni.

Sajnálatos tény, hogy e hír nem a verseny szervezőinek tájékoztatása alapján került fel a holegballon.hu publikációi közé... 

Már csak néhány nap és kezdődik a Balaton-Átrepülő Verseny

2008. május 14. szerda

A ballonfieszta.hu hírlevele: Már csak néhány nap és kezdődik a Balaton-Átrepülő Verseny

Eddig 20 csapat nevezett a versenyre 

Kedves Olvasók!

Már csak pár nap van hátra a versenyig (pontosan két és fél pár :) ), így újabb fontos információkkal bombázva szeretnénk növelni az izgalmakat. Az előzetes felkészülés érdekében már elérhetővé tettük a 2008-as hivatalos versenytérképet. Mivel szeretnénk, hogy mindenki a saját magának megfelelő méretben, és minőségben férhessen hozzá, így 240dpi, 150dpi illetve 100dpi felbontásban is letölthetővé tettük a Letöltések oldalon!

A versenyre eddig 20 versenyezni vágyó pilóta, 2 fiesztázó, és 17 megfigyelő regisztrált!

A félreértések elkerülése érdekében ezúton kívánjuk felhívni a hírlevelezők nagy táborát, hogy a jelentkezés/regisztráció lehetősége a ”General Briefing”-ig adva van! Várjuk tehát a további jelentkezőket mindhárom ”kategóriába”!

Az idei évben a www.geocaching.hu és a www.ballonfieszta.hu közös szervezésében egy új és érdekesnek ígérkező játékkal – ballonkessing - is színesítjük a versenyt. A játék lényege, hogy a ballonok leszállási helyének közelében a beosztott megfigyelő elrejt egy palackba zárt jelszót. Természetesen a ballok nagy száma miatt számos ilyen rejtés születik a verseny alatt. A vállalkozó kedvű játékosok ezeket a palackokat illetve a jelszavakat igyekeznek begyűjteni, azaz rejtésenként csak az első megtaláló számít, hiszen ő össze is szedi a palackot, ami ezután mások számára már nem lesz kereshető. Bízunk benne, hogy ez is egy izgalmas feladat lesz a geocache kedvelőinek. Bővebb információ pár napon belül lesz olvasható erről a palackgyűjtő versenyről mindkét szervező honlapján.

A tisztségviselők száma az utóbbi napokban jelentősen növekedett, így is biztosítva az eredmények minél pontosabb mérését, meghatározását.

Körvonalazódnak a részletes programok is, amik hamarosan megtekinthetőek lesznek a weboldalon.

Egy kis ízelítő a május 24-i programból:

Gyermeknapon a programok két fő helyszínen fognak zajlani. Délelőtt (9:00-15:00-ig) a Tesco parkolójában, míg délután (15:00-tól) a Főtéren. Lesz családi és amatőr ügyességi rally, sok-sok gyermeknapi program, veszélyes hulladékgyűjtés, véradás. 21:00 órától Ballonkivilágító show. Helyszín a Suzuki szalonnal szembeni füves rét (Balatonkiliti irányába) Itt lesz Pintácsi Viki, Bébi Gabi, és Darázs Ádám Közép Európa legerősebb embere.

A szervezéssel, vagy a versennyel kapcsolatban az info@ballonfieszta.hu címen kérhető további tájékoztató.

Üdvözlettel: ballonfieszta.hu csapata

Előzmények: V. Contakter Balaton-Átrepülő Nemzetközi Hőlégballon Verseny

Keretszerződés + kiadható díjtáblák megküldése!

2008. március 27. csütörtök
Csók László nyílt levele a ballonosoknak: hőlégballonok flotta kötelező felelősségbiztosítása

Sziasztok,

Valkó Judit a csatolt biztosítási ajánlatot küldte, kérem szíves véleményeteket…

üdv

csl

Segítségkérés

2008. március 19. szerda
Csók László körlevelében ballonos társunk, Kardos Miklós segítségkérő levelét küldte el

Szervusztok!

Kardos Miki az alábbi segítségkéréssel fordult Főtitkár úrhoz. Természetesen a következő elnökségi ülésen én támogatni fogom, hogy valamilyen formában próbáljunk Mikinek segíteni, de addig is, ha valakinek használható ötlete, vagy konkrét lehetősége van, kérem segítsen.

csoklaci

Kedves Méhész Sándor, Főtitkár Úr.

Bizonyára ismeretes előtted, hogy több mint tíz éve műlábbal élek és repülök. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy három évente, egyedi elbírálás alapján, 10 e.-Ft önrész befizetése mellett kaptam egy új műlábat. Sajnos, mint az közismert, az egészségügyben zajló nem túl kedvező változások miatt, 2008-tól kezdődően az eddigi csekély önrész helyett 194.055.- Ft-ot kell fizetnem. Ennek az összegnek befizetése jelentős nehézséget jelent nekem és családomnak.
Ezúton szeretnélek megkérni Téged és az Mrsz vezetését, hogy segítsetek.
(Az egészbe még az a legszebb, hogy ha nem váltom ki az új lábat, akkor a régit csak pénzért javítják meg ha gond van vele. Sajnos elég gyakran elromlik, pedig német Otto Bock) Szíves segítségedet előre is köszönöm.

Tisztelettel:
Kardos Miklós

Levélváltások a 2008.03.01-i Szakbizottsági Értekezletről

2008. március 14. péntek
Megkaptuk az engedélyeket a levélváltások publikálására. Itt vannak a levelek kronológiai sorrendben!

Újabb levél érkezett! 

A továbbiakban itt jelezzük az utolsó levél megjelenésének dátumát:

2008.03.26.

2008. 03. 06. ballon.hu Hírlevél

Sziasztok!

2008. március 1-én, szombaton szakbizottsági ülés volt, ahol a magyar gyártású ballonok és a magyar ballongyártók helyzetének megoldása lett volna a legfontosabb napirendi téma. A hagyományoknak megfelelően a kérdést előkészítetlenül, a megfelelő információk hiányában és a több, nyilatkozni képes vagy érintett személy jelenléte nélkül került a ballonosok elé.A probléma onnan ered, hogy a 2004. május 1-i EU csatlakozásunk előtt a magyar légügy nem lett a tagja az EASA-nak (Európai Repülésbiztonsági Ügynökség) és azóta sem sikerült elérni, hogy a szervezet auditálja, elfogadja a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatóságát. Ezért a légügynek nincs jogosítványa kiadni olyan dokumentumokat sem, amit más országok hatóságainak van (pl. Cseh Köztársaság vagy Románia is). Ezért nem adhat ki több repülési engedélyt a magyar gyártású ballonokra. Akinek jelenleg van, az addig érvényes ameddig, utána nem tudni mi lesz.
Miért? Mert a magyar gyártású ballonoknak nincs európai típusengedélye és 14 típus (változat) van forgalomban.
A gyártóknak eddig a légügy előírásainak kellett megfelelni, de ma már az EASA előírásainak kellene. Normális országokban a gyártók a helyi légügyön keresztül tartják a kapcsolatot az EASA-val, de ugye a mi légügyünket nem auditálták. Így a gyártóknak közvetlenül az EASA-hoz kell fordulni a gyártási jogért és a típusengedélyekért. Igen, de több olyan ballon is van Magyarországon, aminek a gyártója már nem is létezik vagy a gyártó már nem készít hőlégballonokat.
A 10 órakor kezdődött ülésre – egyéb elfoglaltságai miatt - fél egy körül megérkezett a légügy képviseletében Martinecz Endre, aki vázolta a helyzetet. Javasolta, hogy a gyártók hozzanak létre egy DOA (Design Organisation Approval) szervezetett, aki közvetlenül felveheti az EASA-val a kapcsolatot és járjanak el az ügyben. Arra kérdésre, hogy a szervezet megalakításának, a gyártási és típusengedélyek megszerzésének mekkora a költsége nem tudott válaszolni és nem is tudott megnevezni olyan személyt, aki tudna. (Néhány példa az EASA „árlistájából”: a DOA elfogadtatása 6500 EUR, egy új típusengedély kiadása 6500 EUR, gyártási engedély közvetlenül az EASA-tól 9000 EUR és ehhez jönnek még az éves fenntartási díjak is. (Ha a légügy auditációját elfogadták volna, akkor ők adhatnák ki a gyártási engedélyt.)
Az ülés egyetlen érdemi bejelentése az volt, hogy a Notheisz Ballon Kft. felveszi a kapcsolatot az EASA-val, az engedélyek beszerzésének érdekében. Nem volt szó a hétvégén megrendezésre kerülő FAI Ballonos Szakbizottsági ülésről, ahol a magyar ballonosok véleményét tükrözve kellene szavazni a képviselőnknek. Nem beszélve arról, hogy itt fog eldőlni Debrecen 2010-es VB pályázata is.

Üdvözlettel:
Pálhegyi Zoltán

 

2008. 03. 07. Szűcs Sándor, a Sup-Air Ballon Egyesület elnökének válasza:

Sziasztok!

Tisztelt Pálhegyi Zoltán!

Tájékoztatni csak hitelesen érdemes, mert ha nem így teszel Pálhegyi Zoltán akkor tovább súlyosbítod a ballonosok  amúgy is bizonytalan helyzetét.
Az a sajátos stílus, azok a sommás megállapítások, amellyel megosztod gondolataidat a többiekkel, támadva a Légügy képviselőjét, a szakbizottsági ülés szervezőit valószínűleg a mi érdekeinket szolgálják, csak mi nem tudjuk.

A ballonos ülés kezdési időpontjával azonos időpontra lett meghirdetve az UL szövetség gyűlése is Budaörsön, ahol Martinecz Endre szintén meghívott volt.
Ugye nem várjuk el tőle, hogy egyszerre két helyen legyen?

A nyilvántartásba vett 30 klub képviselői közül 21 volt jelen, köztük a még létező négy, ballont vagy annak tartozékait gyártó szervezet küldöttje, s bár később, de megjelent a Légügy képviselője is. Kit vártunk még?
Egy napirendi pont volt, – számunkra jelenleg a legfontosabb – a magyar gyártású ballonok további sorsa.

A kezdés utáni fél órában azt taglaltuk, hogy a Notheisz Toncsinál megjelent 4 fő EASA képviselő, a Légügy képviselőinek társaságában, miért nem auditálta a gyártót.
Ehhez képest érdekes megállapítást tettél, miszerint „Az ülés egyetlen érdemi bejelentése az volt, hogy a Notheisz Ballon Kft. felveszi a kapcsolatot az EASA-val, az engedélyek beszerzésének érdekében.”

Szerinted az nem volt érdemi bejelentés, hogy a második fél órában a következőkről beszéltem? -  A Doa szervezet a megalakulás fázisában van képviselője Vona István tevezőmérnök, kapcsolattartó Punka György…………………. mivel minden ballont képviselni kell, azokat is amelyeket ma már nem létező, vagy nem gyártó szervezet készített ……. összefogásra lenne szükség. ( anyagira is )

A Légügyet nem akarom én sem felmenteni, de a kialakult helyzetre nem látom jó megoldásnak az első generációs, 20 éves külföldi ballonok megvásárlását.
Gondolod, hogy ez kisegítene minket a bajból? – talán a kiszakadt ballonokat a kis háromlábú székeden ülve varrogatnád? – vagy az autóddal kiszállítanád őket Brnoba kupola felső harmad cserére? – és kiviszed majd a mieinket is vagy azt vigyük mi?
Itthon vizsgáztatod majd az RSZ típusú ballont vagy kint?
Azt gondolom, hogy sokkal többre mennénk, ha a tudásodat a magyar ballonok/ballonosok érdekében hasznosítanád és valószínű, hogy Te is többre jutnál velünk.

Visszatérve a szakághoz, az utolsó és egyben legfontosabb bejelentés Toncsitól származik és ez így szólt: „ Én megalakítom a saját DOA szervezetemet, szevasztok.”

Ezúton is szeretném felhívni azon ballon tulajdonosok figyelmét, akik RSZ (Repülőgépes Szolgálat ), SCB ( Sós Ballon ) vagy Sup-AIR típusú ballonnal rendelkeznek, jelentkezzenek a supair@t-online.hu címen ballonjaik képviseletének ügyében.

A személyeskedésért elnézést,

Üdvözlettel:
Szűcs Sándor

 

2008. 03. 11. Pálhegyi Zoltán válasza:

Szervusz Sándor!

Elnézést, hogy csak most válaszolok, de eddig nem volt rá időm.
Szeretnélek tájékoztatni, hogy a ballon.hu weboldal az én tulajdonom és én szerkesztem. Hírlevelet megrendelni nálam csak pénzért lehet, mint más portáloknál is. Olyan levelet pedig nem teszek közzé, ami velem kapcsolatban személyeskedő és nincs semmilyen információ értéke, de válaszolok a felvetéseidre.
Kiket hiányoltam az ülésről? Martineczet időben, mert a szakbizottság vezetőinek időben kellett volna tájékozódni arról, hogy milyen programja van. Nem volt ott Ormai és Punka sem. Ők is érintettek. Mit hiányoltam az ülésről? Az előkészítést, információgyűjtést.
Nem tartom érdemi információknak azt sem, hogy egy gyártó a ballonok tulajdonosaira akarja ráterhelni a költségeit. Ha veszel egy autót, akkor később fizetsz a gyártónak bármit azért, mert neki egy új engedélyt kell beszereznie?
Nincs háromlábú székem és nem varrogatok semmit. Ellenben van mögöttem egy minden engedéllyel rendelkező gyár, akik fejlesztenek és gyártanak ballonanyagot, kosarakat, égőket, kupolákat és egyéb kiegészítőket. Eddig 600 ballont készítettek, ebből csak tavaly közel 100-t.

Üdvözlettel:
Pálhegyi Zoltán

 

2008. 03. 15. Szűcs Sándor vlasza:

Szia Zoltán!

Próbálom újra elmondani röviden, magyarul címszavakban:

Punka György

Több mint egy éve nyugdíjas! Az utolsó ténykedése a Légügyön az volt, hogy kérvényezte beíratásukat EASA audit tanfolyamra, amit pénz hiányában elutasítottak.

Gyártó felelőssége

Maradjunk a Te példádnál: vettél egy Fordot, a gyár megszűnt, csak akkor tudod tovább használni, ha fizetsz érte együtt a többi társaddal. Szerinted a Mitsubishi kifizeti helyetted. Érdekes, hogy 26 ballon tulajdonosa megértette, Te akinek egy sincs nem.

Háromlábú szék és varrás

Ha sikerül megszüntetni a hazai műhelyeket ez vár ránk.

Fizetős hírportál

Amin fizetés ellenében sem lehet megjelentetni olyat, ami Téged érint. Arra kérlek, hogy a legközelebbi hírleveledet, ami a hazai ballonozásról kialakított magánvéleményedet tükrözi, akkor küldjed el a címünkre, ha túl vagy a húsz repült órán és az első ballon legyártásán. Talán akkor lesz közös témánk.A magánvélemény nélküli elfogulatlan tájékoztatás jöhet.

Üdvözlettel:
Szűcs Sándor

 

2008. 03. 26. Pálhegyi zoltán válasza:

Szervusz Sándor!
Ma láttam a www.holegballon.hu oldalon, hogy oda írsz nekem levelet. Ha nekem címzel valamit, akkor azt nekem küldd el, légy szíves! A leveledre nem tudok mit reagálni, mert „röviden, magyarul” írsz, de …
Az oldal szerkesztőjétől kérném, ha közzétesz egy levelet és a megszólított láthatóan nincs címzettek között, akkor győződjön meg, hogy a megszólított tud-e róla!

Üdvözlettel:
Pálhegyi Zoltán

(szerkesztői megjegyzés: a www.holegballon.hu nem küld hírleveleket, azok az információk, amik az info@holegballon.hu e-mail címre érkeznek, cenzúrázatlanul (természetesen a jóízlés határáig) a Hírek rovatban olvashatók függetlenül attól, az információ még kinek, mikor, hova lett elküldve. Javasoljuk a honlap gyakrabban történő olvasását!)

Válasz a 2008. 03. 06-án kelt hírlevélre

2008. március 12. szerda
Szűcs Sándor nyílt válaszlevele Pálhegyi Zoltán 2008. 03. 06-án megjelent hírlevelére

2008. 03. 06-án Pálhegyi Zoltán a ballon.hu  szerkesztőjeként egy hírlevelet küldött szét a magyar ballonosoknak. E levelet a szerző engedélyének hiányában egyelőre nem tudjuk megjelentetni.

Érkezett azonban erre egy válasz levél is, amelyet Szűcs Sándor, a Sup-Air Ballon Egyesület elnöke juttatott el hozzánk. Íme:

Sziasztok!

Tisztelt Pálhegyi Zoltán!

Tájékoztatni csak hitelesen érdemes, mert ha nem így teszel Pálhegyi Zoltán akkor tovább súlyosbítod a ballonosok  amúgy is bizonytalan helyzetét.
Az a sajátos stílus, azok a sommás megállapítások, amellyel megosztod gondolataidat a többiekkel, támadva a Légügy képviselőjét, a szakbizottsági ülés szervezőit valószínűleg a mi érdekeinket szolgálják, csak mi nem tudjuk.

A ballonos ülés kezdési időpontjával azonos időpontra lett meghirdetve az UL szövetség gyűlése is Budaörsön, ahol Martinecz Endre szintén meghívott volt.
Ugye nem várjuk el tőle, hogy egyszerre két helyen legyen?

A nyilvántartásba vett 30 klub képviselői közül 21 volt jelen, köztük a még létező négy, ballont vagy annak tartozékait gyártó szervezet küldöttje, s bár később, de megjelent a Légügy képviselője is. Kit vártunk még?
Egy napirendi pont volt, – számunkra jelenleg a legfontosabb – a magyar gyártású ballonok további sorsa.

A kezdés utáni fél órában azt taglaltuk, hogy a Notheisz Toncsinál megjelent 4 fő EASA képviselő, a Légügy képviselőinek társaságában, miért nem auditálta a gyártót.
Ehhez képest érdekes megállapítást tettél, miszerint „Az ülés egyetlen érdemi bejelentése az volt, hogy a Notheisz Ballon Kft. felveszi a kapcsolatot az EASA-val, az engedélyek beszerzésének érdekében.”

Szerinted az nem volt érdemi bejelentés, hogy a második fél órában a következőkről beszéltem? -  A Doa szervezet a megalakulás fázisában van képviselője Vona István tevezőmérnök, kapcsolattartó Punka György…………………. mivel minden ballont képviselni kell, azokat is amelyeket ma már nem létező, vagy nem gyártó szervezet készített ……. összefogásra lenne szükség. ( anyagira is )

A Légügyet nem akarom én sem felmenteni, de a kialakult helyzetre nem látom jó megoldásnak az első generációs, 20 éves külföldi ballonok megvásárlását.
Gondolod, hogy ez kisegítene minket a bajból? – talán a kiszakadt ballonokat a kis háromlábú székeden ülve varrogatnád? – vagy az autóddal kiszállítanád őket Brnoba kupola felső harmad cserére? – és kiviszed majd a mieinket is vagy azt vigyük mi?
Itthon vizsgáztatod majd az RSZ típusú ballont vagy kint?
Azt gondolom, hogy sokkal többre mennénk, ha a tudásodat a magyar ballonok/ballonosok érdekében hasznosítanád és valószínű, hogy Te is többre jutnál velünk.

Visszatérve a szakághoz, az utolsó és egyben legfontosabb bejelentés Toncsitól származik és ez így szólt: „ Én megalakítom a saját DOA szervezetemet, szevasztok.”

Ezúton is szeretném felhívni azon ballon tulajdonosok figyelmét, akik RSZ (Repülőgépes Szolgálat ), SCB ( Sós Ballon ) vagy Sup-AIR típusú ballonnal rendelkeznek, jelentkezzenek a supair@t-online.hu címen ballonjaik képviseletének ügyében.

A személyeskedésért elnézést,

Üdvözlettel:
Szűcs Sándor

Versenyek Magyarországon 2008-ban

2008. március 7. péntek
2008-ban sajnos nem fogunk magyar hőlégballonos versenyekben bővelkedni. Előzetes értesüléseink szerint a csupán négy találkozóból egy májusban, három pedig szeptemberben kerül megrendezésre.
 Kezdete/Opening  Vége/Closing  Város/Location 

 Verseny megnevezése/Event

 WEB

 Nevezési lap 

Event information  

 Registration sheet

 2008.05.20.

 2008.05.25.

 Siófok

 IV. Contakter Balaton-átrepülő Nemzetközi Hőlégballon Verseny

 KLIKK

 Versenykiírás

 CLICK

 

 2007.09. eleje

 2007.09. eleje

 Agárd

 XIV. Velence-tavi Fesztivál    

 2007.09. 24.

 2007.09. 28.

 Pécs

 IV. Pécsi Fesztivál Kupa

 hamarosan

 hamarosan

 soon

 soon

 2007.09. 30.

 2007.10. 04.

 Debrecen

 VIII. Nemzetközi Hőlégballonverseny

 KLIKK

 KLIKK

 CLICK

 CLICK

A táblázat remélhetőleg még bővülni fog

Litván Hőlégballon és Hőléghajó Bajnokság 2008

2008. február 25. hétfő
2008. május 21. és 25. között kerül megrendezésre Litvániában, Vilniusban a Litván Hőlégballon és Hőléghajó Bajnokság 2008.

Az eseményre magyar csapatok jelentkezését is várják.

2008. május 21. és 25. között kerül megrendezésre Litvániában, Vilniusban a Litván Hőlégballon és Hőléghajó Bajnokság 2008.

A rendezvény elnevezéséből is látszik, hogy nem csak hőlégballonok fognak egymással versengeni, a hőléghajósok is összemérhetik egymással tudásukat.

A szervezők a versenyre 30 hőlégballont és 4-5 léghajót várnak és természetesen magyar csapatok jelentkezését is várják.

Részletes ismertető a versenyről ITT, a nevezési lap pedig ITT tekinthető meg.

5. Contakter Kupa

2008. február 17. vasárnap

V. Contakter Balaton-Átrepülő Nemzetközi Hőlégballon Verseny

Kedves Ballonos Barátaim!

Ezúton szeretettel meghívlak Benneteket a májusi versenyünkre.
Lassan már hagyománnyá válik, hogy ezzel a versennyel nyitjuk a
ballonosok versenyévadját. Ami most egybe esik a Balatoni szezon
megnyitójával is.
A versenyről minden információt megtaláltok a www.ballonfieszta.hu
weboldalon. Ha mégis lenne kérdésetek, ami megválaszolatlanul marad
a weblap elolvasása után is, azt tegyétek fel nekem, vagy írjátok meg
a weblap fórumára, s mi válaszolunk nektek.
Egy kis szigorítás van a tavalyi évhez képest, s ez természetesen az
anyagiakat illeti. Figyeljetek rá!

Nagy örömömre szolgál, hogy a weblap szerkesztői több olyan
meteorológai információkat tartalmazó linkeket is elérhetővé tesznek,
amelyeket a LEGHASZNOSABBNAK tartok a ballonosok számára.
Konkrétan a Kárpát-medence néhány nagyvárosának meteorológiai
előrejelzése néhány napra előre, ami a tervezésnél nagyon hasznos.
Alapvetően arra gondolok, hogy megadja a magassági
szésebességeket és szélirányokat 5000 m-ig.
Ezen kívül néhány napja működik az amatőr előrejelzési modell is - amit
közvetlen linkkel lehet elérni a meteoros oldalról! -, s ez 12-13 órával
előre jelzi a várható szélirányt és szélerősséget szintén 5000 m-ig,
meg egyéb adatokat is tartalmaz.
Mindezekhez jó böngészést kívánok!
(Nekem nagyon bejött, a múlt hét végéjén 4 felszállást is ezen adatok
alapján terveztem meg és tutira a jelzett adatok jöttek be!)

A versenyre a jelentkezéseket elküldhetitek: Ballon Klub Győr SE.
                                                                       Contakter Kft.
                                                                       Paál Dávid
A jelentkezőkről kérünk fényképet, szintúgy a ballonokról is, mert
ezeket feltesszük a honlapra. Akik ezeket minél hamarabb elküldik,
azok egy nagy köszönetet kapnak!

Köszönöm figyelmeteket, s várjuk mielőbbi jelentkezéseteket.

Üdvözlettel
Török Sándor
SE. elnök

Sport-támogatás

2008. január 11. péntek
Csók László levele az MRSZ sporttámogatási pénzek elosztásáról

Szervusztok,

a Siklórepülő szakág kidolgozta, és megküldte véleményezésre a csatolt sport-támogatási pénzek elosztásáról szóló javaslatot. Az MRSz elnöksége még (remélhetőleg) ebben a hónapban dönteni fog a támogatások elosztásának arányairól, szempontjairól, ezért kérlek benneteket, hogy a témával kapcsolatos észrevételeiteket, javaslataitokat január 20-ig küldjétek meg nekem.

üdv,
Csók László

Ranglisták

2008. január 3. csütörtök
Nádházi Ferenc elkészítette a 2007-es év ranglistáját és kiszámolta a Magyar Köztársaság Kupa 2007 eredményét is.

Nádházi Ferenc jóvoltából az alábbiakban a 2007-es Magyar Ranglista és a Magyar Köztársaság Kupa helyezettjei láthatók.

A kis képekre kattintva a táblázatok olvasható formátumban is megjelennek, ugyanebben az ablakban.

FIGYELEM! Visszatérés erre az oldalra a böngésző "Vissza" gombjával lehetséges!

MR2007.JPG

MKK2007.JPG

 

 

BUÉK 2008

2007. december 31. hétfő
Minden kedves olvasónknak

BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK!

Minden kedves olvasónknak

BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK!

87/2007 GKM rendelet

2007. december 31. hétfő
87/2007. (XI. 6.) GKM rendelet a magyar légtér használatával kapcsolatos egyes miniszteri rendeletek módosításáról

A 87/2007 GKM rendelet a 14/2000 -es rendelet kisebb változásait tartalmazza. Egységes szerkezetet nem állítottak össze, csak a módosításokat tartalmazza.

A dokumentum ITT található.

MRSZ közgyűlés 2007. december

2007. december 8. szombat
Iinformációk Török Sándortól:

2007. december 15-én MRSZ közgyűlés lesz!

Kedves Ballonosok!

Nem tudom megkapta-e mindenki az MRSZ meghívóját a december 15-i közgyűlésre. Ezúton kérlek benneteket, hogy gyertek el minél többen.
Időpont: 2007.december 15, szombat, 10 óra.
Helyszín: 1114. Budapest, Villányi út 11-13. (Konferencia terem)
Napirendi pontok:
1. Tájékoztató az MRSZ 2007. évi pénzügyi tervének időarányos teljesítéséről.
2. A 2008. évi előzetes üzleti terv.
3. Alapszabály módosítási bizottság megválasztása.
4. UL szakág elnökségi képviselete az MRSZ-ben.
5. Egyebek.

Üdv.
Török Sanyi

Ballon Szakbizottsági 2007 november

2007. október 21. vasárnap
Értesítés Végh Sándortól:

2007. november 10-én szakbizottsági értekezlet lesz!

Kedves Mindenki!

Az MRSZ Ballon Szakbizottsága 2007. november 10-én szakbizottsági értekezletet tart. Az értekezlet helye az MRSZ Dagály utcai székháza. Címe: Budapest, Dagály utca 11.

A kezdési időpont 11 óra.

Tervezett napirendi pontok:

1. A 2008. évi XXVIII. Magyar Nemzeti Bajnokság helyszínének eldöntése
2. A 2010. évi Hőlégballon Világbajnokság megrendezésére történő pályázat FAI/CIA felé történő beadásának javaslása az MRSZ elnöksége felé
3. Egyebek

A napirendi pontok fontosságára való tekintettel minden klub és szakosztály megjelenésére feltétlenül számítunk.

Amennyiben a szakbizottság ülés nem határozatképes, a megismételt szakbizottsági ülés időpontja 2007. november 10. 12 óra,  mely az eredeti napirendi pontokban a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

Debrecen, 2007. október 20.

Tisztelettel:  Végh Sándor

Vége a VII. MOL Kupának

2007. október 8. hétfő
6-án véget ért a VII. MOL Kupa. A dobogó legfelső fokára magyar csapat állhatott, utána azonban elég sokáig a külföldi mezőny fogadhatta a szervezők gratulációit.

6-án véget ért a VII. MOL Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny.

Németh Zoltán csapatától már annak ellenére sem lehetett elvenni az első helyezést, hogy az utolsó  repülésen négy feladatot kellett teljesítenie a mezőnynek. Összesítésben 12997 pontot gyűjtöttek a tizenhat feladat során.

A második helyen a cseh SUCHY csapata végzett 12248 ponttal, míg a harmadik a lengyel NOVAKOVSKI vezette csapat lett 12122 ponttal.

A második legjobb, Végh Sándor vezette  magyar csapat leszorult a 6. helyre, Török Sándorék pedig a hetedikek lettek.

Részletes eredmények ITT találhatók.

XXVII. Nemzeti Bajnokság eredményei

2007. október 4. csütörtök
A III. Pécsi Fesztivál Kupa és XXVII. Nemzeti Bajnokság eredményei

Szeptember 30-án befejeződött a III. Pécsi Fesztivál Kupa. Pécsett a magyar induló csapatok egyúttal a XXVII. Nemzeti Bajnokság díjaiért is versengtek.

A hét tervezett versenyrepülésből összesen öt esetben bizonyult az időjárás repülésre alkalmasnak, az öt repülés során 12 feladat tette próbára a csapatokat.

Szombat estére kialakult a végeredmény:

III. Fesztivál Kupa:

 Csapatvezető Elért pontszám
 Konecsnyi János 10119
 Kovács János 9251
 Aklan Attila 9178

Pecs_vegeredmeny.jpg

XXVII. Nemzeti Bajnokság:

Csapatvezető Elért pontszám 
 Konecsnyi János10289 
 Aklan Attila 9482
 Kovács János 9397
 

A részletes eredmények a verseny hivatalos honlapján olvashatók.

A záró est még egy fényponttal gazdagodott. A verseny szervezője, Notheisz Antal (Toncsi Bácsi) nem régen töltötte be 70. születésnapját, ezért a ballonos társaság egy kis meglepetéssel kedveskedett Neki.

Pecs_ToncsiBacsi.jpg

Ezúton kíván a holegballon.hu is Toncsi Bácsinak Boldog Születésnapot!

Pecs_torta.jpg

 

(további képek a Képtárban, hamarosan...)

VII. MOL Kupa

2007. október 5. péntek
VII. MOL Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny

Alig ért véget Pécsett a Nemzeti Bajnokság, Debrecenben újabb ballonverseny kezdődött: a VII. MOL Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny.

A 19 induló csapat között hat külföldi csapat is van, köztük csehek, osztrákok, lengyelek, litvánok és szlovének.

Két nap után az élen Németh Zoltán csapata áll, őket a népes külföldi mezőny követi. A végeredmény kihirdetésére október 6-án délután kerül sor.

A verseny hivatalos honlapja ITT található.

Ma kezdődik a XXVII. Magyar Nemzeti Bajnokság

2007. szeptember 26. szerda
Pécsett ma kezdődik a XXVII. Hőlégballon Nemzeti Bajnokság és Pécsi Fesztivál Kupa

Mától szeptember 30-ig Pécs városának légterét fogják elfoglalni a színes ballonok.

A verseny központja az előzetes hírekkel szemben nem Pécs-Pogány repülőterén, hanem a pécsi Expo Centerben lesz.

Részletes információk és a verseny alakulása a rendezvény hivatalos honlapján lesz látható.

 

Hiába keresik Steve Fossettet

2007. szeptember 5. szerda
Hiába keresik Steve Fossettet a nevadai sivatagban

Hiába keresik Steve Fossettet

Repülési terv nélkül indult neki a nevadai sivatagnak.

További hírek a kalandvágyó milliárdosról az Indexen

15. EB végeredménye

2007. augusztus 23. csütörtök
A franciák és a németek örülhetnek, mi szomorkodhatunk: Magdeburgban véget ért a 15. Hőlégballon Európa Bajnokság

Magdeburgban véget ért a 15. Hőlégballon Európa Bajnokság

A csapatoknak hét felszállásból 20 versenyfeladatot kellet teljesítenie. Reggelente 4-4, az esti repüléseken pedig 2-2 feladatot írtak ki a verseny bírói.

A végeredmény magyar szemszögből sajnos elég rosszul fest. A legjobb, Németh Zoltán vezette hazai csapatunk a 20. helyen végzett. Sajnos nem sikerült megtartaniuk előző Európa Bajnoki második helyezésüket.

A 22. helyen zárta a versenyt Végh Sándor csapata, Török Sándorék a 41. helyet, Nagy Péterék az 53. helyet, Aklan Attiláék a 61. helyet, Tábori Gyuláék pedig a 76. helyet érték el a 79 induló csapat közül.

A dobogó legfelső fokára a francia Francois Messines csapata állhatott.

A második helyen az az Uwe Schneider vezette német csapat végzett, akik két éve aranyéremmel tértek haza az EB-ről.

A harmadik helyet sem adták ki a németek a kezükből, Markus Piper csapata vehette át a bronz érmeket.

Az első tízben egy szlovén, egy svéd, egy angol, egy orosz és három litván csapat végzett még.

A részletes eredmények ITT olvashatók.

Néhány KÉP a versenyről.

Előzmények:
Végre elérhetőek az eredmények
European 2007

Véget ért az I. Szent István Kupa

2007. augusztus 22. szerda
Augusztus 20-án Encsen véget ért az I. Abaúji Szent István Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny

Augusztus 20-án Encsen véget ért az I. Abaúji Szent István Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny.

A 14 csapatnak sajnos csak két versenyrepülést engedélyezett a természet. A kezdeti jóidő után szeles napok következtek.

A két repülés négy versenyfeladatára a legtöbb pontot (3712) Konecsni János csapatának sikerült gyűjtenie.

A második 3242 ponttal Horváth Ákos csapata , a harmadik 3122 ponttal Tóth Mihály csapata lett.

A rendezvény utolsó napjain azért sikerült még két kulcsos repülést is teljesíteni, a környező települések lakóinak legnagyobb örömére.

A további eredmények ITT olvashatók.

Végre elérhetőek az eredmények

2007. augusztus 18. szombat
Végre elérhetőek a 15. Európa Bajnokság részeredményei

Végre feltöltötték a rendezők a 15. Európa Bajnokság részeredményeit.

EZEN A LINKEN az egyes feladatok eredményei olvashatók,

ITT pedig az összesítés.

European 2007

2007. augusztus 16. csütörtök
TESSÉK SZURKOLNI!!!

Németországban, Magdeburgban ma kezdődik a 2007-es Hőlégballon Európa Bajnokság

Németországban, Magdeburgban ma kezdődik a 2007-es Hőlégballon Európa Bajnokság. 24 ország 83 csapata között a magyarok 6 ballonnal képviselhetik hazánkat a rendezvényen.

A holnap reggeli edző repülés után délután indul a verseny.

Az eredmények a verseny hivatalos honlapján lesznek olvashatók.

HAJRÁ!

Kezdődik az I. Szent István Kupa

2007. augusztus 15. szerda
Ma kezdődik Szikszón az I. Szent István Kupa nemzetközi hőlégballon verseny

Ma kezdődik Szikszón az I. Szent István Kupa nemzetközi hőlégballon verseny

Az előzetes hírekkel ellentétben a versenyen nem obszerveres, hanem GPS-loggeres értékelés lesz.

Eddig egyedülálló módon több település összefogásával rendezik meg a Hernád völgyében a hőlégballon versenyt. A reggeli és esti repülések során ezért mindig más és más telepüések felett fognak egymással versengeni a hőlégballonok.

A rendezvény szervező csapatának honlapja ITT található.

Szakbizottsági 070804 jegyzőkönyv

2007. augusztus 14. kedd
Elkészült a jegyzőkönyv az MRSZ Ballon Szakbizottságának 2007. augusztus 4-én megtartott üléséről

A következő napirendi pontokat tárgyalta a Szakbizottság:

1. Az MRSZ által a szakbizottságnak 2007. évre nyújtott  2 M Ft támogatás felhasználásának megbeszélése.
2. Szt. István Kupa értékelési rendszerének megváltoztatása
3. Új klubok felvétele
4. Oross János fizetést kér a szakbizottság vezetői feladatok ellátásáért
5. Üzemeltetési problémák megbeszélése
6. Rövid ismertető a hátralévő magyarországi versenyekről
7. Egyebek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 

Mely készült az MRSZ Ballon Szakbizottságának 2007. augusztus 4-én megtartott üléséről
A Szakbizottság 13 szavazati joggal rendelkező képviselője van jelen, tehát Végh Sándor szakbizottság vezető, levezető elnök megállapítja, hogy az ülés határozatképes.

Napirendi pontok:

1. Az MRSZ által a szakbizottságnak 2007. évre nyújtott  2 M Ft támogatás felhasználásának megbeszélése.
2. Szt. István Kupa értékelési rendszerének megváltoztatása
3. Új klubok felvétele
4. Oross János fizetést kér a szakbizottság vezetői feladatok ellátásáért
5. Üzemeltetési problémák megbeszélése
6. Rövid ismertető a hátralévő magyarországi versenyekről
7. Egyebek

Hozott határozatok:

1. Az MRSZ által az élsport finanszírozására juttatott 2 M Ft-ból a hat magyar induló EB-n történő részvételének finanszírozására 1800 EUR-t nevezési díj kifizetésére, 4320 EUR-t pedig szállásköltségre fordítunk. A fennmaradó kb. 500e Ft-ot (a pontos összeg az EUR Ft pillanatnyi átváltási összegétől függ), a Pécsett megrendezésre kerülő 27. Magyar Nemzeti Bajnokságon résztvevő magyar versenyzők részvételi költségeinek csökkentésére fordítjuk.

Igen:               6
Nem:              4
Tartózkodott: 3

A határozat elfogadva.

Megérkezett Notheisz Antal, így a szavazattal rendelkező küldöttek száma 14-re módosúlt.

2. A Szt. István Kupa értékelése nem obszerverekkel, hanem loggerekkel történik

A határozat 14 igennel egyhangúlag elfogadva.

3. A Szakbizottság az MRSZ elnöksége felé javasolja a következő új klubok felvételét:

Hírös Sportegyesület
Hungária Hőlégballon Klub
Zala-Zola Klub

A határozat 12 igennel és 2 tartózkodással elfogadva.

4. A szakbizottság felhívja a Főtitkár úrnak és az Elnökségnek a figyelmét arra, hogy véleményünk szerint a főpilóta és a főmérnök szakmai helyettesét mindenképpen az MRSZ költségvetésének a terhére kellene alkalmazni. Ha ez semmiképpen nem megoldható, akkor a Szakbizottság úgy dönt, hogy a hőlégballonok után, a klubok által befizetett éves üzemeltetési díj összegének erejéig Oross János szakág vezető díjazásban részesüljön.

A határozat 11 igen,   1 nem és 2 tartózkodás szavazattal elfogadva.

5. Oross János szakág vezető ismerteti az üzemeltetési problémákat.

7. Egyebek témakörben 14 igen szavazattal a szakbizottság megszavazta, hogy a 2008. évi Magyar Nemzeti Bajnokság megrendezésére pályázatot 2007. október 31-ig lehet beadni.

Budapest, 2007. augusztus 04.

Csók László sk                          Török Sándor sk                        Végh Sándor sk

I. Abaúji Szent István Kupa

2007. július 11. szerda
2007. augusztus 15-20 között a Hernád-völgyében kerül megrendezésre az I. Abaúji Szent István Kupa. A kupa pontszerző nemzetközi verseny lesz. A verseny időpontja egybeesik a VII. Abaúji Művészeti Fesztivállal, valamint a Halmajon és környékén hagyományosan megrendezendő Szent István napi kulturális és gasztronómiai rendezvénysorozattal.

2007. augusztus 15-20 között a Hernád-völgyében kerül megrendezésre az I. Abaúji Szent István Kupa. A pontszerző nemzetközi verseny 9 tervezett, de legalább 2 külön felszállás, minimum 3 versenyfeladat végrehajtása alapján kerül kiértékelésre. További információk az alábbi fájlokban:

Tájékoztató a versenyről

Versenykiírás

Nevezési lap

Szakbizottsági 2007 augusztus

2007. július 4. szerda
2007. augusztus 4-én ismét szakbizottsági ülés lesz Budapesten
Kedves Mindenki!
 
Értesítelek benneteket, hogy a Ballon Szakbizottság soron következő ülését 2007. augusztus 4-én szombaton tartja 10 órától a Dagály utcában.
 
Napirendi pontok:
1. Az MRSZ által a Szakbizottságnak 2007. évre nyújtott támogatás felhasználásának megbeszélése
2. Egyebek
 
Amennyiben a szakbizottsági ülés az eredeti időpontban nem szavazatképes, a megismételt szakbizottsági ülés időpontja 2007. augusztus 04. 11 óra.
 
Ezen túlmenően felhívom a figyelmeteket, hogy a debreceni MOL Kupa meghosszabbított nevezési hatrideje 2007. július 15. A nevezési díj átutalásának határideje pedig július 31.
A pécsi Nemzeti Bajnokságra pedig mindkét határidő július 31.
 
Üdvözlettel:  Végh Sándor

Francia Nemzeti 2007

2007. június 10. vasárnap
Obszerverek kerestetnek a Francia Nemzetire, augusztus 11 és 15 között.
Hello Everyone,

The French Hot air balloon nationals will be held in
Saint-Yrieix-la-Perche (south west, near Limoges) from
August 11th till 15th.

General briefing is on 11th, last competition flight
will be held on the morning of the 15th, prize giving
ceremony around noon, key grab race as evening flight.
This arrangement is made as to offer the possibility
for participants to the European championship starting
on 16th in Germany to make their journey.

So, I am writing because we would like to invite some
international observers to join us for this event.
The organization provides accommodation from 11th
evening till 16th morning, and all meals (the region
is particularly famous for its top class meat and
traditional products). A travel allowance is planned
too, 1 euro given for 10km between your hometown till
the competition center. However, this allowance will
be limited (maximum somewhere between 100 euro and 150
euro).

If you're interested, please, fill the form in this
link:
www.ffaerostation.org/inscrobs
The form is in French, but it is a very simple and
short one.

If you have any more questions, I am available at this
email address.

Hope to see many of you soon!
Eric Lendormy,
French chief observer

Légtérváltozások 2007

2007. május 17. csütörtök
Ismét megváltoztatták a Magyarország feletti légtereket

Ismét újra rajzolták Magyarország légtereit.

Néhány fontosabb változás:

- Időszakosan korlátozott légterek születtek (LHTRA11A-LHTRA33B)
- Környezetvédelmi szempontból korlátozott légterek születtek (Ócsa, Tószeg, Aggtelek, Zempléni-hg, Hevesi Füves puszták, Hortobágy, Bihari sík, Alsó-Tisza-völgy, Csanádi puszták, Kardoskút, Gemenc, Tapolcai-medence, Tihany, Őrség, Sárvíz-völgye, Fertő, Gerecse, Nyirkai-hany, Fehér-tó, Barcsi-tó, Kőszegi-hg., Kis-Balaton, Velencei-tó, Dinnyés, Vértes, Dunazug-hg., Börzsöny, Kiskunság, Kelet-Cserhát, Tarnavidék, Bükk, Kesznyéten, Kecskeri-puszták). Ezek többsége felett 1500' (450 m) minimum repülési magasság engedélyezett (néhánynak 1000 láb, 300 m a plafonja).
- A nem ellenőrzött légtereken belül változott a koordinált légterek elhelyezkedése és száma is. További szabályok a koordinált légterekkel kapcsolatban:

1. Koordinált légtér igénylésére az LHSG1, LHSG2/V, LHSG3 légterek esetében Budaörs repülőtér, Farkashegy repülőtér, Hármashatár-hegy repülőtér üzemben tartója, az LHSG10 légtér esetében az Esztergomi repülőtér üzemben tartója, az LHSG2/S légtér esetében a Szabad Repülők Szövetsége és az LHSG20, LHSG20/A, LHSG21, LHSG22, LHSG23, LHSG24, LHSG25 légterek esetében a Dunakeszi repülőtér üzemben tartója jogosult.2. A koordinációs feladatok az LHSG1, LHSG2/V, LHSG3 légterek esetében Budaörs repülőtér, Farkashegy repülőtér, Hármashatár-hegy repülőterek üzemben tartójának valamelyike, vagy a körzeti repüléstájékoztató szolgálatot ellátó szervezet - a három repülőtérrel kötött megállapodás alapján -, az LHSG10 légtér esetében az Esztergom repülőtér üzemben tartója, az LHSG2/S légtér esetében a Szabad Repülők Szövetsége és az LHSG20, LHSG20/A, LHSG21, LHSG22, LHSG23, LHSG24, LHSG25 légterek esetében a Dunakeszi repülőtér üzemben tartója jogosult ellátni.

A TMA és az alatta lévő légterek megváltozott szerkezetéről készült, Garmin GPS-ekbe tölthető verziója a Letöltések menüpontban, a változásokról bővebb információk pedig Kardos István honlapján érhetők el.

Szomorú hír 200705

2007. május 16. szerda
Szomorú hír: újabb ballonos barátunktól búcsúzunk

Nyilván sokan ismertétek, hisz sok évet töltött repüléssel. Fülöp Attila klubtársunk tragikus hirtelenséggel, életének 48-ik évében elhalálozott. Két gyermeke, és felesége gyászolja.

Hamvasztás utáni búcsúztatója 2007. 05.25-én pénteken 13.00-kor lesz a Kelenföldi Szent Gellért Plébánia, és Urnatemetőben.

Címe: 1115 Budapest, Bartók Béla út 149.

Üdvözlettel: Dr. Szigligeti Tibor
PHOENIX HBSE

Ballonrepülő válogatott keret 2007

2007. május 14. hétfő
Május 11-én, pénteken a Magyar Repülő Szövetség kihirdette a 2007. évi ballonrepülő válogatott keretet

A megelőző évek eredményei és a szakág javaslata alapján a 2007. évi ballonrepülő válogatott keretet az alábbi sportolók alkotják.

1 Aklan Attila Budapest Ballon Club
2 Nagy Péter Kaiser Ballon Klub SE.
3 Német Zoltán Alba- Ballon Repülő Egyesület
4 Tábori Gyula Tisza Repülő Klub
5 Török Sándor Ballon Klub Győr
6 Végh Sándor Fly-Végh Kft. Ballon K. Debrecen

Edző: Török Sándor

Forrás

Versenyek Magyarországon 2007-ben

2007. április 23. hétfő
2007-ben várhatóan 10 magyar rendezvényen követhetjük figyelemmel hazánk hőlégballonos csapatait.
Lesznek köztük találkozók és a nemzetközi minősítésbe is beszámítható versenyek is.

 Kezdete/Opening 

 Vége/Closing 

 Város/Location 

Verseny megnevezése/Event  

 WEB 

 Nevezési lap 

 Event information 

Registration sheet 

 2007.05.15

 2007.05.20

 Siófok IV. Contakter Balaton-átrepülő Nemzetközi Hőlégballon Verseny

 KLIKK

KLIKK

CLICK

CLICK

 2007.06.13

 2007.06.15

 Rétság-Tolmács Oszetzky István Emlékverseny

 KLIKK

   

 június vége

 július eleje

 Törökszentmiklós Ballon Fieszta    

 2007.08.15

 2007.08.20

 Halmaj Hernád Kupa Ballon Verseny    

 2007.09.05

 2007.09.10

 Agárd XIII. Velence-tavi Fesztivál    

 2007.09.26

 2007.09.30

 Pécs XXVII. Hőlégballon Nemzeti Bajnokság és III. Pécsi Fesztivál Kupa

 KLIKK

 KLIKK

  

 2007.10.01

 2007.10.07

 Őcsény Őcsényi Ballonos Találkozó    

 2007.10.02

 2007.10.06

 Debrecen VII. MOL Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny (FAI1) KLIKK 

KLICK

 

 2007.10.10

 2007.10.14

 Nagykanizsa I. Zalai Hőlégballon Verseny    

 2007.12.27

 2007.12.30

 Nyíregyháza Jonatán Kupa Hőlégballon Verseny    

Meghívó Litvániából 2007

2007. április 18. szerda
Meghívó Litvániából 2007 május 24 és 27 között

Dear Colleagues,

We have a great pleasure to invite you and your colleagues to the international hot air balloon event “10 Years for Ballooning Centre”, which will be held in Vilnius, Lithuania, on 24-27 May 2007.

Please find attached main information and application form.

We are looking forward to your questions, comments and applications.

Best regards,

Aurimas Vengrys
Development Manager
Ballooning Centre / Lithuania

Továbbra is repülhetnek a ballonok Magyarországon

2007. április 10. kedd
Továbbra is repülhetnek a ballonok Magyarországon - Török Sándor levele

Tisztelt Ballonosok!

A Végh Sándor által küldött fordítást továbbítom felétek, ami remélhetőleg kellemesen fog érinteni Benneteket, mivel így nincs akadálya a magyarországi repüléseknek a mi technikánkkal.

Figyelmeteket megköszönve, tisztelettel

Török Sándor
vezetőségi tag

 

Kedves Mindenki!

Az eredeti levélben olvashatjátok Horváth Zsolt Csaba szakállamtitkár levelének nyers fordítását. Az eredeti angol nyelvű levél a PLH honlapján a közlemények linken olvasható.

Üdvözlettel:  Végh Sándor

----- Original Message -----

Címzett:
Európai Bizottság
Európai Repülésbiztonsági Ügynökség
EU tagállamok
A 1592/2002/EC Sazbályozás (Alapszabály) 10 (3) pontjában lefektetettek szerint ezennel az alábbiakról tájákoztatjuk az Európai Bizottságot, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökséget és az EU tagállamait:
A magyar nemzeti közlekedésfelügyelet Polgári Légiküzlekedési Hatósága a magyar törvények és rendelkezések szellemében az alábbiakban felsorolt típusú, Magyarországon vagy EU tagállamokban bejegyzett, de az egykori Szovjetunióban és/vagy keleti-blokk országaiban gyártott, és az EU tagállamaiban nem besorolt légijárművek számára engedélyt ad azok magyar légtérben való további működtetésére.
  
Gyártó
Típus
Antonov An-26
PZL/AntonovAn-2
KamovKa-26
Jakovlev/IARJak-52
JakovlevJak-18T
SukhoiSu-29
PZL/MILMi-2
PZLPZL-101
ZlinZ-37
LETL-410 series
RubikR-26 Góbé
Hot air balloons manufactured in HungaryAX-6, AX-7, AX-8, AX-9, AX-10
  
Ezen kivételes engedély a releváns EU szabályozások (Basic Regulation and/or 1702/2003/EC Regulation) függelékeként lép hatályba az NPA-17-ben és a II. Függelékben lefektetettekel összhangban. Az engedély nem befolyásolja a légijárművek biztonságát.

Budapest, 2007-03-27

Zsolt Csaba HORVÁTH
President, DGCA

Kisgépes szakmai nap 2007

2007. április 9. hétfő
A HungaroControl meghívója

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Tisztelettel meghívom Önt, az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő

KONTAKT Kisgépes Szakmai Napra.

Időpont: 2007. április 27., 10.00 óra
Helyszín: HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.,
Budapest konferenciaterem
(1185 Budapest, Igló u. 33-35.)

A rendezvény megszervezésével - amely már hagyománynak tekinthető cégünk életében – a kisgépeket üzemeltetőknek és használóknak, repülőtér üzemeltetőknek és a hazai repülés barátainak szeretnék minél szélesebbkörű információval szolgálni.

A szakmai nap során az alábbi témakörök kerülnek bemutatásra:

  •  2007. május 10-ei légtérszerkezet változás, a környezetvédelmi korlátozott légterek, TRA-k kialakítása és szerepe
    (HungaroControl Zrt., Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Magyar Honvédség)
  • Tudnivalók a koordinált légterekről (HungaroControl Zrt.)
  • Repülésbiztonsági kérdések (HungaroControl Zrt.)
  • Kisgépes repülés a repülési szabályok tükrében (HungaroControl Zrt.)

A rendezvény időtartama alatt szakkönyvek és az új kiadású AIP térképek vásárlására lehetőséget biztosítunk.

Kérem, részvételi szándékát 2007. április 23-ig szíveskedjen jelezni az alábbi elérhetőségen:

Seress Gáborné: 293-4099, e-mail: seress.gaborne@hungarocontrol.hu

Budapest, 2007. április 5.

Szívélyes üdvözlettel:

Pető György
osztályvezető

Jegyzőköny 20070127

2007. február 5. hétfő
Jegyzőkönyv az MRSZ Ballon Szakbizottságának taggyűléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Mely készült 2007 január 27-én, Budapesten, az MRSZ Dagály utcai székházában.

Jegyzőkönyv vezetője: Török Sándor
Jegyzőkönyv hitelesítője: Oross János, Csók László.

Az eredetileg kiadott napirendnek megfelelően a mandátumvizsgálat következett. A január 31-i, MRSZ által meghatározott tagdíjfizetési határidő miatt a múlt évre érvényes mandátum számok alapján kezdődött a mandátumok megállapítása. Ennek alapján az érvényes mandátumokkal rendelkező tagok száma: 19 fő. A jelenléti ív alapján megállapításra került, hogy 17 fő érvényes mandátummal rendelkező képviselő van jelen. Előbbiek szerint az éves taggyűlés határozatképes.
Döme Tibor hozzászólása alapján felvetésre került - mivel az egész évre szóló határozatokról van szó - , hogy szavazhassanak azok a tagok is, akik az idei évre már befizették a tagdíjat és ennek alapján érvényes mandátummal rendelkeznek. Ez 3 klubot érint. A kérdés eldöntése szavazásra lett feltéve.
A szavazás eredménye:
Igen: 17
Tartózkodás: 0
Ellene: 0
A szavazás eredményeképpen a taggyűlés 20 fő jelenlévő képviselővel folytatta munkáját.

Következett a napirend elfogadása. Javaslat érkezett, hogy az előzetesen megállapított napirendtől térjünk el. Ennek oka az időközben kialakult légügyi helyzet, melyet 2. napirendi pontként tárgyaljunk. Előadója Mészáros László. Szavazás következett.
A szavazás eredménye:
Igen: 20
Tartózkodás: 0
Ellene: 0
A napirend így kiegészült a módosított 2. ponttal, a mögötte lévők 1-el magasabb sorszámot kaptak. 

1. A tagdíjhelyzetről Oross János tartott beszámolót, a mandátumok megállapítása fentiek szerint megtörtént.

2. Mészáros László előadása, hallottak megvitatása. 

3. Végh Sándor beszámolója a 2006-os évről. A hozzászólások után szavazás következett. 

A szavazás eredménye:
Igen: 19
Tartózkodás: 1
Ellene: 0
A beszámolót a taggyűlés elfogadta.

4. Csók László előadása, a hallottak megvitatása.

5. A versenynaptárat az előzetes beterjesztésnek és a helyszínen történt kiegészítésnek megfelelően a taggyűlés 19 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta.
Ugyanígy, 19 igen szavazattal elfogadta a Nemzeti Bajnokság helyszínét, ami Pécs lesz.
Szavazás történt a Nemzeti Bajnokság sorszámát illetően is. A vita arról folyt, hogy a XXVI. vagy a XXVII. Nemzeti Bajnokság legyen a verseny neve.
A szavazás eredménye:
Igen: 16
Tartózkodás: 2
Ellene: 1
Így a következő Nemzeti Bajnokság a "XXVII. Nemzeti Bajnokság" néven kerül megrendezésre.

6. Oross János előadása, a hallottak megvitatása.

7. A ranglista helyezései és a válogatott keret kijelölése.

A szavazás eredménye:
Igen: 17
Tartózkodás: 2
Ellene: 0
A szavazásnak megfelelően a 2007. évi válogatott keretet a következő sportolók alkotják:

Németh Zoltán
Török Sándor
Végh Sándor
Nagy Péter
Tábori Gyula
Aklan Attila 

8. Végh Sándor előadása, a hallottak megvitatása.

9. Csók László előadása, a hallottak megvitatása.

10. Egyebek

a. A Hungária Légisport Egyesület felvétele a tagszerveztek sorába.
A szavazás eredménye.
Igen: 19
Tartózkodás: 0
Ellene: 0

Több téma nem lévén a taggyűlés berekesztésre került.

Bp. 2007. január 27.

Török Sándor sk.                         Oross János sk.                                  Csók László sk.
 jkv. vezető                                      hitelesítő I.                                      hitelesítő II.

Repülősbál 2007

2007. január 19. péntek
Ismét repülősbál lesz 2007. március 3-án

bal_meghivo.jpg

Kormányrendelet-módosítás 200612

2007. január 3. szerda
319/2006. (XII.23.) Kormányrendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól: különösen veszélyes sport a hőlégballonozás

 

319/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet

a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló
1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosítása

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. §-a (2) bekezdésének c), e), f), r) pontjában és (5) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

...

4. § A rendelet a következő 5/B. §-sal egészül ki:

"
5/B. § Az Ebtv. 18. §-a (6) bekezdésének e) pontja alkalmazásában különösen veszélyes (extrém) sportnak minősül:

a) vízisízés,
b) jet-ski,
c) vadvízi evezés,
d) hegy- és sziklamászás az V. foktól,
e) magashegyi expedíció,
f) barlangászat,
g) bázisugrás, mélybe ugrás (bungee jumping),
h) falmászás,
i) roncsautó (auto-crash) sport, rally,
j) hőlégballonozás,
k) félkezes és nyílttengeri vitorlázás,
l) sárkányrepülés, ejtőernyőzés, paplanernyőzés, műrepülés." 

...

A Kormányrendelet  teljes szövege ITT tekinthető meg.

Szakbizottsági ülés 2007.01.

2007. január 3. szerda
Szakbizottsági ülés lesz 2007. január 27-én

Kedves Mindenki!

Engedjétek meg, hogy először is kívánjak nektek, egészségben, repülésben és sikerekben gazdag Boldog Új Évet!

A szakbizottság vezetősége a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy az éves szakbizottsági értekezletet 2007. január 27. napjára hirdetjük meg 10 órától a Dagály utcában.

A tervezett napirendi pontok a következők:

1. 2007. évi tagdíjfizetés helyzete, az érvényes mandátumok tisztázása.
2. Beszámoló a 2006. évi munkáról.
3.Az MRSZ átalakításával kapcsolatos kérdések megbeszélése.
4. A 2007. évi rendezvények ismertetése. A 2007. évi XXVII. Nemzeti Bajnokság helyszínének eldöntése.
5. Az üzemben tartási szerződések helyzetének ismertetése.
6. A 2007. évre érvényes ranglista ismertetése és jóváhagyása, a válogatott keret kijelölése.
7. A 2010. évi VB rendezési jogának elnyeréséhez szükséges pályázat beadásának megtárgyalása.
8. Az extrém sportolókat súlytó új törvény megvitatása
9. Egyebek

Amennyiben a szakbizottsági értekezlet nem határozatképes, a megismételt szakbizottsági értekezlet időpontja 2007. január 27. 11 óra.

Az értekezlet fontosságára tekintettel kérünk minden klubot és sportszervezetet, hogy képviseltesse magát!

Kérek mindenkit, hogy bár a 2007. évi tagdíj befizetésének határideje január 31. mindenki fizesse be a tagdíját a szakbizottsági ülés előtt, és a befizetési bizonylatot hozza magával.

A fizetés módjáról és szabályairól Oross Jani fog nektek értesítést küldeni.

Üdvözlettel:  Végh Sándor

BUÉK2007

2007. január 2. kedd
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

 

Ezúton kívánunk minden kedves látogatónknak

BOLDOG ÚJÉVET! 

Amerikai sikerek Japánban

2006. november 27. hétfő
XVII. Hőlégballon Világbajnokság, Tochigi, Japán: két amerikai csapat az első háromban

A dobogó három fokából kettőre is az amerikai csapatoknak sikerült felállniuk a XVII. Hőlégballon Világbajnokság záró ünnepségén Tochigiben, Japánban.

A 10 repülés alatt összesen 28 feladatot kellett teljesíteniük a csapatoknak. Volt olyan repülés is, amely során öt feladatot kellett a gondolákban lévőknek legjobb tudásuk szerint megoldani, de négyes versenyszámok is akadtak bőven.

A 26-án kihirdetett végeredmény szerint az amerikai John Petrehn állhatott a dobogó legtetejére, a szintén amerikai Joe Heartsill és a német Uwe Schneider közé.

Magyarországot sajnos csak egy csapat képviselhette Japánban (a németek hét, a japánok hat, az amerikaiak, a svédek, az angolok és az ausztrálok négy-négy csapatot indíthattak), Végh Sándor csapata a 32. helyezést érte el.

A végeredmény megtekinthető a Világbajnokság hivatalos weboldalán.

Meghalt Masashi Kakuda

2006. november 8. szerda
Meghalt Masashi Kakuda a hőlégballon-sport egyik kiemelkedő személye

Ma délután nagyon rossz híreket kaptunk. Meghalt Masashi Kakuda a hőlégballon-sport egyik kiemelkedő alakja.

Hétfőn szállították kórházba szív infarktussal, amely után már eszméletét sem nyerte vissza.

Masashi az egy hét múlva, éppen Japánban, Motegiben kezdődő XVII. Hőlégballon Világbajnokság előkészületein dolgozott. Ő tölötte volna be a Világbajnokságon a Versenyigazgató szerepét.

Temetése november 9-én helyi idő szerint 19:00 órakor kezdődik Saga városában (Honjomachi, honjo 951 Minami Saga So). Magyar csapatok, akik már esetleg a versenyre készülve Japánban vagytok, képviseljétek hazánkat a szertartáson!

MRSZ átalakulás 2006 október

2006. október 22. vasárnap
Csók László levele az MRSZ átalakulásáról mindannyiunkhoz

Tisztelt címzettek!

Gondolom mindannyian érzitek, hogy az MRSZ jelenlegi struktúrájában nem igazán képes ellátni feladatát és gazdaságos működése finoman fogalmazva is megkérdőjelezhető.

Levelemhez csatoltan megküldöm Buzády Gyuri bácsi javaslatait gondolatébresztésként és kérlek benneteket, írjatok nekem javaslatokat, hogy milyen konstrukcióban képzeltek el egy működőképes Szövetséget, amelyik valóban hatékonyan tudná képviselni valamennyiünk érdekékeit és ne csak egy gittegylet legyen. Próbáljunk meg egy érdekellentéteken alapuló szervezetből egy érdekazonosságon alapuló, valódi Szövetséget létrehozni, amelyik minden szakág számára elfogadható. Határozzuk meg együtt azokat a feladatokat, amelyek teljesítését elvárjuk az MRSZ-től. Ha tudjuk, hogy mire szövetkezünk és pontosan meghatározzuk azokat a célokat, feladatokat amelyek minden szakágat egyformán érintenek és leválasztjuk azokat amelyek csak egyes szakágak specialitásai, akkor talán működőképes lesz a Szövetség és megszűnhet a szakágak közötti acsarkodás.

Üdvözlettel:

Csl

Ps: lehet, hogy túl naiv vagyok?

XXV. Nemzeti Bajnokság, Pécs

2006. október 19. csütörtök
A XXV. Hőlégballon Nemzeti Bajnokság és II.Pécsi Fesztivál Kupa végeredménye

Sikeresen befejeződött Pécsett a XXV. Hőlégballon Nemzeti Bajnokság és II. Pécsi Fesztivál Kupa. A hét felszállásból tizenöt értékelhető versenyszámot kellett teljesíteniük a csapatoknak.

A verseny végeredménye:

XXV. Hőlégballon Nemzeti Bajnokság

1. NÉMETH Zoltán
2. NAGY Péter
3. VÉGH Sándor

II. Pécsi Fesztivál Kupa

1. NÉMETH Zoltán
2. NAGY Péter
3. Richard PARRY (ENG)

További részletek a verseny hivatalos honlapján olvashatók.

Megtörtént az utolsó versenyrepülés

2006. szeptember 24. vasárnap
Ma reggel, az ötödik felszállás után véget ért a VI. MOL Kupa

A reggeli repülés után ma véget ért a VI. MOL Kupa.

A csapatoknak az öt felszállás során 11 feladatot kellett teljesíteniük, amelyekközött új feladatok is voltak. Az egyik ilyen a Pie, a Torta feladat volt, melyben lépcsőzetesen kellett haladniuk a ballonoknak.

Az előzetes eredmények szerint a dobogón sajnos nem áll magyar csapat.

A végleges eredmények a verseny hivatalos honlapjáról érhetők el a vereny igazgatójának honlapján.

XXV. Nemzeti Bajnokság a jövő héten

2006. szeptember 20. szerda
Információk a versenyről versenyzőknek és érdeklődőknek Pálhegyi Zoltántól

Kedves Ballonosok, Versenyzők és Résztvevők!

1. A jövő héten kezdődik a XXV. Hőlégballon Nemzeti Bajnokság és II. Pécsi Fesztivál Kupa. A versenyközpont és a bejelentkezés a vasútállomás melletti épületben lesz. A verseny honlapja, versenytérkép, várostérkép és fénykép az épületről ITT, (UTM/UPS WGS 84, 34T 285220E 5105350N).   

2. A verseny előtt, a pilóták bejelentkezésekor a következő okmányok kerülnek ellenőrzésre (AXMER GPS III / 1.4):

                   a.  Pilóta szakszolgálati engedély

                   b.  Pilóta repülési napló

                   c.  Ballon repülési napló

                   d.  Légialkalmassági bizonyítvány

                   e.  Lajstromozási bizonyítvány

                   f.   Biztosítási kötvény

                   g.  FAI sport engedély

                   h.  Útlevél vagy személyazonossági igazolvány

                  

3. A bejelentkezéskor be kell fizetni a 30.000 HUF letéti díjat, amit a verseny végén, a kiadott eszközök maradéktalan visszaadása után a rendezők visszatérítenek. Akinek a csapata 3-nál több főből áll, azoknak a versenykiírásban meghatározott összeget (20.000 Ft / +fő) szintén ekkor kell befizetni.

4. A verseny egy közforgalmi repülőtér körzetében zajlik. A repülésekhez szükséges, ezért a hivatalnokok bármikor ellenőrizhetik a következő működőképes eszközök meglétét és használatát: reprádió (AFIS - POGÁNY INFO, 126,900 MHz), kupolahőmérő.

5. Kérjük, ne feledkezzetek el róla, hogy a versenyt GPS loggerekkel értékelik. A versenyszabályzat szerint (6.5), ha a logger adatai nem értékelhetők, akkor kérhetik a versenyző GPS-ét, az adatok pótlására. Ehhez szükséges, hogy a GPS tudja tárolni a pozíciót, a magasságot és az időpontot 5 másodpercenként. A szervezők nem rendelkeznek minden típusú GPS-hez adatkábellel (a GPS és a PC között), ezért mindenki hozzon megfelelő csatlakozót is.

Üdvözlettel:

Pálhegyi Zoltán

VI. MOL Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny és Légikarnevál

2006. szeptember 20. szerda
Elkezdődött a VI. MOL Kupa

Ma az Általános ligazítással kezdetét vette a VI. MOL Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny és Légikarnevál.

Az első versenyrepülésre, amennyiben az időjárás is úgy akarja, holnap reggel kerül sor. A meteorológiai előrejelzések szerint a jelenlegi esős időjárás a továbbiakban naposra fordul.

Az utolsó versenyrepülés vasárnap reggel lesz, utána pedig a már hagyományossá vált Légiparádé következik.

Részletes információkat a versenyről és az egyéb rendezvényekről annak hivatalos weboldalán lehet megtudni.

Szomorú hír 200608

2006. augusztus 30. szerda
Elhunyt Horváth Sándor "Indián" ejtőernyős és ballonos barátunk
Horváth Sándor "Indián" ejtőernyős és ballonos barátunk életének 57. évében súlyos betegségben elhunyt. Péren ugrott, illetve a Győri Ballon Klubban repült. A 145-ös számú hőlégballon szakszót nem használhatja már többé. Búcsúztató gyászmiséje szeptember 1-én, pénteken délután, 16 órakor lesz Sopronban, a Szent István Templomban.

Utolsó figyelmeztetés a TNK Cup 2006-ra

2006. augusztus 16. szerda
Pilóták!

Utolsó figyelmeztetés a TNK Cup 2006-ra!

Dear friends!

This letter is a last call for pilots to "TNK balloon Cup -
2006" (stage 2)!
Competition will take place at Kamyanets-Podilskiy, UKRAINE in
September, 11-17.
Conditions:
- each pilot should have at least 100 hours as PIC of hot air balloon;
- the competition will be run under the "AX Model Event Rules - 2006"
  (with observers);
- insurance: participants must be insured to a minimum of 35 000 euros for
  third parties. Each pilot and each passenger must be insured to a
  minimum of 25 000 euros.
- Entry fee: $100;
- official languages of competition are English, Ukrainian and
  Russian;
- special prizes for the task's winners;
- accommodation with meals parking for a team of four persons (pilot + 3)
- LPG, maps, souvenirs, banquets, social program etc., etc.

See details at: http://balloons.km.ua/2006/agenda.htm

Friss információk az ukrán versenyről

2006. augusztus 3. csütörtök
Az ukrán versenyről friss információk olvashatók a verseny hivatalos weboldalán

Az ukrán versenyről friss információk olvashatók a verseny hivatalos weboldalán.

Ugyanitt elérhető a verseny regisztrációs lapja is!

Jegyzőkönyv 2006 július

2006. július 17. hétfő
Jegyzőkönyv a Ballon Szakbizottság Törökszentmiklóson, 2006. július 01-én megtartott szakbizottsági üléséről.

 

J E G Y Z Ő K Ö N Y V  

A Ballon Szakbizottság Törökszentmiklóson, 2006. július 01-én megtartott szakbizottsági üléséről.

Az ülés megkezdése előtt a nyilvántartás ellenőrzése során megállapítást nyert, hogy 2006. évre húsz  tagszervezet fizette be az MRSZ tagdíjat. A húsz szervezetből 15-nek a képviselője volt jelen, tehát megállapítást nyert, hogy a szakbizottsági ülés határozatképes.

Jelen voltak:

Szavazati joggal:

Szabó Péter              Opitz Nándor Repülőklub
Török Sándor           Ballon Klub Győr SE
Puska Zoltán            Aero Club Hajdúszoboszló
Girhiny László         Nyíregyházi Légi Sport Egyesület
Mányik Tibor           Nyíregyházi REK
Füle Zoltán              Aquila Team Kft
Kovács János           DÉGÁZ Hőlégballon Klub
Pálosfalvi Brúnó      PHOENIX HRE
Füstös Ferenc          Sup-Air Hőlégballon Klub
Böddi Lajos             Kecskemét HES
Németh Zoltán         Alba-Ballon SE
Mészáros László      Aeroglobus SE
Török Gábor           Pannónia Óbuda Hőlégballon Club
Oross János             West-Air Club SE
Végh Sándor           Fly-Végh Ballon Sport Kft

Tanácskozási joggal:

Hidas Sándor          CIA delegátus
Beleznai Péter         Unió Hőlégballon SE
Nádházi Ferenc       Kecskemét HES
Végh Gábriel          Fly-Végh Ballon Sport Kft

A határozatképesség megállapítása után Végh Sándor levezető elnök feltette a kérdést a jelenlévőknek, hogy az előre meghirdetett napirendi pontokon kívül van-e valakinek más napirendi pontra javaslata. Németh Zoltán azzal a kéréssel fordult a jelenlévőkhöz, hogy mivel még a 2006. évre érvényes ranglista nem lett a szakbizottság által jóváhagyva, ez történjen meg ezen az ülésen.

A jelenlévők azt a határozatot hozták, hogy a ranglista ismertetését és jóváhagyását felveszik a napirendi pontok közzé.

Igen                        15
Nem                         0
Tartózkodott            0

Napirendi pontok: 

1. Beszámoló az MRSZ 2006. június 17-én megtartott közgyűléséről
2. Beszámoló a 2006. március 8-10-ig megtartott CIA plenáris ülésről
3. Gazdasági ügyek
4. Beszámoló a XXVI. Nemzeti Bajnokság szervezéséről
5. Beszámoló a VI. MOL Kupa szervezéséről
6. A 2006. évi magyar ranglista jóváhagyása
7. Tagnyilvántartások és tagdíjak rendezése
8. Egyebek

1.  Végh Sándor beszámolt a közgyűlésen történtekről

2. Hidas Sándor beszámolt a CIA plenáris ülésről

3. A Szakbizottság úgy döntött, hogy az MRSZ elnökségétől a 2006. évre sportcélokra kapott 2 M forintot, mivel Végh Sándor bejelentette, hogy a 2006. évi VB-n történő részvételéhez  semmit nem kíván ebből az összegből igénybe venni, a következő formában használják fel:

- Átutalják a magdebourgi elő EB-n résztvevő magyar versenyzők nevezési díját, 150-150 EUR összeget

- A fennmaradó összeget a XXVI. Nemzeti Bajnokság és II. Fesztivál Kupa Pécs és a VI. MOL Kupa Nemzetközi Hőlégballonverseny és Légi Karnevál Debrecen első kategóriás rendezvényeken résztvevő magyar versenyzők nevezési díjára és versenyzési költségeire fordítják egyenlő arányban.

A határozatot a jelenlévők elfogadták

Igen            15
Nem             0
Tartózkodás  0

4. Notheisz Antal felkérése alapján Végh Sándor a XXVI. Nemzeti Bajnokság és II. Fesztivál Kupa szervezéséről beszámolt

5. Végh Sándor beszámolt a VI. MOL Kupa Nemzetközi Hőlégballonverseny és Légi Karnevál szervezéséről 

6. A jelenlévők a 2006. évre szóló ranglistát jóváhagyták.

Igen              13
Nem               1
Tartózkodás    1

A jelenlévők a 2006. évre szóló válogatott keret tagjait, melyek a ranglista első 6 helyezettje, jóváhagyták

Igen                15
Nem                 0
Tartózkodás     0

7. Oross János beszámolt a tagnyilvántartás és a tagdíj fizetés helyzetéről

8. Egyebek témakörben az ülés határozatot hozott arról, hogy a szakbizottság hivatalos honlapja a továbbiakban az MRSZ hivatalos honlapján lévő ballonos honlap. A honlapra a szakbizottság tagjai Csók László elnökségi tag, Oross János szakág vezető és Végh Sándor szakbizottság vezető megkeresésével tehetnek fel anyagokat, híreket, értesítéseket. A szakbizottság vezetősége a tagokat szintén a honlapon keresztül értesíti a szakbizottság hivatalos ügyeiről.

A jelenlévők a határozatot jóváhagyták.

Igen                 15
Nem                  0
Tartózkodás      0

A napirendi pontok megbeszélése után a szakbizottsági ülés bezárásra került.

 

Török Sándor                      Oross János                        Szabó Péter               Végh Sándor

Tájékoztató a XXV. NB-ról

2006. július 1. szombat

Tájékoztató a XXV. Hőlégballon Nemzeti Bajnokság és II. Pécsi Fesztivál Kupáról

Kedves Ballonosok!

Örömmel tájékoztatunk mindenkit, a XXV. Hőlégballon Nemzeti Bajnokság és II. Pécsi Fesztivál előkészítése zavartalanul halad. A tervek szerint a rendezés a versenykiírásnak mindenben megfelelően fog történni.

A továbbiakban a XXV. Hőlégballon Nemzeti Bajnokság és II. Pécsi Fesztivál Kupa szervező bizottsága a következő változtatásokról tájékoztatja az érdekelteket:

1. a nevezési határidő 2006. július 30-ra módosul, addig mindenkinek a nevezését elfogadják
2. a letéti díjat csak a bejelentkezéskor kell befizetni.

Minden aktuális információ a verseny honlapjáról elérhető.

Üdvözlettel:

XXV. Hőlégballon Nemzeti Bajnokság és II. Pécsi Fesztivál Kupa szervező bizottsága

Közgyűlés után, szakbizottsági ülés előtt

2006. június 29. csütörtök
Közgyűlés után, szakbizottsági ülés előtt - Végh Sándor levele MINDENKIHEZ!

Közgyűlés után, szakbizottsági ülés előtt

Kedves Mindenki!

Június 17-én szombaton tartotta Budaörsön elnökválasztó közgyűlését az MRSZ. Mint azt felétek jeleztem, a siklóernyős szakág puccsra készült és az előre kitűzött céljaik egy részét el is érték. Szégyenszemre a szakágunkból csak öt mandátum volt jelen. Ezt a tényt az sem enyhíti, hogy a siklóernyősök kivételével a többi szakágban sem volt jobb a megjelenési arány.

A jelenlegi nyilvántartás szerint az MRSZ taglétszáma 3698 fő és 168 tagszervezet. Ez 204 mandátumot jelent az alapszabály értelmében A közgyűlésen 93 mandátum volt jelen (ebből a végére 91 mandátum maradt). A siklóernyősöknek a lehetséges 56 mandátumukból 46 volt jelen, tehát bármit meg tudtak szavazni. A többi szakágnak csak az volt a szerencséje, hogy az eredeti időpontra nem volt meg az ötven százalék plusz egy fő, így a tartalék időpontban megtartott közgyűlés csak az eredetileg meghirdetett napirendi pontokat tárgyalhatta. Ha a közgyűlés az eredeti időpontban határozatképes lett volna, akkor ma már gyakorlatilag nem létezne az MRSZ.

A siklóernyősök honlapjának fórum rovatában található levelezésben világosan kifejtették hogy mit akarnak. (A honlap címét a közgyűlés előtti levelemben megtaláljátok.)

Ezek a következők:

- az MRSZ alkalmazotti létszáma legyen 2 fő ( egy főtitkár és egy adminisztrátor)

- az összes többi tevékenységet ki kell szervezni Kft-be

- a meglévő vagyont létszámarányosan felosztani a szakszövetségek között. (Jelenleg az MRSZ-nek a székház eladása és a tartozások kifizetése után 100 M forint tartósan lekötött pénze van, melynek éves kamata 7 %, tehát 7 M Ft. Az elnökség Csók Laci elnökségi tagunk javaslata alapján úgy döntött, hogy ezt az összeget az idei év bevételeinek terhére megduplázza, és szakáganként egyenlő arányban 2-2 M forintot átutal, kifejezetten sportcélokra. Ezt az összeget a szakágak EB, VB, Légi Világjátékok, kiemelt nemzetközi versenyek és a Nemzeti Bajnokságon történő részvételre használhatják fel. A szakágak között történő egyenlő elosztás azért korrekt, mert mindegyik szakágnak létszámtól függetlenül meg kell oldani ezeket a feladatokat. Ezeknek a pénzeknek az átutalása már megtörtént, de a siklóernyősök azt szeretnék, hogy ezt is visszamenőleg változtassa meg a közgyűlés illetve az elnökség, akik még nem költötték el ezt a pénzt azoktól vissza kell venni, akik pedig elköltötték, azoknak a pénz felosztásakor annyival kevesebbet kell adni.)

Miért katasztrófa ez számunkra?

A képlet nagyon egyszerű. A siklóernyősök jelenleg körülbelül 1500 főt számlálnak. Nálunk ebben az évben 170 fő fizette be a  nevetséges évi 2.000.- Ft-os tagdíjat. Ebből könnyen kiszámítható, hogy ha a megmaradt vagyont felosztják, akkor abból mi kevesebb mint 4 M forintot kapunk egyszer és mindenkorra. A megkapott 2 M forintból pedig 1,5 M forintot vissza kell fizetnünk. De nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy nekünk is meg kell alakítanunk az önálló szövetséget, meg kell teremtenünk az üzemeltetési és egyéb feltételeket.

Ezeknek az éves költsége több millió forint, amit a szakágat alkotó 170 tagnak  kell tagsági díj formájában kifizetni. Nagyon durva becslésem szerint az éves tagdíjat legalább tízszeresére kell felemelni, tehát egy tíz fős minimális létszámú klubnak ez évente legalább 200.000 forint plusz költséget jelentene, ami a többség számára véleményem szerint megfizethetetlen lesz.

Mit tehetünk?

A legfontosabb az, hogy a klubok és szakosztályok aktivizálják magukat. Tarthatatlan az, hogy nagyon sok mandátummal rendelkező klub és szakosztály még annyi fáradtságot sem vesz magának, hogy ha már nem jön el, akkor legalább adjon megbízó levelet valakinek a szavazati joga érvényesítésére. Szégyen az, hogy nagyon sok klub évek óta egyetlen közgyűlésen sem vett részt.

Kérlek benneteket, hogy gyertek el szombaton Törökszentmiklósra a szakbizottsági ülésre, hogy legyünk határozatképesek, és hogy találjunk ki valamit a katasztrófa elkerülésének érdekében.

Üdvözlettel: Végh Sándor

Versenykiírás Debrecen 2006

2006. június 13. kedd

VI. MOL KUPA NEMZETKÖZI HŐLÉGBALLONVERSENY ÉS LÉGIKARNEVÁL - DEBRECEN, 2006. SZEPTEMBER 20-24.

Kedves Versenyző!

Tisztelettel meghívunk a Magyar Repülő Szövetség és Debrecen városa által 2006. szeptember 20-24-ig megrendezésre kerülő

VI. MOL KUPA NEMZETKÖZI HŐLÉGBALLONVERSENY ÉS LÉGIKARNEVÁL

rendezvényre, melyet a FAI/CIA I. kategóriás versenynek minősített.

A továbbiakban megtaláljátok

- a verseny kiírását
- a hivatalos jelentkezési lapot

Amennyiben megtisztelsz bennünket a részvételeddel, kérem, hogy a kitöltött nevezési lapot június 30. előtt visszaküldeni szíveskedjél.
A nevezési díj megfizetésének határideje 2006. július 31.

Kék eget és puha leszállást kívánva

Tisztelettel:

Somogyi Béla
a szervező bizottság  ügyvezető elnöke

 

                              FAI  I.  KATEGÓRIÁS VERSENY-VERSENY INFORMÁCIÓ      

A VI. MOL KUPA NEMZETKÖZI HŐLÉGBALLONVERSENY ÉS LÉGIKARNEVÁL 2006. szeptember 20-24-ig kerül megrendezésre.
A verseny lebonyolításának helyszíne Debrecen város és környéke (Magyarország).
A versenyre meghívást kap minden olyan nemzeti repülőklub versenyzője, mely tagja a FAI/CIA-nak.
A szervező bizottság  60 versenyző nevezését fogadja. A nevezéseket a beérkezésük sorrendjében vesszük figyelembe.
A verseny igazgatóját, biztonsági tisztjét és a nemzetközi zsűrit a FAI/CIA 2006. márciusi plenáris ülése hagyta jóvá.

A verseny a 2005. évi XIV. Hőlégballon Európa Bajnoksággal megegyező módon, megfigyelő bírók nélkül, GPS értékeléssel lesz lebonyolítva.

 -         A nevezési lapok beérkezésének határideje: 2006. július 15.
-     A nevezési díj befizetésének határideje:       2006. július 31.

A verseny pénz díjazású. Minden versenyrepülés után, az adott felszállásból végrehajtott feladatban vagy feladatokban legtöbb pontszámot elérő versenyző 300, a második 200, a harmadik pedig 100 EUR díjazásban részesül. A magyar állampolgárságú versenyzők  nyereményüket forintban kapják meg.

A SZERVEZŐ BIZOTTSÁG A JELENTKEZŐKKEL A TOVÁBBIAKBAN ELEKTRONIKUS ÚTON TARTJA A KAPCSOLATOT. MINDEN JELENTKEZŐNEK RENDELKEZNIE KELL MŰKÖDŐ E-MAIL CÍMMEL!

A verseny adatai:

Megnevezés: VI. MOL Kupa Nemzetközi Hőlégballonverseny és Légikarnevál
Ideje:              2006. szeptember 20.  szerda - 24. vasárnap
Helye:             Debrecen város és környéke (Hungary)  

Program:       (tervezet) 

09.19.  12.00-18.00:      Bejelentkezés
            16.30          :      Edzőrepülés

09.20.  08.00-14.00:      Bejelentkezés
           
14.00-15.00:      Fő eligazítás
           
16.30-         :      Kulcsos repülés-és hivatalos edzőrepülés
            
20.00-         :      Ünnepélyes nyitó ünnepség és vacsora

09.21-23.  06.00 és 16.30:      Verseny eligazítás 

09.24.  06.00           :      Utolsó verseny eligazítás
            
07.00-20.00:      Légikarnevál - SUZUKI Nap
            
16.30-19.00:      Kulcsos repülés és éjszakai ballon kivilágítás
            
21.00-24.00:      Ünnepélyes eredmény hirdetés és búcsúvacsora

Repülések:          szeptember 20. estétől 24. estéig minden reggel és este egy felszállást tervezünk végrehajtani. 

Szervező:            Debrecen Városának megbízásából a Fly-Végh Ballon Sport Kft, a Magyar Repülő Szövetség tagja, sportszervezet.

                            Hivatalos levelezési cím: 4028 Debrecen, Kassai út 28. Hungary

Kapcsolat tartás:

Általános ügyek:     Varga Attila versenytitkár
                              +36-30-66-305-66 (magyar, angol)

Szakmai kérdések:  Végh Sándor  ügyvezető igazgató
                              +36-30-945-8177 (magyar, orosz)

Email:   organisers@deballoons.com
Web:    
www.deballoons.com

A VERSENY RÉSZLETES ADATAI 1.

A  verseny kategóriája és neve:

FAI I. kategóriás verseny, obszerverek nélkül GPS értékeléssel

VI. MOL Kupa Nemzetközi Hőlégballonverseny és Légikarnevál       Szervező:

Fly-Végh Ballon Sport Kft

A rendezvény elnökei:

Kósa Lajos Debrecen város polgármestere
Hernádi Zsolt a MOL Rt elnök-vezérigazgatója

A rendezvény támogatói:

Névadó szponzor a MOL Rt, fő támogatók Debrecen  városa és a SUZUKI Hungary Rt,  
valamint számos  nemzetközi, nemzeti és helyi vállalkozás.

2.  A verseny adatai (GS 3.8.1.2)

2006. szeptember 20-24.
Verseny repülések 21. reggeltől  24. reggelig

3.  A verseny helye (GS 3.8.1.2.)

Debrecen városa, mely Magyarország fővárosától, Budapesttől K-re 230 km távolságban található. A verseny repüléseket a város kb. 30 km-es körzetében tervezzük végrehajtani.

A központi felszálló hely Debrecen nemzetközi repülőterén lesz berendezve.

4. A verseny helyének tulajdonságai (GS 3.8.1.2.)

Debrecen és környéke tejesen sík terület, jó úthálózattal és nagyon sok fel- és leszállásra alkalmas területtel, melynek átlagos tengerszint feletti magassága 100-130 m. Debrecen városa és a verseny központja a FŐNIX csarnok ideális feltételeket biztosít a versenyhez.

5.  A helyi időjárás sajátosságai a verseny időszakában (GS 3.8.1.2.)

Szeptember vége, az "idős hölgyek  nyara"  a legkedvezőbb időjárású periódus Magyarországon a ballon repülések végrehajtására. Az átlagos napi hőmérséklet 12-18 °C. A talajszél többnyire gyenge, változó irányú. A magassági szél 3000 m-ig átlagosan nem haladja meg az 5-6 m/s-ot.

6.  Repülési korlátozások (GS 3.8.1.2.)

Magyarország területe felett, ellenőrzött légtereken kívül, az engedélyezett repülési magasság 4.000 ft. Debrecen  nemzetközi repülőterének (LDH) körzetében, mely lefedi a versenyterület nagyobb részét, az engedélyezett repülési magasság 9.000 ft. Mivel a repülések többsége a működő repülőtér körzetében fog történni, minden versenyzőnek a fedélzeten  rendelkeznie kell 2 db működőképes 720 csatornás, adó-vevő készülékkel, amelyek közül egyiknek állandóan bekapcsolva kell lennie a biztonsági tiszt által megadott frekvencián.
Kevés számú PZ van, melyeket meg lehet tekinteni a verseny honapjáról letölthető verseny térképen.

7. Földtulajdonosi korlátozások

Nagyon kevés korlátozás van, melyeknek a száma az őszi időpont miatt csökkenni fog.

8. Előírt biztosítási limitek (GS 3.8.1.2.)

     500 kg MTO alatt                          750.000 SDR

     500-1000 kg   MTO                   1.500.000 SDR

     1000-2700 kg MTO                   3.000.000.SDR

     A nem kereskedelmi célú utas repültetés limitje   100.000 SDR

     A nem az EU tagállamaiból érkező versenyzőknek, akik nem rendelkeznek a fenti limit összegeket kielégítő biztosítással, várhatóan a bejelentkezéskor köthetnek biztosítást a verseny időtartamára.

9. Nevezési díj, és az érte kapott szolgáltatás (GS 3.8.1.2.)

33.000.- Ft + 20 % ÁFA, mely tartalmazza a repülésekhez szükséges gázt, 2 db színes versenytérképet, repülési információk, könnyű reggeli pilóta + 3 fő részére, kisebb ajándékokat, valamint ingyenes jegyet pilóta + 3 fő részére a nyitó és záró ünnepségeken és vacsorákon.

Gáztankolási lehetőséget a versenyző által ténylegesen végrehajtott első repülés után biztosítunk első alkalommal.

A nevezési díjakat 2006. július 31-ig kell átutalni a Fly-Végh Ballon Sport Kft

     11738008-29903548 sz. számlaszámára.

10. A meghívott versenyzők száma

A szervezők maximum 60 fő nevezését fogadják el. A nevezés az elmúlt évi EB-n alkalmazott on-line nevezés lesz. A első 60 beérkezett nevezést tudjuk elfogadni.

11. Versenyközpont

A versenyközpont az előző évek helyszínén, a FŐNIX csarnokban lesz.

12.  Hivatalnokok

        Versenyigazgató                    :      Mathijs R. de Bruijn     NED

        Biztonsági tiszt                      :      Mészáros László            HUN

        Zsűri elnök                             :      Alex Nagorski                CAN

        Zsűri tagok                             :      Hidas Sándor                 HUN

                                                               Vladimír Karnaukov    UKR

 

A többi hivatalnok nevét a verseny hivatalos honlapján tesszük közzé.

A Szervező Bizottság a változtatás jogát fenntartja!

Meghívó Ballon Szakbizottsági ülésre

2006. június 11. vasárnap
Végh Sándor meghívója a soron következő Hőlégballon Szakbizottsági ülésre

Kedves Mindenki!

Értesítelek benneteket, hogy a Ballon Szakbizottság soron következő ülését 2006. július 01. szombaton tartjuk az elmúlt évhez hasonlóan Törökszentmiklóson a verseny eligazító termében 10 órától.

A pontos címet később közöljük.

Tervezett napirendi pontok:

A június 17-i  MRSZ közgyűlésen történtek megtárgyalása, és amennyiben a  közgyűlés olyan határozatot hoz, amely a szakbizottság felé kötelező érvényű döntést tartalmaz, akkor annak végrehajtása.

Beszámoló a CIA ülésről

Gazdasági ügyek

Beszámoló a XXVI. Nemzeti Bajnokság szervezéséről

Beszámoló a VI. MOL Kupa szervezéséről

Egyebek

Mindenkit szeretettel várunk!

Debrecen, 2006. június 10.

Üdvözlettel: Végh Sándor

Képek a III. Stafétagáz Hőlégballon Versenyről

2006. május 31. szerda
Képek a III. Stafétagáz Hőlégballon Versenyről

2006. Május 17. és 21. között került megrendezésre Siófokon a III. Stafétagáz Hőlégballon Verseny.

A zord időjárás ellenére a fotósok néhány repülő ballont is lencsevégre kaphattak. Ez az összeállítás tekinthető meg Zugmann Ákos jóvoltából a verseny HIVATALOS HONLAPJÁN.

Kapcsolódó anyagok:

III. Stafétagáz Hőlégballon Verseny

Verseny Ukrajnában

2006. május 30. kedd
Meghívó a TNK Balloon Cup 2006 nemzetközi ballonversenyre
Dear friends!

We are glad to announce our traditional events "TNK balloon Cup -
2006" (stage 2)!
Competition will take place at Kamyanets-Podilskiy, UKRAINE in
September, 11-17.
Preliminary conditions:
- up to 20 competitors balloons + fiesta ;
- each pilot should have at least 100 hours as PIC of hot air balloon;
- the competition will be run under the "AX Model Event Rules - 2006"
  (with observers);
- official languages of competition are English, Ukrainian and
  Russian;
- Entry fee: $100;
- accommodation with meals (morning coffee and lunch) for a team of
  four persons (pilot + 3)
- insurance: participants must be insured to a minimum of 35 000 euros for
  third parties. Each pilot and each passenger must be insured to a
  minimum of 25 000 euros.

Information for observers: Qualified international observers are
required for the Event. Each registered observer will receive
free-of-charge accommodation and meals (morning coffee and lunch),
souvenirs and tickets for social events.

All details will be published soon at web: http://balloons.km.ua

Elmarad a II. TESCO Kupa

2006. május 23. kedd
Rossz hír: elmarad a II. TESCO Kupa

Kedves Mindenki!

Sajnálattal értesítelek benneteket, hogy a Nyíregyházára tervezett II. TESCO Kupa hőlégballon verseny az egyik fő támogató visszalépése miatt elmarad

A szervezők nem adják fel, reméljük, hogy 2007-ben meg tudják teremteni a feltételeit a versenynek.

Üdvözlettel:
Végh Sándor

Végső búcsú

2006. május 22. hétfő
Szabó János, Kuksi bácsi búcsúztatása 2006. május 27-én 17 órától lesz a Dunakeszi repülőtéren
Vegso bucsu1.JPG
Vegso bucsu2.JPG

2006 Saga jelentkezés

2006. május 9. kedd
Pilóták, Obszerverek: már lehet jelentkezni a SAGA-i hőlégballon versenyre!
Kedves Ballonos Barátom!

Ezúton értesítelek, május 6-án a szervezők megfrissítették a honlapot, így most már lehet az idei SAGA-i versenyre jelentkezni pilótának, illetve obszervernek.

Sok sikert kívánok mindenkinek.Jó leszállást!

Paál Dávid

II. Törökszentmiklósi Hőlégballon fesztivál

2006. május 7. vasárnap
2006. június 29. és július 2. között Törökszentmiklóson kerül megrendezésre a II. Törökszentmiklósi Hőlégballon Fesztivál

Nevezési határidő: 2006. június 10.

2006. június 29. és július 2. között Törökszentmiklóson kerül megrendezésre a II. Törökszentmiklósi Hőlégballon Fesztivál.

A verseny részletes programja:

06.29      9:00-15:00    Beérkezés, regisztráció
             
16:00                Általános eligazítás
             
18:00                Megnyitó, Esti ballon kivilágítás
              
21:00                Álló fogadás, szeszmentes italok

06.30    05:00                Versenyrepülés
              
17:00-               Versenyrepülés

07.01    05:00                Versenyrepülés
              
17:00-               Versenyrepülés

07.02    05:00-               Versenyrepülés
              
12.00                 Eredményhirdetés

A nevezési határidő: 2006. június 10.

A verseny meghívója, egyben a nevezési lapja INNEN tölthető le.

III. Stafétagáz Hőlégballon Verseny

2006. május 5. péntek
Már csak 12 nap és Siófokon elkezdődik a magyarországi hőlégballon versenyek 2006-os idénye...

Május 17-én Siófokon elkezdődik a magyarországi hőlégballon versenyek 2006-os idénye.

A verseny tervezett programja:

17.
10-12
Bejelentkezés
17.
12:00
Általános eligazítás
17.
13:00
Megnyitó
17.
15:30
Első versenyrepülés
18.
6:30
2-ik versenyrepülés
18.
15:30
3-ik versenyrepülés
19.
6:30
4-ik versenyrepülés
19.
15:30
5-ik versenyrepülés
20.
6:30
6-ik versenyrepülés
20.
15:30
7-ik versenyrepülés
21.
6:30
8-ik versenyrepülés
21.
13:00
Eredményhírdetés

A verseny kiírása, a versenyzők, a hivatalnokok és még sok más hasznos infó a rendezvény HIVATALOS HONLAPJÁN olvasható.

Lemondások az MRSZ élén

2006. április 29. szombat
Tegnap, az elnökségi ülésen lemondott Vári Gyula elnök, valamint Kovács Pál alelnök.

Tegnap, az elnökségi ülésen Vári Gyula elnök, valamint Kovács Pál alelnök lemondtak tisztségükről.

Az ügyeket a rendkívüli közgyűlés összehívásáig az elnökség viszi tovább.

Meghívó a XXV. Nemzetire

2006. április 29. szombat
Meghívó a XXV. Nemzeti Bajnokság és II. Pécsi Fesztivál Kupa Nemzetközi Hőlégballon Versenyre

Nevezési határidő és a nevezési díjak beérkezési határideje: 2005. június 30.

Kedves Ballonosok!

Örömmel meghívunk mindenkit a 2006. szeptember 27. és október 01. között megrendezésre kerülő:

XXV. Hőlégballon Nemzeti Bajnokság és
II. Pécsi Fesztivál Kupa Nemzetközi Hőlégballon Versenyre

A rendezvényt Pécsett és környékén tartjuk meg, központja ismét a pécsi Hotel Laterumban lesz. Pécs megyei központ, sok-sok kisebb településsel a környékén. A terület dombos, illetve hegyvidéki. A sok településnek köszönhetően nagyon jó úthálózattal, sok le- és felszállási lehetőséggel. A versenyterület környékén több kiemelt idegenforgalmi központ is van: Pécs belvárosa, ami a világörökség része és a város elnyerte az Európai Unió 2010-es kulturális fővárosa címet; a tavak Orfűn, a cseppkőbarlang Abaligeten, a Mecsek, a gyógyfürdő Harkányban és végül, de nem utolsó sorban a siklósi és villányi borvidék.

A nevezési díj 40.000 + ÁFA, ami a következőket tartalmazza:
szállás 3 fő ballonszemélyzet részére (pilóta + 2 fő),
könnyű reggeli és vacsora a verseny idejére (szeptember 27. estétől október 01. reggelig),
gázt az első versenyrepülés után 01-én reggelig,
2 versenytérkép,
néhány ajándék a szervezőktől.
Minden versenyző és csapattag hivatalos minden társasági rendezvényre, amik a következők lesznek:
Megnyitó szeptember 27-én,
Záró Bankett és Ünnepélyes Díjkiosztó október 01-én.
Az eseményt GPS loggerekkel értékeljük, megfigyelők részvétele nélkül.

A verseny honlapjáról elérhető minden aktuális információ, a versenykiírás és a nevezési lap is.

Sok szeretettel várunk mindenkit Pécsre szeptemberben!

Üdvözlettel:
a szervező bizottság:
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat
Baranya Megyei Repülő Klub Hőlégballon Szakosztálya,
Treatív Bt.,
pecs.ballon.hu

Szomorú hír

2006. április 21. péntek
Szomorú repülős hír Végh Sándortól

Kedves Mindenki!

Sajnos ismét szomorú hírt kaptunk.

2006. április 20-án délelőtt, Szabó János, "Kuksi" két gyémántos aranykoszorús vitorlázórepülő oktató  -akit mi ballonosok elsősorban sporttársunk, fia  Szabó Peti csapattagjaként ismerünk a versenyekről-, méltósággal viselt hosszú, súlyos betegség után elindult utolsó felszállására, oda, ahol mindig süt a nap, mindig öt méteresek a termikek és soha nem fúj a szél.

Nyugodjál békében. Könnyű legyen néked a föld.

Temetésének helyéről és időpontjáról mindenkit értesítünk.

Szakmai nap részletesen

2006. március 31. péntek
A Közlekedésbiztonsági Szervezet szakmai fórumának részletes programja

Kedves Érdeklődők!

A Közlekedésbiztonsági Szervezet folytatni kívánja a PoLéBiSz már jól bevált hagyományait, ezért április 7-én ismét nyílt szakmai napra várunk minden repülni szerető Érdeklődőt!

A program:

A meteorológia és a repülés II.
(folytatása a 2004. évi hasonló témakörben tartott rendezvénynek)

2006. április 7. 15.00-19.00
OMSZ Díszterem
(Budapest, II. Kitaibel Pál u. 1.)

I. Időjárási jelenségek

-Konvektív folyamatok (zivatarok) és az ezekkel kapcsolatos veszélyek a légkörben.
-Repülésre veszélyes időjárási jelenségek Magyarországon és Közép-Európában

II. Feladatok és produktumok  -Az OMSz felépítése, a repülésmeteorológiai szolgálat feladatai az OMSZ-nál és a HC-nél.

-Meteorológiai mérések, megfigyelések (felszíni, magaslégköri, műhold, RADAR, windprofiler, villám)
-Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál készülő repülésmeteorológiai előrejelzések, produktumok, az ezekhez való hozzáférés.
-Nowcasting típusú előrejelzések és az OMSZ publikus veszélyjelző rendszere.

III. Repülésbiztonsági feladatok -A repülésbiztonság kérdez - a meteorológus válaszol

IV. Látogatás az előrejelző teremben

-Hogyan készül az előrejelzés?

 

Várunk mindenkit!

Bajkó Erika, KBSZ

kapcsolódó anyagok:

A METEOROLÓGIA ÉS AZ ÁLTALÁNOS REPÜLÉS

Meteorológia-Repülés (2004)

Repülőmajális 2006

2006. március 24. péntek
A Horizont Repülőiskola repülőmajálissal és szezonnyitó hátimotoros-találkozóval egybekötött sportrepülési kiállítást és vásárt szervez.

Kedves sportrepülők, ballon pilóták!

Szeretettel meghívunk titeket a repülőmajálissal és szezonnyitó hátimotoros-találkozóval egybekötött első sportrepülési kiállításra és vásárra.

A rendezvény - időpontja: 2006. április 29-május 1.
- helyszíne: Gyúró, repülőtér (Budapesttől kb. 25 kilométerre,megközelíthető: lásd a www.horizontaero.hu oldalán található térképet és/vagy a következő linket: http://www.hungaryairport.hu/airport_data.php?id=50

A rendezvényen szeretnénk átfogó képet adni a szakmai közönségnek a sportrepüléssel kapcsolatos lehetőségekről, illetve a "földön járókat" is megismertetni a légisportokkal. Mindebben több médium is a segítségünkre lesz.

Örülnénk, ha a Te klubod/szakágad/céged is képviseltetné magát a rendezvényen. A "standot" ingyenesen biztosítjuk, székekről, asztalról (és lehetőség szerint sátorról) a kiállítónak kell gondoskodnia. A cégek vendégeik számára VIP-belépőt igényelhetnek, amely 1000 forintos fogyasztást tartalmaz (természetesen büfé is lesz a reptéren), ennek a költsége értelemszerűen 1000 forint.

A kiállítás témája:- a sportrepülés különböző szakágainak és klubjainak bemutatkozása - a hazai klub- és válogatott versenyzők bemutatása
- az idei versenyek rendezőinek prezentációja, nevezések fogadása
- az idei túrák, táborok, safety trainingek és más repülős rendezvények prezentációja és toborzója
- repülőeszközök és kiegészítők gyártóinak és forgalmazóinak bemutatkozása
- vásár: a használtcikk-bazártól az új repülőgépig; *az eladásra kínált repülőgépek és eszközök ugancsak díjmentesen állíthatók ki*
- repülési szolgáltatók bemutatkozása.Program:

szombat: motorosernyős-találkozó,
vasárnap: szinkronrepülő-előfutamok és bemutatók, este koncert
hétfő: szinkronrepülő-futamok és bemutatók

Vasárnap és hétfőn minden óra első felében két-két szinkronrepülő-előfutam, illetve -futam, a fennmaradó fél órában műrepülő-, vitorlázórepülő-, helikopter, ejtőernyős és hátimotoros-bemutatók.

A kiállítás mindhárom napon, folyamatosan tart.

Ha szeretnél kiállítóként részt venni a rendezvényen, vagy bármilyen kérdésed van, kérünk, fordulj Pap Gáborhoz (e-mail: pap.gabor@horizontaero.hu tel.: 06 20 583 19 73).

Üdvözlettel: Horizont Repülőiskola

A METEOROLÓGIA ÉS AZ ÁLTALÁNOS REPÜLÉS

2006. március 10. péntek
Az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológiáról szóló előadás-sorozatot, azaz nyílt szakmai Fórumot szervez - a Közlekedésbiztonsági Szervezet tájékoztatása

Kedves Sportrepülők, kedves Repülés-barátok, tisztelt Mindenki, aki a repülést akár sportként, akár magánemberként, akár hivatásként űzi!

Az elmúlt évek során szokássá vált, hogy a Polgári Légiközlekedés-biztonsági Szervezet lehetőleg az éppen legaktuálisabb repülő-téma gondjait-sikereit, jelenét és jövőjét egy nyílt szakmai fórum keretében az érintettek elé tárja, a megvitatásra is módot nyújtva.

Most, hogy a PoLéBiSz átalakult KBSZ-é, (azaz: Polgári Légiközlekedés-biztonsági Szervezetből a vasút és a hajózás eseményeinek vizsgálatát is felvállalva Közlekedésbiztonsági Szervezetté vált), ezt a szokását továbbra is meg kívánja tartani. Különösen jó alkalmat kínál erre az a felajánlás, melyet az OMSZ repülésmeteorológiával foglalkozó osztályát vezető, általunk jól ismert és nagyra becsült  osztályvezetőnőjétől, Sándor Valikától kaptunk. Ő az OMSZ szakértő munkatársainak bevonásával az alábbi előadásokat kínálja:

Az OMSz felépítése, gazdasági háttere, a repülésmeteorológiai szolgálat helyzete Meteorológiai mérések, megfigyelések (felszíni, magaslégköri, műhold, RADAR, windprofiler, villám Hogyan készül az előrejelzés? Nowcasting, veszélyjelzés Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál készülő repülésmeteorológiai előrejelzések, produktumok, az ezekhez való hozzáférés Repülésre veszélyes időjárási jelenségek Magyarországon és Közép-Európában (köd, St, gravitációs hullámok, rotor, zivatar, helyi szelek, az orográfia hatása, hó, jegesedés, szélnyírás) Zivatarok, szupercellák, tornádók A szélnyírás és mi az előadások dolgában elsősorban a lehetőség közhírré tételében vagyunk csak illetékesek. Mivel a tapasztalatokból úgy tűnt, hogy igazán a kisgépesek azok, akik ebben a repülő ember életét meghatározó örökzöld topic ismeretében érdekeltek, ezért a nyílt szakmai fórum az alábbi címet viselné:

A METEOROLÓGIA ÉS AZ ÁLTALÁNOS REPÜLÉS 

és az előadások irányultsága is  a General Aviation felé mutatna.

Az előadásokra az OMSZ épület előadó termében

(Budapest, II. Kitaibel Pál u. 1.)

2006. április 7-én, 15.00 órai kezdettel

kerülne sor, és a teljes program mintegy 4 órán át tartana. 

Valika azt is felajánlotta, hogy ő az érdeklődőkkel tenne egy látogatást az előrejelző szolgálat munkatermében.

Mi arra kérjük Önöket, hogy amennyiben a részvétel szándékukban áll, bennünket erről e-mailben tájékoztatni szíveskedjenek (ordody.marton@kbsz.hu)

Ordódy Márton

balesetvizsgáló

Verseny-meghívó 20060227

2006. február 27. hétfő
Verseny-meghívó

I.  BALATON-ÁTREPÜLŐ
NEMZETKÖZI HŐLÉGBALLON VERSENY

  (Előzetes versenykiírás)  
  1. A rendezvény neve: I. Balaton-Átrepülő Nemzetközi Hőlégballon  Verseny.
  2. A rendezvény szervezői: Contakter Iroda,
                                               Tanácsadó, tréning és programszervező iroda.                                               H-9013. GYŐR, Pf. 864.                                               T/Fax: 96-311-677; 96-529-819                                               E-mail: iroda@contakter.co.hu                                               Ballon Klub Győr SE.                                               H-9153. ÖTTEVÉNY, Hunyadi út 7.                                               T/Fax: 96-485-079                                               E-mail: balloonteamgyor@freemail.hu
  1. Kapcsolattartók: Bajnóczyné Lengyel Éva, Contakter Iroda
                              
    Török Sándor, Ballon Klub Győr SE.
  2. A rendezvény helyszíne: Siófok és környéke.
  3. A rendezvény időpontja: 2006. május 17-21.
    Tervezett felszállás: 8.
    Első versenyrepülés: május 17-én, este.
    Utolsó versenyrepülés: május 21-én, reggel.
  4. A rendezvény a Magyar Repülőszövetség és annak ballon szakbizottsága szakmai felügyeletével lesz lebonyolítva.
  5. A rendezvény célja:
    - a legjobb pilóta meghatározása,
    - a pilóták és légi járműveik versenyével a hőlégballonozás
    -
    nemzetközi fejlődésének elősegítése,
    -  a ballonosok közötti barátság elmélyítése,
    -  a Balaton átrepülése.
  6. A rendezvény megfigyelők közreműködésével lesz lebonyolítva.
    Minősítését tekintve ranglista-pontszerző versenynek tervezzük.
    Szabályzat alapja: AXMER 2006.
  7. Minden ballonnak rendelkeznie kell a Magyarországon előírt harmadik személyre szóló biztosítással és utasbiztosítással.
  8. Nevezési díj: 60.000,-Ft+ÁFA.
                Tartalmazza: - szállás, 3 fős csapat részére,-         könnyű reggeli, vacsora,-         gáz, az első versenyrepülés után,-         2 versenytérkép,-         nyitó és záró bankettre a belépőket,-         ajándékcsomag.
  1. Részvétel: Tervezett létszám: 30-40 csapat.
        Előzetes részvételi szándék jelzése: 2006. március 31.
        Végleges versenykiírás kiadási időpontja: 2006. április 01.
        Nevezési határidő, nevezési díjak beérkezése: 2006. április 30.
  2. A versenyzőknek rendelkezniük kell:
    - 20 m-es mérőszalag
    - rep. Rádió.
  3. Hivatalnokok, megfigyelők.
    A versenyt kiszolgáló és lebonyolító személyzet részére szállást és étkezést biztosítunk, utazási hozzájárulás nincs.
 Győr, 2006-02-22              Bajnóczyné Lengyel Éva                                                 Török Sándor                              Contakter Iroda                                                   Ballon Klub Győr SE

MRSZ szakmai találkozó

2006. február 2. csütörtök
Kardos István öszefoglalója az MRSZ tegnapi szakmai találkozójáról

Az állami repülések végrehajtására szolgáló légterekre és
a 250 KIAS fölötti VFR repülésre vonatkozó koncepció ismertetése és véleményezése

előzmény:
A Hungarocontrolban megrendezett, 2005. december 13-án megtartott egyeztetésen a MH LEP delegációja részéről az a kritika hangzott el az MRSZ felé, hogy az általa képviselt tagság nem eléggé tájékozott a MH által kidolgozott légtér koncepcióról és a 250 csomónál nagyobb sebességű VFR repülésről. Az MRSZ konstruktív reakciója az volt, hogy megrendezte az alább összefoglalt szakmai találkozót.

Időpont: 2005. február 1. 14:00
Helyszín: Kossuth klub (Múzeum utca 7.)

Attól féltem, hogy nem leszünk annyira sokan mint ahányunkat érint a 250+ katonai VFR repülés. Tévedtem, kimondottan kevesen, 14-en voltunk... A visszafogott érdeklődés nem a találkozót szervező MRSz hibája, szerintem akkor sem lettek volna többen, ha maguk a katonák adják elő saját rendeletmódosítási javaslataikat. De vitathatatlanul autentikusabb lett volna, így kicsit belterjesre sikerült.

Megtudtuk, hogy ez már a harmadik időpont ami a katonáknak nem felelt meg, így az MRSz a rendezvényt és a lefoglalt termet mentendő maga vállalta az általa elutasított javaslat ismertetését. Számomra komikus helyzet állt elő: a vád és a védelem egy kézbe került. Ennek ellenére a hallgatóság megkapta amiért eljött, Siklósi Zoltán (MRSz ReBiSz) interpretációjában megismerhette a katonák tervezetét és az MRSz elutasításának tudományos szakmai indoklását. Kár, hogy a katonák a hallgatóságban sem képviseltették magukat, kiderülhetett volna, hogy tényleg azt akarják-e, úgy gondolják-e amint hisszük. Mellőzve a szakmai igényesség mélységeit az elutasítás lényegét úgy foglalnám össze, hogy a repülési sebesség növekedésének egyenes következménye az észleléstől számított, a baleset elhárítására rendelkezésre álló idő, azaz 250 csomó felett csökken a repülés biztonság.

Számomra a találkozó leglényegesebb eredménye az előadást követő hozzászolások között elhangzott két nyilatkozat volt. Először Sipos Sándor a KBSZ (POLÉBISZ jogutódja) képviselője jelentette ki, hogy ők is megvizsgálták a javaslatot, és azt a testületi véleményt alakították ki, hogy ha tőlük hivatalos véleményezést kérnének, akkor ők is elutasítani ajánlanák a katonák tervezetét. A légirendészettől is a tervezetet elutasító véleményt ismerhettünk meg Hatala Jánostól mondván, hogy a vadászgép pilótájának figyelmét önmagában a földközeli repülés is eléggé leköti, nem fordíthat elég figyelmet a radarján nem látszó légijárművek vizuális keresésére. (mindkettő az én megfogalmazásom)

Erre valaki azt javasolta, hogy ez a két szervezet az MRSz-szel hármasban nyújtson be egy közös, elutasító véleményt rögzítő levelet a GKM-nek, mint a rendeletmódosítás első számú illetékesének. Az MRSz válaszából megtudtam, hogy nem jó az ötlet.
Tábor Tamás kifejtette, hogy ha a javaslat megvalósulna, akkor nem lehetne Mo-n távot repülnünk.
Siklósi Zoltán elmondta, hogy azt az álláspontot fogja képviselni, hogy VFR-ben ne lehessen bizonyos légiharc gyakorlatokat végezni: pl. elfogást és föld közeli célok támadását.
Kánnár: a tervezet a nemzetközi kisgépes forgalomra is veszélyt jelent.
Siklósi Zoltán kijelentette, hogy "az MRSZ számára tárgyalási alap a 2005. május 11-i (nem pedig a május 12-i) állapot".
Tábor Tamás elégedetlenségét fejezte ki, hogy az egyszer már megszüntetni szánt 10 km-es határsávról úgy hírlik mégis megmarad a 2006-os változások után is.

Persze volt még több hozzászólás is, de sajnos lassan jegyzetelek...

A krónika pontossága kedvéért jegyzem meg, hogy a találkozó hű maradt a hagyományokhoz, elismerő szó semmilyen elvégzett munkáról sem esett, megvoltak a személyeskedő pengeváltások és a bajok forrását ismét mások munkájában, adottságaiban sikerült kimutatni. Pozitívum viszont, hogy anyázás nem volt. Hej, mennyivel eredményesebbek lehetnénk ha egy irányba húznánk majd egyszer a sportrepülés szekerét...

A téma előzményei megtalálhatók a Kardos István által szerkesztett gyűjteményben!

Hőlégballon világbajnokság 2006 - Obszerver jelentkezési lap

2006. január 19. csütörtök

Hőlégballon világbajnokság 2006 - Obszerver jelentkezési lap

Kedves Mindenki!A 2006-ban Japánban (Togichi / Motegi) megrendezendő világbajnokságra az obszervereket egy több lépcsős procedúra szerint fogja a japán főobszerver (Ms. Fumiko Kikuchi) kiválasztani. Külön felhívom a figyelmet a jelentkezési lapok elküldésének határideje: 2006. február 15 (az angol szövegben még január 31 szerepel, de szerencsére ezt egy kicsit máris kibővítették). Végleges döntés júliusra várható.Először is jelentkezni kell. Másodszor az ország főobszerverének ajánlása szükséges. Ezután kezdődik a szelekció. A publikált szempontok: min. 20 éves életkor; angol nyelvtudás; hányszor volt már a jelentkező Japánban (főleg Motegi) obszerver és ott mennyire voltak vele elégedettek, hányszor szerepelt a jelölt korábbi világbajnokságokon, és ott mennyire voltak vele elégedettek; illetve ugyanezek a kritériumok más nagyobb (főleg FAI) versenyekre.Nincs országonkénti kvóta, szeretnének nemzetközi obszerver mezőnyt, és (állítólag) a fenti szempontok magasabb prioritást élveznek mint az országonkénti közel azonos eloszlás.Én részemről azt szeretném, ha minél több magyar obszerver kijutna, és ott eredményes munkát végezne. (öregbítve a magyarok jó hírét…de legalábbis csiszolva a csorbákat…)Igyekszem minél több potenciális jelölthöz eljuttatni ezt a lehetőséget, így előfordulhat, hogy a különböző listákban és fórumokon lévő átfedések miatt valaki többször is találkozhat ezzel a levéllel. Kérem, hogy akinek lehetősége van rá próbálja meg másokhoz is eljuttatni, illetve hozzáférhetővé tenni az info-t. (Akadhatnak persze olyanok is akikhez meg egyáltalán nem jut el ez a levél…de azt hiszem az komoly esélyesek a levelem nélkül is tisztába kell hogy legyenek a kondíciókkal.) Sok sikert kívánok mindenkinek.Jó leszállást

Dave

Jelentkezési lap ITTHasznos információk a 17. Hőlégballon Világbajnokságról ITT

Meghívó MRSZ tájékoztatóra 200601

2006. január 14. szombat
A Magyar Repülő Szövetség 2006. február 1-én tájékoztatót szervez, melyet a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság képviselője fog előadni.

MEGHÍVÓ

Tisztelt Repülő Sporttársak!

A Magyar Repülő Szövetség által szervezett tájékoztató megtartására kerül sor - 2006. február 01-én 14:00 órai kezdettel Budapest, VIII. ker. Múzeum utca 7. szám alatt (Kossuth Klub) - melyet a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság képviselője tart.
A tájékoztatás tárgya a Magyar Honvédség Légierő képviselője által készített "az állami repülések végrehajtására szolgáló légterek kijelöléséről szóló elgondolás" "az állami légijárművek által végrehajtott repülések F és G osztályú, légtérben 250 KIAS-nál nagyobb sebességgel, VFR szerint 
Várjuk valamennyi a sportrepülésben érdekelt sporttársainkat.

Sportbaráti üdvözlettel:

Méhész Sándor
főtitkár

A rendelettervezet és egyéb repüléssel kapcsolatos jogszabályok ITT megtekinthetők.

Szakbizottsági ülés 2006. január

2006. január 7. szombat
Végh sándor meghívó levele a 2006. januári szakbizottsági ülésre
 

Kedves Mindenki!

 

Először is engedjétek meg, hogy a szakbizottság vezetőségének nevében mindannyitoknak eredményekben és repülésekben gazdag boldog új esztendőt kívánjak!

 

Értesítelek benneteket, hogy az éves szakbizottsági ülésünket 2006. január 28. szombaton 10 óra 30 perckor tartjuk Budapesten, az MRSZ Dagály utcai székházában.

Napirendi pontok:

1. A szakbizottság vezetőjének beszámolója az elmúlt évi munkáról

2. A Ballon Szakbizottság Szervezeti és Működési Szabályzatának aktualizálása

3. A versenyrendszer átalakításával kapcsolatos dolgok megbeszélése

4. A 2006. évi versenyek

5. Tisztújítás

6. Egyebek

 

Amennyiben az ülés nem határozatképes, a megismételt ülés időpontja 2006. február 11. szombat, helye Budaörs repülőtér körépülete.

A megismételt ülés a meghirdetett napirendi pontokban a megjelentek létszámától függetlenül határozatképes.

 

Arra kérek mindenkit, hogy a 2006. évi MRSZ tagdíj befizetés megtörténtéről az igazolást magával hozni szíveskedjen. Tudom, hogy a befizetési határidő január 31. de azt hiszem, hogy aki be akarja, vagy tudja fizetni a tagdíjat, annak ez a három nap már nem jelenthet problémát. Ezen túlmenően kérem, hogy írásban adjátok le azoknak a névsorát is, akik után a 2.000.- Ft MRSZ tagdíjat befizettétek.

 

Az ülés fontossága érdekében kérlek benneteket, hogy aki csak tud, jöjjön el, illetve delegáltassa magát.

 

Debrecen, 2006. január 06.

 

Tisztelettel:     Végh Sándor

BUÉK

2006. január 1. vasárnap
Minden kedves látogatónkak BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK!

Minden kedves látogatónkak BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK!

Klikk IDE!

Vezetői engedélyek és képzés

2005. december 30. péntek
Rendelettervezet a légi jármű vezetők engedélyeiről és képzéséről

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) honlapján megjelent a légi jármű vezetők engedélyeiről és képzéséről szóló jogszabály tervezete.

A GKM 2006. január 22-én 22 óráig várja az értékes és előremutató hozzászólásokat.

Kellemes Ünnepeket!

2005. december 25. vasárnap

Kedves Ballonosok, kedves Érdeklődők!

A www.holegballon.hu ezúton kíván Nektek Boldog Karácsonyt és repülésekben gazdag Boldog Új Évet!

Kedves Ballonosok, kedves Érdeklődők!

A www.holegballon.hu ezúton kíván Nektek Boldog Karácsonyt és repülésekben gazdag Boldog Új Évet!

MRSZ közgyűlés 2005_12

2005. december 7. szerda
A közgyűlés időpontja 2005. december 11. vasárnap 10 óra, helye Budapest, VIII. ker. Múzeum u. 7.

A Magyar Repülő Szövetség közgyűlésének időpontja 2005. december 11. vasárnap 10 óra, helye Budapest, VIII. ker. Múzeum u. 7.

Nagyon fontos, hogy minél több szavazati joggal rendelkező ballonos küldöttnek részt vennie vasárnap az MRSZ közgyűlésén. Továbbá a főtitkár úr kérése az, hogy minden küldöttnek rendelkeznie kell megbízó levéllel a klubjától, akkor is, ha a klubvezető jön el. (Ebben az esetben ezek szerint magának kell hogy adjon megbízó levelet) 

A megbízólevél mintája letölthető az MRSZ honlapjáról www.aeroclub.hu

Biztosítás

2005. december 7. szerda
Végh Sándor levele
Kedves Mindenki!

 

A pénteki szakbizottság vezetőségi, majd ezt követően az MRSZ elnökségi üléseknek és a vasárnapi MRSZ közgyűlésnek is számunkra az egyik legfontosabb témája a biztosítási díjakkal kapcsolatos témakör lesz.

Már sok adatot és tényt összegyűjtöttünk annak igazolására, hogy ha ebben a témakörben nem sikerül lényeges változást elérnünk, az a magyarországi ballonrepülés ellehetetlenüléséhez vezet, de ma este Barta Vince sporttársunkkal folytatott telefon beszélgetésen felmerült egy új szempont. Mégpedig az, hogy egy ballonra vetítve mennyi az egy légi órára jutó biztosítási díj.

Fontos szempontnak tartom ennek az adatnak a közzétételét, mert véleményem szerint egy magyarországi átlag ballonra vetítve megdöbbentően magas összeget fog jelenteni.

Ennek az összegnek a kiszámításához feltétlenül tudnom kellene, hogy a klubokban az egyes lajstromjelű ballonok 2005-ben mennyi repült órát teljesítettek. Nem kell percre pontosa.

Az a kérésem, hogy ha elolvassátok a levelemet, válaszoljátok meg lehetőleg azonnal, hogy péntekre fel tudjunk készülni.

Másik kérésem az, hogy a vasárnapi MRSZ közgyűlésre lehetőleg minél többen gyertek el, mert szavazás esetén nagyon fontos, hogy minél több ballonos sporttársunk jelen legyen. Aki nem tud eljönni, az lehetőleg bízzon meg írásban valakit a budapesti sporttársak közül.

 

Várom a válaszotokat.

 

Üdvözlettel: Végh Sándor

Meghívó vezetőségi értekezletre 2005_12

2005. december 6. kedd
Végh Sándor meghívó levele a következő vezetőségi ülésre
Kedves Mindenki!

 

Az MRSZ elnöksége pénteken 13 órától tartja következő elnökségi ülését, melyen kértem, hogy egy napirendi pont keretében hallgassanak meg bennünket a Nemzeti Bajnoksággal és a biztosítással kapcsolatosan.

Ennek megfelelően, mi a kibővített szakbizottság vezetőségi ülésünket előtte, 11 órától tartanánk szintén Budaörsön.

 

A napirendi pontok a következők:

-         Beszámolás az előző vezetőségi ülés óta eltelt időszak történéseiről

-         A biztosítással kapcsolatos levél megvitatása

-         Oross Jani beszámolója, a biztosítás számláinak kifizetésével kapcsolatosan

-         A következő szakbizottsági ülés előkészítése, a napirendi pontok meghatározása

-         A szakbizottság hivatalos honlapjának elindítása

-         A jövő évi versenyekkel kapcsolatos megbeszélés

-         Egyebek                                                                                                                               

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Üdvözlettel: Végh Sándor

Gulyás Géza temetése

2005. december 5. hétfő
Óbudai temető, december 8-án

Kedves Ballonosok,

Gondolom, sokan értesültetek már a szomorú hírről, hogy Gulyás Géza életének 72. évében 2005. november 29-én elhunyt.

Ezúton értesítelek Benneteket, hogy temetése december 8-án (csütörtökön) 13 óra 15 perckor lesz az Óbudai temetőben.

Csók László

Rossz hír...

2005. november 29. kedd
Elhunyt Gulyás Géza, a magyar ballonozás egyik úttörője

Gyászol a ballonos társadalom.

Gulyás Géza, a magyar ballonozás egyik úttörője a mai napon elhunyt. Temetésének helye és időpontja még nem ismeretes, de ezeken az oldalakon hírt fogunk adni róla.

Nyudodjék békében!

Kettős magyar siker Koreában

2005. november 19. szombat
Nádházi Ferenc beszámolója a Daejeon International Ballon Fiesta nemzetközi hőlégballon találkozóról, Koreából

A "Daejeon International Ballon Fiesta"-n öt nemzet 11 versenyzője 5 felszállásból 11 versenyfeladatot teljesített. Egy igen bonyolult terepen és érdekes időjárási körülmények között lebonyolított verseny volt.

A verseny győztese  Végh Sándor, Magyarország  8892 pont
A második helyezett  Németh Zoltán, Magyarország  8767 pont
A harmadik helyezett  Barett Denny, USA  8256 pont

A Motegibe való utazásunk előtt egy hetet töltöttünk ebben a Metropolisban, hogy közelebb kerüljünk a koreai kultúrához, emberekhez és az étkezési szokásokhoz.
A küldött képek között szándékosan nem a ballonos képek dominálnak. Az a megkülönböztetett figyelem, amelyben részesültünk minden nyilvános helyen az elképzelhetetlen. Ezt át kell élni mindenkinek. Vendéglátóink jóvoltából volt szerencsénk a mindennapjaikba is betekinteni.

Haza érkezésünk után készítünk majd egy nagyobb lélegzetű beszámolót.

Daejeon 19/11/2005.

Török Sándor Végh Sándor Nádházi Ferenc

XXV. Nemzeti Bajnokság jövőre

2005. november 19. szombat
Jövőre előreláthatólag Pécs ad majd otthont a XXV. Nemzeti Bajnokságnak
2006. szeptember 27. és október 1. között rendezi meg Pécs város Önkormányzata és a Notheisz Ballon Kft. a II. Pécsi Fesztivál Kupa hőlégballon versenyt, amely a rendezők reményei szerint egyúttal a XXV. Magyar Nemzeti Bajnokság színteréül is szolgál majd. A döntést az MRSZ Hőlégballon Szakbizottságának következő ülésén fogják meghozni.

Magyar siker Japánban

2005. november 19. szombat
Török Sándor második helyezést ért el Japánban

Idén is megrendezték Japánban a Saga Nemzetközi Ballon Találkozót, amelyre már hagyományosan több magyar csapat is ellátogatott.

A tíz feladatot a magyarok közül a legeredményesebben a Török Sándor vezette csapatnak sikerült teljesítenie és ezzel a MÁSODIK HELYEZÉST sikerült elérniük! Gratulálunk!

A verseny végeredménye ITT található.

XXV. Nemzeti Bajnokság... jövőre

2005. november 11. péntek
Csók László: Tegnap összeült az MRSZ Elnöksége. A Nyíregyházán megrendezett versenyt Nemzeti Bajnokságként nem hagyta jóvá.
Kedves Ballonosok!

Tájékoztatlak Benneteket, hogy az MRSZ Elnöksége 2005. nov. 10-i ülésén ismételten megtárgyalta a 2005. május 04-08. között Nyíregyházán megrendezett versennyel kapcsolataos kérdéseket. Dr. Hamar Sándor ügyvéd úr által részletesen indokoltak alapján (hangfelvétel az MRSz-ben megallgatható) a verseny megrendezése nem felelt meg a Nemzeti Bajnokság megrendezhetősége alaki-formai követelményeinek, ezért az jogszerűen nem tekinthető Nemzeti Bajnokságnak. Mindezekre figyelemmel az Elnökség úgy határozott, hogy a megrendezett versenyt Nemzeti Bajnokságként nem hagyja jóvá. Hamar dr. további indokolása szerint a versenyzők által elért eredmények jóhiszeműen, tisztességes versenyzéssel elért eredmények, ezért az ott elért pontokat a szakág a sportminősítési rendszerében elfogadhatja.

Jegyzőkönyv 20051021

2005. november 10. csütörtök
Jegyzőkönyv az október 21-i vezetőségi értekezletről
JEGYZŐKÖNYV

 

Mely készült a Ballon Szakbizottság  2005. október 21-én megtartott vezetőségi értekezletéről.

 

Az értekezlet helye:  Budaörs repülőtér

 

Jelen vannak a vezetőség tagjai:  Kardos Miklós

                                                     Oross János

                                                     Szabó Péter

                                                     Török Sándor

                                                     Végh Sándor

 

Valamint: Csók László

                 Nádházi Ferenc

                 Szűcs Sándor

 

Napirendi pontok:

-Az elmúlt szakbizottsági értekezleten megszabott feladatok végrehajtásának értékelése

-A soron következő szakbizottsági ülés előkészítése, időpontjának meghatározása

-Az MRSZ főtitkára által feltett kérdések megválaszolása.

-A minősítő versenyrendszer kibővítése

 

1. A biztosítással kapcsolatos levél elkészült, annak továbbítása a beérkező számlákkal válik aktuálissá. Az ügy további intézésével Hidas Sándor, Oross János és Szűcs Sándor lettek megbízva.

Az új SZMSZ még nem készült el. Török és Végh vállalták, hogy hamarosan elkészíti és elküldik véleményezésre a szakbizottsági tagoknak.

 

2. A soron következő szakbizottsági ülés tervezett időpontja 2005. december 10.

Tervezett napirendi pontok:

 

-         Beszámoló az elmúlt év munkájáról

-         Beszámoló a 2005. évi versenyekről

-         Az új SZMSZ megtárgyalása

-         A minősítő versenyrendszer megtárgyalása

-         2006. évi versenynaptár megtárgyalása és jóváhagyása

-         A 2006. évi válogatott keret kijelölése

-         Egyebek

-          

3. Az MRSZ főtitkára által feltett kérdéseket a törökszentmiklósi SZBSZ ülésen megtárgyaltak szerinti határozatnak megfelelően megválaszoltuk.

 

4. A minősítési versenyrendszer átalakításával és kibővítésével kapcsolatos feladatok elvégzését Nádházi, Török és Végh vállalták. A tervezetet hamarosan elkészítik, és véleményezésre a szakbizottsági tagoknak megküldik.

Budaörs, 2005. október 21.

 

             Török Sándor sk.                                                 Végh Sándor sk.

 

Kedves Mindenki!

 

Akinek a jegyzőkönyvben felsoroltakon túlmenően napirendi pont javaslata van, azt kérem, hogy november 15-ig nekem e-mail-ban küldje meg.

 

Üdvözlettel:  Végh Sándor

Vezetőségi értekezlet

2005. október 20. csütörtök
Ha van javaslatotok, most küldjétek el!

Kedves Mindenki!

 

Értesítelek benneteket, hogy 2005. október 21-én 10 órától Budaörs repülőtéren szakbizottság vezetőségi értekezletet tartunk.

Az értekezlet fő témája, a 2005. december 10. szombatra tervezett SZB ülés előkészítése és az aktuális feladatok megbeszélése.

Akinek a decemberi SZB ülésre napirendi pont javaslata van, kérem, hogy azt november 10-ig e-mail-ben küldje el nekem.

A vezetőségi ülés természetesen nyílt, mindenkit szeretettel várunk.

Az SZB ülésre a napirendi pontokat tartalmazó meghívót november 19-ig elektromos levélben mindenkinek megküldjük.

 

Üdvözlettel:  Végh Sándor

Gondolatok

2005. szeptember 29. csütörtök
Nádházi Feri gondolatai a magyar ballon versenysport jövőjével kapcsolatban

Néhány vitaindító gondolat a magyar ballon versenysport jövőjével kapcsolatban

 

Nézzünk szembe a tényekkel, ha a pécsi versenyen nem vett volna részt öt külföldi observer akkor a versenyt nem tudtuk volna minősítő versenyként figyelembe venni a rangsor készítésénél. A feltételek így csak úgy teljesültek, hogy a beszámoltatók és a vezető tisztségviselők is observerként is dolgoztak.

Mi vezetett idáig?

 

1.      Az observerek elfordultak a ballonozástól?

2.      2003 óta nem volt observeres verseny M.országon

3.      Ezt a sort még lehetne folytatni.

 

El kell dönteni, hogyan tovább. Akik az elmúlt két évben ballon verseny /hangsúlyozom minősítő verseny/ rendezésébe fogtak, vagy elálltak a rendezéstől, vagy a belháborúink miatt keserű szájízzel fejezték be a versenyt, illetve a pécsiek pedig a kevés hivatalnok miatt érezhetik csalódottnak magukat.

Mindezek ellenére csak köszönet jár mind Nyíregyháza és Pécs ballonosainak azért, hogy versenyt rendeztek.

 

Hogyan tovább?

 

A variáns GPS loggeres versenyek  

B variáns observer és logger nélküli versenyek

 

Megpróbálom a teljesség igénye nélkül összehasonlítani a két verseny rendezés anyagi és személyi kihatásait.

Természetesen mintegy 20 ballon indulását feltételezve:

 

 

GPS Logger

Observer és logger nélkül

Személyi feltételek:

*

13-15 fő

 

10-12 fő

 

 

 

 

 

Technikai feltételek

 

 

 

 

Loggerek

 

23-25db.

 

5db.GPS

Elem

 

50db/nap

**

40db

Akkumulátor

 

100db

 

20db

Számítógép

 

3db

 

1db

Személy gk.

 

4db

 

3db

 

 

 

 

 

*   Mindenképpen szükség van egy értékelőre és + két főre, akik a letöltést és technikai kiszolgálást  végzik

** ebben az esetben a GPS-k csak akkor vannak bekapcsolva, ha szükség van rájuk.

 

A számokkal lehet vitatkozni, megpróbáltam a lehetőségekhez minimalizálni az igényeket.

Mivel az elmúlt két évben számos verseny és találkozó előkészítésében vettem részt tudom, hogy a verseny feltételeinek biztosítása eléggé zsebre menő dolog.

 

Javaslat a Ballon Szakbizottság felé:

 

A szervezeti és Működési Szabályzat módosításával engedélyezze, hogy 2006-ban legyen lehetőség observer és logger nélküli minősítő versenyek rendezésére.

Természetesen a verseny kiírást és a hivatalnok gárdát ebben az esetben is a SZB.-nek jóvá kell hagyni.

 

Néhány információ ami alátámasztja az elképzeléseimet:

 

Az Európa Kupa és Női világkupa idén így került megrendezésre FAI első kategóriás versenyként. Az eredmények böngészése közben látható, hogy a mezőny 60-80 % odaért az értékelési területre és eredményt ért el.(Ezen versenyen a pilóták személyes GPS használatát is tiltották, ami azért szerintem értelmetlen dolog)

Természetesen a feladatok alapvetően korlátozásra kerülnek, így az alkalmazásra kerülő feladatokról a versenyzőknek időben tudomást kell szerezni.

Egy személyes tapasztalat az Velencei-tavi Ballon Karneválon ahol az elsődleges cél nem a versenyzés ott is beérkezik a mezőny fele az értékelési területre. Az idei versenyen egy GBM FIN kombinációban lehetséges 28 marker dobásból 22- őt végrehajtottak a versenyzők, az is igaz, hogy a sorrend keverése miatt csak 8 értékelt eredmény született.

A 2004 és 2005. évben csak 12 versenyzőnek van meg az előírt három versenye és további négy versenyző két-két versennyel rendelkezik. A többieknek csak egy-egy versenye van a két év alatt.(Ezt tényként közlöm mivel mostanában a ranglista és a MKK. Összeállításával foglalkozom)

Ezeket a sorokat azért vetettem papírra, hogy gondolkodjunk együtt a versenysport jövőjéről. Véleményem szerint az obszerver és logger nélküli versenyek a járulékos költségeket csökkentik, és ha valaki versenyrendezésen töri a fejét, akkor ebben a viszonylatban talán nagyobb esély van minősítő versenyek rendezésére. Remélem 2006-ban NB és legalább két minősítő verseny kerül megrendezésre.

Na kb. ennyi ha valakinek van véleménye ötlete, akkor várom a válaszát.

 

Mindenkinek jó repülést.

 

Budapest 2005-09-29

                                                                    Nádházi Ferenc

 

A további hozzászólások, reagálások ITT olvashatók.

1. Pécs Fesztivál Kupa

2005. szeptember 25. vasárnap
Véget ért az 1. Pécs Fesztivál Kupa

Tegnap befejeződött az 1. Pécs fesztivál Kupa.
A több hetes esőzés által felázott terep alaposan megnehezítette a csapatok dolgát, a szervezők azonban azonnal az elakadt járművek segtségére siettek. Köszönet a segítségért.
A verseny szerdán egy edzőrepüléssel kezdődött, majd kisebb esőszünet után a négy felszállás során összesen 11 feladatot hajtottak végre a csapatok. Ma a verseny levezetéseként ismét edzőrepülést engedélyeztek a szervezők.

A verseny végeredménye:

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Helyezés Versenyző Ország PDG FON FIN SFL XID ANG MDT XDT HWZ FON GBM Összesen

1 1 VEGH Sandor HUN 713 333 1000 500 500 977 533 783 989 1000 935 8263
2 10 TOROK Sandor HUN 1000 907 333 500 500 946 750 533 975 400 1000 7844
3 8 NEMETH Zoltan HUN 972 994 549 500 500 958 805 789 400 677 533 7677
4 4 GEGEVICIUS Tadas LIT 725 200 554 500 500 1000 1000 636 467 974 533 7089
5 7 NAGY Peter HUN 618 400 267 500 500 931 728 828 725 773 783 7053
6 11 ALMER Johann AUT 467 1000 400 500 500 965 787 778 533 400 533 6863
7 3 TOTH Mihaly HUN 267 533 751 500 500 888 367 467 963 995 533 6764
8 5 KOMODI Gabor HUN 894 267 417 500 500 333 367 400 974 997 533 6182
9 2 HORVATH Antal HUN 333 933 200 500 500 333 267 1000 333 962 533 5894
10 16 TABORI Gyula HUN 436 844 0 500 500 333 750 539 1000 400 533 5835
11 14 OSZECZKI Istvan HUN 533 678 298 500 500 333 772 0 0 0 283 3897
12 15 MORVAI Tibor HUN 200 467 608 500 500 333 200 0 0 0 733 3541
13 9 BODDI Lajos HUN 0 0 133 500 500 333 133 0 788 533 533 3453
14 12 MENYHART Brigitta HUN 400 642 333 500 500 533 467 0 0 0 0 3375
15 6 KOVACS Gyula HUN 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

A versenyről készült fotók a KÉPTÁRban találhatók.

Véget ért a ballonkarnevál

2005. szeptember 14. szerda

A 16 versenyző az 5 nap alatt 5 feladatot teljesített, így értékelhetővé vált a verseny, amelyet Németh Zoltán nyert meg.

Végetért a XI. VELENCEI-TAVI HŐLÉGBALLON KARNEVÁL. A 16 versenyző 5 feladatot teljesített.

Versenyen kívűl még 8 fiesta ballon is részt vett az eseményen egy-egy lengyel, német, belga, francia, angol és három magyar ballon látványában gyönyörködhetett a nézősereg.

A verseny végeredménye:

Hely

    Versenyző 

Összpont

Átlag

1. feladat
HNH

2. feladat
JDG

3. feladat
FIN

4. feladat
FIN

5. feladat
GBM

1

2 NEMETH Zoltán

4517

903

928

1000

789

800

1000

2

9 SZABO Péter

4061

812

632

729

969

786

945

3

16 KOVACS János

3793

758

1000

729

892

586

586

4

1 NAGY Péter

3562

712

890

729

571

586

786

5

5 JUDAK Gyula

3361

672

178

729

1000

586

868

6

11 DÖME Tibor

3356

671

178

729

879

984

586

7

3 Dr. SZIGLIGETI Tibor

3244

648

429

729

500

1000

586

8

6 CSÓK László

3212

642

682

929

429

586

586

9

4 OROSS János

2972

594

357

729

714

586

586

10

7 JAKAB János

2931

586

801

729

229

586

586

11

10 SUTUS András

2701

540

571

729

229

586

586

12

14 ÁGOSTON László

2630

526

500

729

229

586

586

13

13 KOCH R

2308

461

178

729

229

586

586

13

8 BÁTI István

2308

461

178

729

229

586

586

Mobilux eredmények

2005. július 31. vasárnap
A Mobilux Trophy 2005 sajnos nem jött be a magyaroknak.

2005. július 27-től 31-ig Luxemburgban, Echternach városában került megrendezésre a Mobilux Trophy 2005.
A négy felszállásból teljesített hét feladat sajnos a két magyar csapatnak kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a végeredményt az élmezőnyben zárják.
A versenyt egyébként az az Uwe Schneider vezette csapat nyerte, aki két hónapja Debrecenben, az Európa Bajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott.
A végeredmény ITT tekinthető meg, a versenyről és az egyéb eseményekről készült képek pedig ITT találhatók.
A Mobilux Trophy a 2005 World Honda Grand Prix versenysorozat egyik rendezvénye volt. Az összesített eredmények ITT olvashatók.

Ballon karnevál

2005. július 28. csütörtök
Idén is lesz Ballon karnevál Agárdon

2005-ben sem maradnak ballon karnevál nélkül azok, akik szeptemberben második hetében Agárdra látogatnak. Szeptember 7. és 11. között ugyanis megrendezésre kerül a XI. Velence-tavi Ballon Karnevál.

GPS-be tölthető TMA-térkép

2005. július 13. szerda
Elkészült Budapest-Ferihegy és a hozzá kapcsolódó légterek Garmin GPS-ekbe tölthető változata

2005. május 12-én életbe lépett az a Kormányrendelet , amely Budapest-Ferihegy és a hozzá kapcsolódó TMA légtereinek megváltoztatásáról szól.

Az új légtérszerkezetet Kardos István feldolgozta, ezekből az adatokból készítettem el egy Garmin GPS-ekbe tölthető térképszelvényt.

FIGYELEM! A térkép csak saját felelősségre használható, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalok, de javítom őket, ha tájékoztattok róluk.

A térkép magán célra ingyenesen felhasználható!

Pálffy István

Pécs Fesztivál Kupa

2005. július 8. péntek
Pontszerző verseny lesz a Pécsi Fesztivál Kupa

Kedves Ballonosok!

A Pécsi Fesztivál Kupa versenykiírását az MRSZ Hőlégballon Szakbizottsága elfogadta, így az minősítő (pontszerző) verseny lesz. A nevezési lap mától itt elérhető. Kérjük, ne feledjétek el, hogy a nevezési határidő 2005. július 30!

Minden aktuális és elérhető információt megtaláltok a verseny honlapján.

 

Várunk mindenkit Pécsre szeptemberben!

 

Üdvözlettel:

Szervezők

Jó hír a repülésmeteorológiát figyelőknek

2005. július 1. péntek
Jó hír a repülésmeteorológiát figyelőknek!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat megújulni készülő honlapján ismét INGYENESEN elérhető a regionális előrejelzés, valamint a repülőtereken várható időjárások (TAF) is. Az oldalak elérhetőségei a Web-ajánlóban találhatók.

Szakbizottsági értekezlet

2005. június 30. csütörtök
Szakbizottsági ülés Törökszentmiklóson

Kedves Mindenki!

 

Értesítelek benneteket, hogy a 2005. július 2-i szakbizottsági ülés helye Törökszentmiklós, Almássy u. 50. Szákács Kollégium (a vasútállomás mellett).

Amelyik klubtól nem az első számú vezető jön, kérem, hogy a vezető e-mail-ban jelezze nekem holnap estig a balloon@fly-vegh.axelero.net -re, hogy kit bíz meg a képviselettel.

 

Napirendi pontok:

 

Beszámoló és értékelés a május 04-08-ig Nyíregyházán megtartott minősítő versenyről

Beszámoló és értékelés a május 22-28-ig Debrecenben megtartott I. kategóriás minősítő versenyről

A Pécsett szeptember 21-25-ig megrendezésre kerülő minősítő versennyel kapcsolatos feladatok megbeszélése és a rendezés jóváhagyása

A biztosítással kapcsolatos feladatok és lehetőségek megbeszélése

Pálhegyi Zoltán és Molnár Csaba által az MRSZ elnöksége felé tett beadványok megvitatása és az ezzel kapcsolatosan szükséges intézkedések megbeszélése

Egyebek

 

Amennyiben a szakbizottsági ülés nem határozatképes, a megismételt szakbizottsági ülés időpontja 2005. július 16. péntek 16 óra.

Helye: Budaörs Repülőtér körépülete.

A megismételt szakbizottsági ülés a megjelentek létszámától függetlenül az előre meghirdetett napirendi pontokban határozatképes.

 

Mindenkit szeretettel várunk!

 

Addig is jó repülést:  Végh Sándor

Jó hírek

2005. június 7. kedd
Újabb magyar ballonverseny megrendezése várható ősszel

2005. szeptember 21. és 25. között Pécsett kerül megrendezésre a PÉCSI FESZTIVÁL KUPA.

A versenykiírás INNEN letölthető.

A rendezvény hivatalos oldala: pecs2005.ballon.hu

Az EB végleges eredménye

2005. június 2. csütörtök
Némileg változtak a pontszámok, a lényeg azonban változatlan maradt...

A rendezvény hivatalos oldala szerint a pontszámok kissé változtak, a dobogós helyezések azonban változatlanok maradtak.

A magyar csapatok eredménye

2005. május 28. szombat

A magyar csapatok, valamint az előttük/mögöttük álló versenyzők helyezései a nem hivatalos végeredmény szerint...

A magyar csapatok, valamint az előttük/mögöttük álló versenyzők helyezései a nem hivatalos végeredmény szerint a következő:

1.  Schneider U. GER  12592 
2.  Németh Z.  HUN  12380 
3.  Llado Costa J.  ESP  11833 
6.  Broeders H.  NED  10800 
7.  Végh S.  HUN  10711 
8.  Merinsky P.  CZE  10538 
9.  Kostiuskevici  LTU  10431 
15.  Muir L.  GBR  9431 
16.  Török S.  HUN 9404 
17.  Prawicki B.  POL  9317 
48.  Brezan J.  SLO  7574 
49.  Kristóf J.  HUN  7512 
50.  Sorn S. SLV  7353 
53.  Kremer M.  LUX  7184 
54. Nagy P.  HUN  7170 
55. Aklan A.  HUN 7125 
56.  Aracil R.  ESP 7069 

A hivatalos végeredmény is hamarosan várható.

Ezúttal sem sikerült

2005. május 28. szombat

Csak a második helyen állhat a legjobb magyar

Néhány perce tették közzé a végeredményt. A részpontok összeadása után sajnos a magyarok számára rossz végeredmény született. Uwe Schneider visszaszerezte vezető pozícióját s ezzel meg is védte Európa Bajnoki címét.

A végeredmény hamarosan a hivatalos weboldalon is látható lesz.

Izgalmas vég

2005. május 28. szombat
Izgalmasan alakul az Európa Bajnokság vége...

Ma reggel 3 feladatot kaptak a csapatok (Fly IN, Hesitation Waltz, Judge Declared Goal).

Zoli előnye most több mint 400 pont, de a két utolsó feladat, amelyben sajnos rosszabb pozícióban volt az egyelőre második helyen álló Uwe Schneidernél, még nincs kiértékelve. Pár órán belül kiderül, mennyire örülhetünk az EB végének.

12 feladat értékelve

2005. május 27. péntek
Németh Zoli megerősítette vezető pozícióját, a többi magyar csapat kissé hátrébb került

Németh Zoli megerősítette vezető pozícióját, a többi magyar csapat kissé hátrébb került.

A legfrissebb adatok szerint a magyarok helyezése a következő:

1.  Németh Zoltán  9221 
7.  Végh Sándor  7909 
29.  Török Sándor  6254 
32.  Kristóf Jenő  6170 
49.  Aklan Attila  5445 
53.  Nagy Péter  5355 

Zolinak 340 pont előnye van, Savanyának pedig legalább 480 pont kellene a dobogós helyezéshez.

MINDENT BELE!

VÁLTOZÁS AZ ÉLEN!

2005. május 27. péntek
NÉMETH ZOLI ÁTVETTE A VEZETÉST!

Tegnap délután három feladattal növekedett az eredménylista, amelynek összesítése után Németh Zoltán került az élre! Előnye több mint 250 pont.

Végh Sándor is faragott le a hátrányából, egyelőre 37 ponttal kellene többet teljesítenie ahhoz, hogy dobogós helyezést érjen el.

A többi magyar csapat is jól szerepelt tegnap délután, Kristóf Jenőék csapata a 25. helyre lépett elő, Török Sándorék a 38. helyen állnak, Aklan Attiláék a 46-on,míg Nagy Péterék a 62. helyre estek vissza.

Ma reggel várhatóan a Debrecen Repülőtérről fog startolni a mezőny.

TESSÉK SZURKOLNI A MAGYAROKNAK!

Részletek: http://www.2005euballoons.com

A szél még mindig erős

2005. május 26. csütörtök
Az erős szél miatt a ma reggeli repülést is törölték

A mezőny reggel kivonult a felszálló területre, a Versenyigazgató azonban a helyszíni szélmérés után törölte a reggeli feladatot.

Jó hír viszont, hogy a Meteorológusok előrejelzése szerint délutántól egészen a rendezvény végéig repülhető lesz Debrecen környéke.

A mai két repülés is elmaradt

2005. május 25. szerda
A tegnap délutáni rossz idő folytatódott...

Sajnos a tegnap délutáni rossz idő a mai napra is átnyúlt, ezért a verseny rendezői kényszerpihenőt adtak a versenyzőknek.

A Képtárban már látható néhány kép az első napokról.

Örömteli változások

2005. május 24. kedd

A mai két feladat teljesítése jobban sikerült a magyar csapatoknak, így kicsit feljebb tornászták magukat az eredménylistán...

A mai két feladat teljesítése jobban sikerült a magyar csapatoknak, így kicsit feljebb tornászták magukat az eredménylistán.

A jelenlegi helyzet magyar szemszögből:

1. Uwe Schneider GER 5126
5. Németh Zoltán HUN 4004
10. Végh Sándor HUN 3771
37. Török Sándor HUN 2964
43. Aklan Attila

HUN

2844
46. Nagy Péter   HUN 2808
64. Kristóf Jenő HUN

2281

A ma esti legnagyobb ellenfél az időjárás lesz, Debrecent hatalmas viharfelhők vették körül. Nagy az esélye, hogy a ballonok ma már az utánfutókon maradnak.

Érdemes megnézni a mai második feladatot. A pilótáknak keresztezniük kellett egy megadott földrajzi hosszúsági vonalat, majd az ezt jelölő trackpont körüli 6000 méteres sugarú körben repülniük úgy, hogy a lehető legnagyobb háromszöget lehessen az útvonal legmesszebbi pontjaira fektetni. A legügyesebb pilóta a litván Kostiuskevici volt, 15,22 négyzetkilométert sikerült teljesítenie.

Részletes eredmények a már megszokott weboldalon: www.2005euballoons.com.

Két felszállás az első napon

2005. május 24. kedd

Hétfőn reggel három feladatot kellett megoldaniuk a csapatoknak...

Hétfőn reggel három feladatot kellett megoldaniuk a csapatoknak, az esti repüléskor pedig a "róka" ballont kellett lekövetniük.

A négy feladatot legjobban az egyik német csapatnak sikerült végrehajtania, Uwe Schneider vezetésével. Előnyük a ma reggeli repülés előtt  majdnem 400 pont.

Az eddigi részletes eredmények már olvashatók a rendezvény hivatalos weboldalán.

Megtörtént a nevezés

2005. május 22. vasárnap
Megtörtént a nevezés

Tegnap és ma összesen 81 csapat nevezett az Európa Bajnokságra, 6 ballon fieszta repüléseket fog végrehatani.

A 15 órakor kezdődött Általános Eligazítás 17:30 -ig tartott, remélhetőleg minden csapat kielégítő választ kapott kérdéseire.

Az első Verseny Eligazításra holnap 4:15-kor kerül sor, majd a reggeli repüléssel megkezdődik a verseny. 

Kezdődik az EB

2005. május 21. szombat
Holnaptól hatalmas  ballonok lepik el Debrecen égboltját

Lassan minden összeáll ahhoz, hogy Magyarországon első ízben megrendezésre kerüljön a Hőlégballon Európa Bajnokság.

Néhány csapat már meg is érkezett, a mai napon részükre edzőrepülést is engedélyeztek a szervezők.

Az elmúlt napok esőzései miatt a terület elég vizes, leszállóhelyekben nem nagyon bővelkedik Debrecen környéke. Bízunk benne, hogy a verseny kezdetéig a szél felszárítja a területek jelentős részét.

Egy hét múlva, 28-án a Debreceni Repülőtérre lesz érdemes ellátogatni, itt ugyanis repülőnap, valamint a nap végén Megasztár koncert fogja szórakoztatni a vendégeket.

Változik a légtér

2005. május 10. kedd
Május 12-től újra változik a légtér
Sziasztok!
 
Aki még nem hallotta, május 12-től újra változik a légtér, az új légiforgalmi térkép megrendelhető az ais@hungarocontrol.hu cimen vagy a 293-41-46 -os fax számon.
Akinek nem nyilik a melléklet (2,3 MB forrás: www.magyarkozlony.hu) a Magyar Közlöny 2005/59. számában jelent meg (27/2005. rendelet).
 
Szirbek Ildi

Végh Sándor levele

2005. május 8. vasárnap
Végh Sándor köszönő levele a nyíregyházi ballonverseny szervezőihez, résztvevőihez
Kedves Mindenki!

 

Engedjétek meg, hogy így néhány órával a nyíregyházi verseny befejezése után köszönetet mondjak mindazoknak, akik ebben a nehéz helyzetben lehetővé tették ennek a versenynek a megrendezését, azoknak, akik eljöttek versenyezni, segíteni, és azoknak is, akik bár eljönni nem tudtak a távolból segítettek, támogattak bennünket.

Külön megköszönöm a nyíregyháziaknak, hogy élükön Berencsi Attilával a szó szoros értelmében éjt nappallá téve megrendezték nekünk ezt a versenyt.

Úgy tűnik ismét megindult valami, megteremtődni látszik annak a lehetősége, hogy Debrecenen kívül, egy másik helyszínen is tudjunk Magyarországon versenyt rendezni.

Ismételten megköszönöm mindenkinek a segítséget, és a közreműködést, és kérlek benneteket, hogy továbbra is támogassátok munkánkat.

 

Tisztelettel:  Végh Sándor

Véget ért a Nemzeti

2005. május 8. vasárnap
Nyíregyházán véget ért a XXV. Magyar Nemzeti Bajnokgág

Három felszállásból összesen kilenc feladatot kellett teljesítenie a 13 fős mezőnynek ahhoz, hogy a nemzetközi versenyen az alábbi végeredmény alakuljon ki:

 Helyezés Csapatkapitány  Ország  Pontszám 
 1.  Németh Zoltán  Magyarország  6408
 2.  Suchy M.  Csehország  6114
 3.  Nagy Péter  Magyarország  5987

A részletesebb eredmények ITT a versenyen készült képek pedig a KÉPTÁRBAN találhatók.

 

Már értékelhető a nyíregyházi ballonverseny

2005. május 6. péntek
Tegnap kezdődött és két felszállás után már értékelhető a Nyíregyházán megrendezésre kerülő ballonverseny

A versenyen 11 magyar, 1 cseh és 1 szlovák csapat vesz részt, a legutolsó információk szerint a rendezvény egyben az idei Nemzeti Bajnokság is.

A tegnap reggeli három (Berepülés, Bíró által meghatározott cél, Tétova keringő), valamint a ma reggeli négy (Bíró által meghatározott cél, Bíró által meghatározott cél, Gordon Bennett Memorial, Területszerzés) feladat már elegendő ahhoz, hogy értékelhető legyen a verseny. Bízzunk azért abban, hogy az időjárás vasárnapig engedélyez még a mezőnynek pár felszállást.

HŐLÉGBALLON EURÓPABAJNOKSÁG MAGYARORSZÁGON

2005. május 3. kedd
2005. május 22. és 29. között ismét lesz Debrecenben hőlégballon verseny, nem is akármilyen...

2005. május 22. és 29. között ismét lesz Debrecenben hőlégballon verseny, nem is akármilyen! Magyarország ad ugyanis otthont 2005-ben a sportág Európa Bajnokságának!

Délelőttönként, illetve napnyugta előtt érdemes lesz kiszabadulni a zárt épületek fogságából, ugyanis Magyarországon eddig soha nem látott mennyiségű hőlégballon fogja beteríteni Debrecen légterét. A rendezvényen  24 ország 83 csapata méri össze tudását, hazánkat hat csapat fogja képviselni.

Részletes információk a rendezvény hivatalos weboldalán olvashatók.

Mégis Nemzeti lesz?

2005. május 3. kedd
A legutolsó információk szerint mégis Nemzeti Bajnokság lesz Nyíregyházán

Végh Sándor, a verseny rendezője még mindig bízik abban, hogy a nyíregyházi hőlégballon verseny egyúttal a Nemzeti Bajnokság versenye is lesz.

A rendezvényen az a hat csapat is részt vesz, akik képviselni fogják hazánkat a három hét múlva Debrecenben megrendezendő Európa Bajnokságon. Számukra a legjobb időpont ez a verseny. Kipróbálhatják új felszereléseiket, és a csapatok is összeszokhatnak a nagy megmérettetés előtt.

A verseny május 4. és 7. között kerül megrendezésre.

5 ÉVES A WWW.HOLEGBALLON.HU

2005. május 2. hétfő

5 éve jelent meg a holegballon.hu első verziója. Ideje volt kicsit átalakítani...

5 éve jelent meg a holegballon.hu első verziója. Azóta sok változáson ment keresztül, de struktúrája már elavuló félben volt, ezért 5. születésnapján új arculatot kapott.

Még kell néhány apró változtatás, hogy az összes eddig megszokott menüpont használható legyen, a főbb oldalak azonban már teljes egészében használhatók.

További kellemes perceket kívánok a WWW.HOLEGBALLON.HU kedves olvasóinak!

Pálffy István

Cseraljai István hozzászólása

2005. április 27. szerda
Cseraljai István hozzászólása a biztosítás témához, valamint a Nemzeti Bajnoksággal kapcsolatos eseményekhez.
Kedves Ballonos Barátaim!
 
Csak röviden "Schlagwort"-okban Savanya levelére:
 
1. A külföldi rendezvényekre történő biztosításoknál érdemes megérdeklődni, hogy ott helyben lehet-e a rendezvény időtartamára (kiegészítő) biztosítást kötni.
    Gyakorlatból mondom, ez legtöbb esetben nagyságrendekkel olcsóbb, mint itthon megkötni a kiterjesztést. No meg EU-s állam vagyunk vagy mifene.
2. Úgy a társaim, mint saját nevemben: semlegesek vagyunk, hogy most NB legyen vagy sem, tehát szavazatilag a tartózkodók közé soroljatok.
    Hozzá kell tennem, hogy az elmúlt évek Nemzeti Bajnokságai hallomásom szerint jól sikerültek végrehajtható feladatokkal, óvások és anyázások nélkül.
    Alapjában véve már ez is haladásnak mondható.
3. Sem PZ sem MCS leveleit, hozzászólásait nem akarom kommentálni. Mint mindenben, ezekben is van igazság, de van abban is, amit Savanya mond.
    Valóban el kellene dönteni, hogy mit akarunk: versenyezni, repülni vagy szemellenzős ló módjára a paragrafusokhoz szigorúan ragaszkodni.
 
Egyébként már régóta tele van a hócipőm az egymás elleni acsargásokkal, keresztbe rakásokkal, mások munkájának hátráltatásával esetleges meghiúsításával, bárki részéről történjen is az. Értelmét abszolúte nem látom, de úgy látszik, ránk is érvényes az a magyar szokás, hogy ha már segíteni nem tudok, miért ne ártsak (tisztelet a kivételnek). Őszintén mondom, hogy kezd elmenni az egésztől a kedvem, komolyan foglalkozom a gondolattal, hogy érdemes-e így tovább csinálni. Nem ringatom magam abba a hitbe, hogy ez sok embert zavarna vagy sajnálná, ha kiszállnék. Én a repülés szépségéért, a ballonos társadalom azon - kicsiny, de annál lelkesebb és összetartóbb - rétegének társaságáért csináltam, ahol nem az egymás elleni acsarkodás, hanem az összetartás, egymás önzetlen segítése (volt) a jellemző. Lehet, hogy mindez már csak nosztalgia, az öregedő korom jellemző tünete? Remélem, nem így van.
 
Továbbra is baráti üdvözlettel:
 
Csőrös

Ballonok biztosítása :-(

2005. április 27. szerda

Csók László levele a bevezetésre került biztosítási rendeletekről.

Kedves Ballonosok!

Csatoltan megküldöm a Hungária Biztosító ajánlatát és a 785/2004/EK rendeletet, ami mindezt kötelezővé teszi.

Szűcs Sanyi kér benneteket, hogy pár napig várjatok, mert Ő megpróbál egy Európán kívüli biztosítótól kedvezőbb ajánlatot szerezni.

üdv
csl

Obszerverek kerestetnek!

2005. április 26. kedd

OBSZERVEREK!

Június 4 és 12 közötti külfölfi versenyre jelentkezhetnek megfigyelők!

A mellékelt jelentkezési nyomtatvány elküldésével jelentkezhettek a június 4 és 12 között megrendezendő Velikie Luki Nemzetközi ballontalálkozóra.
A levélben található még pár információ a versenyről, az érdeklődőknek szívesen továbbküldöm.

A jelentkezési határidő április vége!!!

Nem Nemzeti lesz Nyíregyházán

2005. április 22. péntek
A legfrissebb hírek szerint Nyíregyházán nem lehet megrendezni a Nemzeti Bajnokságot

Kedves Ballonosok!

A tegnap (04.21. csütörtök) esti elnökségi ülésen Molnár Csaba beadványára az Elnökség megtárgyalta az ezévi Nemzeti Bajnokság megrendezhetőségét, és úgy határozott, hogy az Alapszabályban valamint az SzMSz-ben foglaltak alapján az NB a határidőcsúszások miatt májusban jogszerűen nem rendezhető meg.

üdv
Csók László

Kibővített vezetőségi ülés

2005. április 17. vasárnap
Tegnap a határozatképtelen szakbizottsági ülés helyett kibővített vezetőségi ülést tartottak a Dagály utcában.
Végh Sándor erről készített egy összefoglalót. Vannak benne szomorú és örvendetes hírek is.

Végh Sándor levele a tegnap megtartott kibővített vezetőségi ülésről

Kedves Mindenki!

A tegnap a Dagály utcában megtartott szakbizottsági ülés határozatképtelen volt. Egy fő hiányzott ahhoz, hogy meg lehessen tartani. Így kénytelenek voltunk kibővített vezetőségi ülést tartani a szakbizottsági helyett. Ebben az évben 37 klub, illetve szakosztály fizette be a nevezési díját, a szakbizottsági ülésen pedig csak 18-an voltunk jelen. Köszönöm azoknak a képviselőknek, akik megjelentek, és megtisztelték az általuk folytatott sportot azzal, hogy ebben a mindannyiunk számára nehéz időben időt és pénzt fordítottak arra, hogy dönteni tudjunk a számunkra oly fontos kérdésekben. Sajnos, néhány aktív klub nem vette a fáradtságot a megjelenésre, és így meg kell az egészet ismételni.

A március 5-i ülésen elnapolt napirendi pontok a következők voltak:
- Javaslat tétel az új szakág vezető személyére az MRSZ elnöksége felé
- Az átalakulással kapcsolatos feladatok megbeszélése
- Egyebek

Ezeket, a napirendi pontokat megbeszéltük, de véleményem szerint feltétlenül szükséges belátható időn belül új szakbizottsági értekezletet tartani. Ennek előkészítése érdekében a jövő héten tervezek vezetőségi értekezletet csütörtökön, vagy pénteken. Ezt még a vezetőség tagjaival le kell egyeztetnem.

A Béla utódlásával kapcsolatosan megoszlottak a vélemények. Az én előterjesztésem az volt, hogy mivel még senki számára sem ismeretes, hogy hogyan változik az elkövetkezendő hónapokban az MRSZ működése, ezért ideiglenes megoldást javasoltam erre a témára. Konkrétan azt, hogy javasoljuk a főtitkár felé Oross Jani részfoglalkozású alkalmazását addig, amíg el nem dől, az hogy hogyan fogunk működni a továbbiakban. Ezt azért tartom célszerűnek, mert a Jani most is ott dolgozik a központban, és ha fizetnünk kell az MRSZ-nek a szolgáltatásokért (helységbérlet, telefon, internet, stb.) akkor ez a megoldás jelenti a legkisebb költséget a szakbizottság számára. A jelenlévők véleménye megoszlott, mivel Kardos Miki és Aklán Attila is kandidált a beosztásra, illetve felvetették, hogy az érintettek tájékoztassák a szakbizottságot arról, hogyan szeretnének dolgozni, mik a terveik, stb. Ezt a szerintem is jogos igényt figyelembe véve a szakbizottság vezetősége úgy döntött, hogy mivel Béla május 1-el mindenképpen el akar menni, javasoljuk a főtitkár felé azt, hogy részfoglalkozású dolgozóként alkalmazza az Oross Janit ez év december 31-ig, aki pedig be szeretné a továbbiakban tölteni ezt a posztot (beleértve a Janit is), legkésőbb október 31-ig adjon be pályázatot a szakbizottsághoz, melyben részletesen kifejti azt, hogy alkalmazása esetén hogyan kíván tevékenykedni, milyen tervei vannak.

Az átalakulással kapcsolatosan két alternatíva van előttünk. Az egyik az, hogy maradunk a jelenlegi felállásban, és az MRSZ létrehoz számunkra egy alapítványt, ami garantálja az anyagi függetlenségünket. A tervek szerint ennek az alapítványnak a kuratóriuma a szakbizottság lenne. A másik lehetőség az, hogy az eje és ul szakbizottság mintájára önálló alszövetséggé vagy sportszövetséggé (a név még nem tisztázott) alakuljunk át. Ebben a témában is megoszlottak a vélemények. Mivel nem ismerjük a költségeit az önálló szövetséggé alakulásnak (az biztos, hogy az alapítási költsége, a kötelezően alkalmazandó főtitkár, könyvelő, könyvvizsgáló stb. költségét a kluboknak és szakosztályoknak kellene viselni), megkértük Mészáros Bélát és Oross Janit, hogy az elkövetkezendő napokban egyeztessenek az ejtőernyősökkel és az ul szakág képviselőivel erről, és a beérkezett információk ismeretében folytatjuk a kérdés megtárgyalását, illetve eldöntését. Döntést az átalakulásról csak a szakbizottsági ülés hozhat.

Az egyebekben ismertetésre került a Nemzeti Bajnokság állása. Sikerült megteremteni a feltételét annak, hogy május 4-8-ig Nyíregyházán rendezhessük meg a XXV. Jubileumi Nemzeti Bajnokságot. (nem volt könnyű)
A versenyre a nevezési határidő április 22. péntek. Eddig a határidőig kell átutalni illetve befizetni a nevezési díjat a megadott számlára. A versenyen csak az vehet részt, aki a határidőig befizeti vagy átutalja a nevezési díjat.
A versenyigazgató a Nádházi Feri visszalépése miatt Mathijs R. de Bruijn lesz, akinek a magyar hangja Varga Attila. Természetesen az eligazítások két nyelven szinkrontolmácsolással történnek. A magyar versenyzők a kérdéseiket természetesen magyar nyelven tehetik fel, és magyarul fognak választ kapni rá.
A szállással kapcsolatosan vannak további lehetőségek is, erről Mányik Tibivel kell konzultálni a 06-70-551-76-92 telefonon.
Akinek a Nemzetivel kapcsolatosan bármilyen további kérdése van, a haladéktalanul vegye fel velem a kapcsolatot (balloon@fly-vegh.axelero.net) vagy telefonon.

A kibővített vezetőségi ülésen a Pálhegyi Zoli tett egy nagyon örvendetes bejelentést. Nothejsz Toncsi megkérte, hogy jelentse be a szakbizottságnak, hogy Pécsett, a város támogatásával megteremtődött a lehetősége egy hőlégballon verseny rendezésének, várhatóan szeptember hónapban. Várjuk a további információkat.
Én a magam részéről nagyon örülnék neki, ha ebben az évben két minősítő verseny lenne ismét Magyarországon.

A várhatóan jövő héten megtartásra kerülő vezetőségi ülés után haladéktalanul tájékoztatok mindenkit az új szakbizottsági értekezlet helyéről és időpontjáról.

Üdvözlettel: Végh Sándor

Mészáros Béla levele

2005. április 14. csütörtök

Mészáros Béla üzenete a 2005-ös Nemzeti Bajnoksággal kapcsolatban

Mészáros Béla üzenete a 2005-ös Nemzeti Bajnoksággal kapcsolatban:

Végh Sándorral történt egyeztetés alapján a Nemzeti Bajnokság megrendezéséről a végső döntést az április 16-án megtartandó szakbizottsági ülésen hozzuk meg. Értelemszerűen a nevezési határidő is módosul.

Összefoglaló a szakmai fórumról

2005. április 10. vasárnap
Elkészült az összefoglaló az  április 1-én megtartott GPS/repülés fórumról.
2005. április 1-én a Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet (PoLéBiSz) és a Budapesi Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Általános- és Felsőgeodézia Tanszéke jóvoltából a repülős társadalom betekintést nyerhetett a műholdas helymeghatározás rejtelmeibe.

A fórum második felében a hazai légisport-versenyek GPS-loggereit, valamint értékelő szoftvereiket ismerhettük meg.

Az előadásról készült összefoglalót ITT olvashatjátok.

XXV. Nemzeti Bajnokság

2005. április 4. hétfő
2005. május 4. és 8. között Nyíregyházán kerül megrendezésre a XXV. Magyar Nemzeti Bajnokság.

XXV. Nemzeti Bajnokság, Nyíregyháza


2005. május 4. és 8. között Nyíregyházán kerül megrendezésre a XXV. Magyar Nemzeti Bajnokság.

A verseny kiírását nézhetitek meg.

A nevezési díj nem tartalmazza a szállást, van néhány lehetőség.

Szakmai fórum a Műegyetemen

2005. március 25. péntek

A PoLéBiSz nyílt szakmai fórumot szervez a műholdas navigáció és a repülésbiztonság összefüggéseiről.

Tisztelt Hölgyek, kedves Urak!

A PoLéBiSz nyílt szakmai fórumot szervez a műholdas navigáció és a repülésbiztonság összefüggéseiről.

VIGYÁZAT!

A FÓRUM eredetileg szombatra tervezett időpontját péntek délutánra kellett áttennünk. Ugyanis meg akartuk óvni az MRSZ-t attól, hogy közgyűlése a FORUMmal ütközzön. Tehát:
FORUM: 2005. április 1-én (pénteken) 15.00 órától előre láthatóan úgy 20.00 óráig, a BME Általános- és Felsőgeodézia Tanszék előadójában, azaz az Oltay teremben. Pontosabb információ: www.hasb.hu
Amikor a FÓRUMot meghirdettük, akkor csak sejtettük, most már tudjuk is, mennyire időszerűek vagyunk. Megjelent ugyanis az ICAO Doc 9849, azaz a GNSS Kézikönyv, melynek bevallott célja, hogy leírja mindazokat a megfontolásokat, melyekre a GNSS alapú léginavigációs szolgáltatások bevezetését tervező államok támaszkodhatnak. Mint minden repülési szabályzat, a Doc 9849 is vérrel íródott. Igen, van már néhány "GPS related" balesetünk, súlyos is. A FORUMon a legilletékesebbektől hallunk majd olyan időszerű tudnivalókat, melyekre a jövőben a megelőzés alapulhat.

Mindenkit szeretettel várnak a FÓRUMra a rendezők, azaz a BME Általános- és Felsőgeodézia Tanszéke és a PoLéBiSz.

Mindenki felszállásra kész

2004. augusztus 29. vasárnap
Mindenki felszállásra kész

Gordon Bennett 2004

MINDENKI FELSZÁLLÁSRA KÉSZ!

Már mindenki "tűkön ül" és várja a nagy pillanatot, hogy mikor kezdődik a verseny. Az utolsó eligazítás után, ami 17:00-kor kezdődik a Balloon Meister megadja az engedélyeket. Tervek szerint 20:00-ig mind a 17 gázballon a levegőbe emelkedik.

A felszállási területről élőképet ITT találtok.

Találtok itt képeket és később a ballonok helyzete is ellenőrizhető lesz. A várható útirány továbbra is Németország - Lengyelország - Baltikum - Svédország vagy Finnország, esetleg Norvégia. David Levin és Mark Sallivan, az egyik USA ballon pilótái (mellesleg hőlégballon világbajnokok), néhány perccel ezelőtt azt mondták, hogy szeretnének jégre szállni valahol Skandináviától északra...

Üdv:
phz

Gordon Bennett Kupa

2004. augusztus 28. szombat
Gordon Bennett Kupa

Nem egészen HŐLÉGballonos hír, mégis hasznos/érdekes a következő üzenet:

Sziasztok!

Van szerencsém részt venni a Franciaországban 48. Gordon Bennett Kupán és megpróbálok többé-kevésbé rendszeresen információkat adni, mi is történik a színfalak mögött.
A Gordon Bennett Kupáknak a lényege, hogy egy közös felszálló helyről ki tud a legmesszebbre repülni leszállás nélkül, egy maximum 1000 m3-es gázballonnal.
Idén a ballonokat, biztonsági okokból, csak héliummal tölthetik fel. Minden ballonban két pilóta tartózkodik és számos technikai berendezést visz magával, így on-line is nyomonkövethető a verseny állása. A ballonok műszerei óránként adnak pozíció és magasság jelentést a versenyközpontnak.

A tegnapi General Briefingen kiderült, hogy a mára tervezett felszállást az érkező hidegfront miatt el kell halasztani. A ma 10 órakor kezdődött eligazításon Marcus Haggeney versenyigazgató meteo-prezentációja szerint a start holnap este várható. A ballonok feltöltése 11 órakor kezdődik vasárnap és várhatóan 18h-kor, minden ballon készen áll a startra. A felszállási sorrendet sorsolással döntötték el az Általános Eligazításon. A 17 gázballon 20h-ig a levegőbe emelkedhet.
A jelenlegi helyzet szerint két frontrendszer között repülhetnek Németország - Lengyelország - Baltikum - Svédország vagy Finnország útvonalon. Skandinávia északi részét a kettő-négy nap alatt érhetik el a legszerencsésebb és legbátrabb pilóták.
A mai napon már mindenki csak a végső előkészületekkel foglalkozik a szitáló esőben, Thionville-i Szabadság téren. Reméljük a start holnap sikeresen megtörténhet!

További információk:

http://www.gordonbennett2004.org/
http://thionville2004.phileas.net/gb/index.asp
http://www.pilatre-de-rozier.com

Üdv:

Pálhegyi Zoltán

Magyar siker Lengyelországban

2004. augusztus 26. csütörtök
Magyar siker Lengyelországban
Magyar siker Lengyelországban

Wloclawek augusztus 18 és 22 között immáron ötödször adott othont a ballonosok nemzetközi mezőnyének, a versenyzők egy FAI kategóriás versenyen vehettek részt.

Az időjárás ezúttal sem fogadta kegyeibe a versenyt, a pilótáknak 3 felszállás állt rendelkezésére, hogy bebizonyítsák, ők a jobbak. Ez végül a Németh Zoltán vezette magyar csapatnak sikerült.

A verseny hivatalos weboldala ITT található.

Aki kíváncsi a végeredményre, IDE kattintson, az egyes feladatok eredményei pedig ITT olvashatók.

Az ausztrál VB eredményei

2004. július 5. hétfő
Az ausztrál VB eredményei

Az ausztrál VB eredményei:

Ausztráliában, Mildura városában tegnap véget ért a 16. Hőlégballon Világ Bajnokság. A négy felszállás 13 feladata után a versenyt a német Markus Pieper csapata nyerte, megelőzve a dobogón a szintén német Uwe Schneider, valamint az ausztrál Paul Gibbs csapatát.
A magyarok sajnos nem értek el túl jó helyezéseket. Német Zoltán csapata a 33. lett, míg Végh Sándor a 79. helyen végzett.

Az hivatalos eredmények ITT tekinthetők meg, a verseny fotói pedig ITT.

Vége az Elő EB-nek

2004. június 3. csütörtök
Vége az Elő EB-nek

Vége az Elő EB-nek

Május 30-án, vasárnap ért véget Debrecenben a jövő évi Európa Bajnokság főpróbája, a IV. MOL Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny és Légikarnevál.

A verseny elején kedvezően alakuló időjárás péntek délutántól sajnos már nem engedte meg a pilótáknak, hogy változtassanak az öt felszállás után megszerzett eredményeken, valamint a légiparádé napján a kulcsos repülést is elfújta a szél.

Az eredmények megtekinthetők a verseny hivatalos honlapján, a KÉPTÁRBAN pedig hamarosan képeket is lehet majd látni a rendezvényről.

Ballonverseny Debrecenben

2004. május 21. péntek
Ballonverseny Debrecenben
Ballonverseny Debrecenben

Kedden, május 25-én kezdődik Debrecenben a IV. MOL Kupa Nemzetközi Hőlégballon Verseny és Légikarnevál, ami egyben Elő Európa Bajnokság is.

A rendezvény utolsó versenynapján, 29-én érdemes lesz kilátogatni a debreceni repülőtérre. Itt ugyanis - a verseny hagyományaihoz hűen - légiparádéval fogják szórakoztatni az eget kémlelőket.

A verseny hivatalos honlapja IDE KATTINTVA nézhető meg.

A szervezőknek eseménymentes hetet, a versenyzőknek pedig kedvező időjárást, és sikeres landolásokat kívánunk!

Rekord? Nem rekord?

2004. március 27. szombat
Rekord? Nem rekord?
Rekord? Nem rekord?

Legutóbbi hírlevelünk után többen is jelezték, hogy a 12600 méter nem biztos, hogy rekordnak minősül. A hír ugyan két, egymástól független forrásból származott, bővebb utánjárás után kiderült, csak részben igaz:
David Hempleman-Adams valóban csúcsdöntést kísérelt meg, és amennyiben a hatóságok a műszerek vizsgálata után igazolják a 12600 méteres magasságot, az amerikai Per Axel LINDSTRAND 1996 óta fennálló rekordját fogja megdönteni. Ballonja azonban nem egyszerű hőlégballon, hanem un. vegyes ballon (a meleg levegő és a Hélium gáz együttes emelő hatását használja a repüléshez). A fenti linkre kattintva azt is megtudhatjuk, hogy ez a ballon 2000-ben már az Északi Sarkot is átrepülte (G-BYZX). A ballonokkal kapcsolatos rekordok EZEN AZ OLDALON tekinthetők meg. A mostani rekordról, és a brit ballonosról ITT lehet bővebb információhoz jutni.

Új magassáági világrekord!

2004. március 25. csütörtök
Új magassáági világrekord!

Új magassági világrekordot állított fel egy brit hőlégballonos!

David Hempleman-Adams földet érése után azt mondta, hogy az amerikai Colorado államban kedden 12600 méter magasra emelkedett.

A pontos magasság megállapításához az szükséges, hogy Svájcba szállítsák és kiértékeljék a magasságmérő műszereket. Így akár hónapokig is kell várni, hogy megtudjuk, a régi, 11620 méteres rekord a múlté-e.
A legfrissebb híreket többek között INNEN lehet majd megtudni.

Előadás: Meteorológia-Repülés

2004. február 29. vasárnap
Előadás: Meteorológia-Repülés

Meteorológia-repülés:

A Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet (PoLéBiSz) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (ELTE TTK) Meteorológiai Tanszékével közösen nyílt szakmai fórumot szervez

a meteorológia és a repülésbiztonság összefüggéseiről

2004. március 6. (szombat) 9.30 órai kezdettel.

Helyszín: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, Eötvös Terem (az ELTE TTK északi épülete a Petőfi hídnál, földszint, 0.83 terem)

PROGRAM

Köszöntő

Dr. Tasnádi Péter, dékánhelyettes Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

Megnyitó

Mészáros László , igazgató Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet

Klímaváltozás, extrém időjárási események

dr. Bartholy Judit , tanszékvezető egyetemi tanár Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Meteorológiai Tanszék

A meteorológia és a repülés

Sándor Valéria , meteorológus, osztályvezető Országos Meteorológiai Szolgálat Alapelőrejelzések és Repülésmeteorológiai Osztály

Az időjárás hatásai a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren. A fel- és leszállások.

Kardos Péter , meteorológus HUNGAROCONTROL Repülésmeteorológiai Osztály

Az időjárás "ragadozói" - A kis- és nagygépes balesetek, események

Sárközi Szilárd , meteorológus HUNGAROCONTROL Repülésmeteorológiai Osztály

Meteorológia és a Flow Management

Törőcsik József , elemző Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet Repülésmeteorológiai Osztály

Szárnyvég-örvények elmélete

Dr. Gausz Tamás , egyetemi docens Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Kar, Repülőgépek és Hajók Tanszék

A részvétel díjtalan!

A rendezvény befejezésének várható időpontja 14:30

Szakbizottsági értekezlet lesz

2004. február 29. vasárnap
Szakbizottsági értekezlet lesz

Szakbizottsági Értekezlet:

Az MRSZ Ballon Szakbizottsága 2004. március 6-án 9:30-tól szakbizottsági értekezletet tart.

Az értekezlet helye: MRSZ székháza, Budapest, 13. ker. Dagály u. 11.

Napirendi pontok:

1. Mandátum vizsgálat a 2004. 01.31-i állapot szerint.
2. Végh Sándor szakbizottság vezető és Mészáros Béla szakágvezető beszámolója a 2003. évi tevékenységről.
3. A 2004. évre érvényes ranglista és a válogatott keret jóváhagyása.
4. A 2004. évi versenyek ismertetése és a versenynaptár jóváhagyása.
5. Tájékoztatás az MRSZ és szakágainak jelenlegi helyzetéről.
6. Személyi kérdések.
7. Egyebek.

Amennyiben a szakbizottsági értekezlet nem határozatképes, a megismételt értekezlet időpontja 2004. március 6-án 10.30. A helyszín ugyanaz.

Várható rendezvények 2004-ben

2003. november 19. szerda
Várható rendezvények 2004-ben

Rendezvények 2004-ben:

Rendezvény

Időpontja

FAI CIA Bizottsági ülés, Debrecen

2004.03.12-13.

Budapest Ballon Klub versenye, Őcsény

2004.04.27-05.01.

Crimea Soring Kupa, Ukrajna

2004.05.01-07.

4. MOL Kupa, Debrecen

2004.05.25-31.

8. Prominent Kupa, Oroszország

2004.06.05-12.

Termofarm Kupa, Kecskemét

2004. június

16. Hőlégballon Világbajnokság, Ausztrália

2004.06.26-07.03.

Mobilux Trophy, Luxemburg

2004.07.28-08.01.

Megfigyelő nélküli

12. Európa Kupa, 15. Női Világ Kupa, Franciaország

2004.07.29-08.01

Megfigyelő nélküli

25. Magyar Nemzeti Bajnokság, Hajdúszoboszló

2004.08.16-21.

5. Lengyel Ballon Kupa, Wlocklawek, Lengyelország

2004.08.18-22.

4. Moszkva Kupa, Oroszország

2004.05.25-31.

3. Velence-tavi Karnevál, Agárd

2004. szeptember

Megfigyelő nélküli

Őcsényi Szakmai Találkozó, Őcsény

2004. október

Megfigyelő nélküli

Csendes-óceán Kupa, Saga, Japán

2004. november

Honda Grand Prix, Motegi, Japán

2004.11.18-24.

Obszerver találkozó Szegeden

2003. november 19. szerda
Obszerver találkozó Szegeden

Obszerver találkozó Szegeden!

Pálhegyi Zoltán a februári találkozó sikerén felbuzdulva november 29-én ismét megpróbálja összehívni országunk megfigyelőit, hogy az idei versenyek tapasztalatait kicserélhessük egymás között.

A tervezett program:

1300-1400 - Találkozó: Matahari étterem, Szeged, Vitéz u. 4.
1500 - Fejtágítás-beszélgetés: az idei év versenyei és tapasztalatai, GPS logger, GPS-es versenyek, obszerver minősítések, stb.
1900 - Vacsora és buli

Részletekért a Szervezőt keressétek!

Hőlégballonnal az óceán felett

2003. október 1. szerda
Hőlégballonnal az óceán felett

Hőlégballonnal az óceán felett!

Harmadik nekifutásra sikert aratott és hétfő este épségben ért földet az északnyugat-angliai Blackpool kikötővárosban David Hempleman-Adams felfedező, aki a világon elsőként szelte át egyedül, régi stílusú, vesszőkosaras, nyitott hőlégballonban az Atlanti-óceánt.


A 46 éves felfedező korábban minden egyes földrész legmagasabb hegycsúcsát megmászta, és elgyalogolt mindkét sarkvidékre. A nyughatatlan kalandor legújabb, transzatlanti vállalkozása nem ment simán. Szűkös, 1,5x2,1 méteres kosarában 84 órát fagyoskodott a kanadai New Brunswicktól Lancashire-ig terjedő úton, és természetesen nem hajthatta álomra a fejét. A rekorddöngető repülés során komoly veszélybe került és "reszketett a félelemtől", amikor egy Concorde repülőgéptől két hangrobbanás érte, melyek következtében hőlégballonja hirtelen jelentősen vesztett magasságából. És ez még nem volt minden: az utazás utolsó óráiban, már az Ír-tenger fölött, több mint 4200 méteres magasságban hózáporba került. Maga a földet érés sem nélkülözte az izgalmakat. Ahelyett, hogy látványosan, a közismert Blackpool Tower közelében, a tengerparton landolt volna, a szél beljebb sodorta, és végül, szerencsésen megúszva lakóházak és villanyvezetékek érintésének kockázatát, a ballon egy mezőre "csapódott be", majd némi ugrándozás után egy tehéncsordától néhány méterre állt meg.

Az első két nekifutással ellentétben a háromgyermekes Hempleman-Adams ezúttal diszkréten kezelte expedícióját, és a közvélemény már csak közvetlenül a földre szállás előtt értesült az eseményről. A felfedező célja az volt, hogy "a Jules Verne-korszak óvilági hangulatát felelevenítve, alacsony költsé- gű, minden felhajtást nélkülöző kísérletet

Bővült a képtár

2003. szeptember 29. hétfő
Bővült a képtár

Bővült a Képtár!

Mától a magyar lajstrommal rendelkező ballonok többségéről már nem csak egy-egy kép látható a Képtárban. A lajstromszámot beírva véletlenszerűen jelennek meg a kis képek a már megszokott helyükön. Ezekre kattintva a nagyobb változat is láthatóvá válik a nagy ablakban.

Elmarad a VMAX Kupa utolsó két fordulója

2003. augusztus 31. vasárnap
Elmarad a VMAX Kupa utolsó két fordulója

Elmarad a VMAX Kupa utolsó két fordulója!

Sajnos a mogyoródi, második forduló nem hozta meg a várt sikereket (sem az induló csapatoknak, sem a szervezőknek), ezért a támogató úgy döntött, törli a kupasorozat pécsi és tatai fordulóit...

No comment!

Vigaszképpen: Magyarok a levegőben

Felkerült néhány újságcikk, illetve kép a magyar ballonozás hőskoráról. Akkor még egyirányba tolták az emberek a repülés szekerét...

Az összeállítás a Ballon? menüben olvasható.

Végh Sándor ezüstérmes lett az EB-n!!!

2003. augusztus 18. hétfő
Végh Sándor ezüstérmes lett az EB-n!!!

Végh Sándor ezüstérmes lett az EB-n!!!

Pénteken este még annak örülhettünk, hogy Vilniuszban, Litvániában az aranyérmet fogják Savanya, és csapata nyakába akasztani. Aztán szombatra sajnos elvették egy kicsit a jókedvünket. Az addigi 6 pontos előnyéből 4 pontos hátrányt számoltak a német Uwe Schneider mögött.

Ez a teljesítmény még így is kimagasló, GRATULÁLUNK SAVANYA!

A hazánkat képviselő többi csapat közül Németh Zoltán a 11. helyen, Kovács János pedig a 64. helyen végzett. Nekik is gratulálunk! Az EB hivatalos honlapja: , a végeredmény pedig található.

Augusztus 20.

Mivel is lehetne jobban megünnepelni a fenti teljesítményt, mint egy tűzijátékkal. Amennyiben az idő is pártunkra áll, augusztus 20-án egy reggeli, BUDAPEST FELETT végrehajtott ballonrepülés után a hőlégballonosok az esti programban is kiveszik részüket.

A többi legyen meglepetés...

Megújult a VMAX Kupa honlapja

2003. július 31. csütörtök
Megújult a VMAX Kupa honlapja

Megújult a VMAX Kupa honlapja:

A napokban töltötték fel friss adatokkal a VMAX Kupa Csapatbajnokság hivatalos weboldalait.

Az oldalakat tanulmányozva többek között arra is fény derül, hogy milyen fontosabb eseményei lesznek a Mogyoródon, augusztus 20. és 24. között megrendezendő újabb fordulónak.

A link természetesen nem változott:

Véget ért a Nemzeti Bajnokság

2003. június 27. péntek
Véget ért a Nemzeti Bajnokság

Véget ért a Nemzeti Bajnokság:

Június 26-án Kecskeméten befejeződött az idei Nemzeti Bajnokság, egyben IV. Termofarm Kupa Hőlégballon Verseny.

Hamarosan képek is felkerülnek majd a Képtárba, a részletes eredmények pedig a verseny hivatalos honlapján, olvashatók majd.

Eredmények a VMAX Kupáról

2003. június 17. kedd
Eredmények a VMAX Kupáról

Képek és eredmények a VMAX Kupáról:

Somogybabodon június 8-án befejeződött a VMAX Kupa első fordulója.

A verseny végeredménye:

Pilóta

1.

Németh Zoltán

2.

Végh Sándor

3.

Kovács István

A Képtárban található néhány kép mind a ballonversenyről, mind az Off-Road találkozóról.

A részletes eredmények hamarosan a verseny honlapján, is megtekinthetők lesznek.

Dokumentumok a Nemzeti Bajnokságra

2003. június 4. szerda
A Nemzeti Bajnokság dokumentumai már letölthetők a verseny honlapjáról

A Nemzeti Bajnokság dokumentumai már letölthetők a verseny honlapjáról:

Felkerült néhány hasznos anyag a kecskeméti Nemzeti Bajnoksághoz, amelyek közül a legfontosabbak a verseny szabályzata, valamint a verseny térképe (több felbontásban is).

Bővebb információk a versenyről:

Holnap kezdődik a VMAX Kupa

2003. június 4. szerda
Holnap kezdődik a VMAX Kupa

Holnap Kezdődik a VMAX Kupa:

Somogybabodon lassan feldübörögnek a motorok és a gázégők. Holnap kezdődik ugyanis a párhuzamosan megrendezendő Off-road Rally és a Hőlégballon Csapatbajnokság első fordulója.

Bővebb információk a versenyről:

Véget ért a MOL Kupa

2003. június 4. szerda
Véget ért a MOL Kupa

MOL KUPA 2003 eredményei:

Május 26-án Debrecenben véget ért az idei MOL Kupa.

Az időjárás ugyan eleinte feltartotta a mezőnyt: minden próbálkozás ellenére az első repülésre csak 23-án este kerülhetett sor.
Onnantól azonban reggel-este magasba emelkedhetett a 35 versenyző, és 3 versenyen kívül repülő ballon is.
A verseny igazán nemzetközinek volt mondható, mert a 35 versenyző közül 11 csapat érkezett határainkon túlról: Lengyelországból, Csehországból, Szlovéniából, valamint Litvániából.

A négy versenyfelszállás során 10 feladatot írt ki a holland versenybíró, amelyek teljesítése után a következő végeredmény alakult ki:

Pilóta

Ország

Pontszám

1.

Filus, Witold

Lengyelország

9073

2.

Nowakowski, Bartosz

Lengyelország

9019

3.

Török Sándor

Magyarország

8863

4.

Jagodzik, Zbigniew

Lengyelország

8591

5.

Németh Zoltán

Magyarország

7976

6.

Prawiczki, Bogdan

Lengyelország

7825

7.

Petrovic, Radko

Szlovénia

7819

8.

Suchy, Michael

Csehország

7808

9.

Merinsky, Pavel

Csehország

7683

10.

Nagy Péter

Magyarország

6970

A lengyelek nagyon jól szerepeltek a versenyen, ami kitűnő csapatjátékuknak volt köszönhető.

III. MOL Kupa - előzetes

2003. április 19. szombat
III. MOL Kupa - előzetes

III. MOL KUPA

A debreceni verseny előkészületei már javában folynak. A verseny plakátja is elkészült (balra).
A 25-én megrendezésre kerülő repülőnap várhatóan felülmúlja majd a tavalyit, már csak azért is, mert nem hivatalos források szerint katonai légijárműveket is fel lehet majd fedezni az égbolton.

Nemzeti Bajnokság

2003. április 19. szombat
Nemzeti Bajnokság

NEMZETI BAJNOKSÁG

Idén Kecskemét ad otthont a Magyar Nemzeti Bajnokságnak, amelyre április 30-ig lehet leadni a nevezéseket.



VMAX Kupa Csapatbajnokság

2003. április 19. szombat
VMAX Kupa Csapatbajnokság

VMAX KUPA 2003 Nemzetközi Hőlégballon Csapatbajnokság

2003. június 5-én egy új versenysorozat indul útjára. Ekkor kezdődik ugyanis Somogybabodon az a négy fordulóból álló bajnokság, amelynek többi állomása Mogyoródon, Pécsett és Tatán lesz.
A csapatbajnokság nyertesei a befejező forduló után kerülnek kihirdetésre, az első hat helyezett csapat összesen 24.000 euro ,azaz közel 6 MILLIÓ Forint pénzdíjban részesül!
A nevezési határidő:2003.május 20.

Bővebb információk:



Ballon szakbizottság szekcióülés lesz

2003. január 18. szombat
Ballon szakbizottság szekcióülés lesz

Szekcióülés:

Az MRSZ Ballon Szakbizottság 2002. december 21-i ülésén hozott határozat alapján a Ballon Szekció 2003. évi ülése az alábbiak szerint lesz megtartva:

A szekcióülés ideje: 2003. február 01. 10:00 óra.
Határozatképtelenség esetén a megismételt ülés időpontja 2003. február 01. 11:00

A szekcióülés helye: MRSZ Székház, Budapest Dagály u. 11/A

A napirendi pontok a következők:

1. Az elmúlt év tapasztalata alapján a Szervezeti és Működési Szabályzat átdolgozása
2. A válogatott keret technikai eszközeinek felhasználása
3. Tárgyi eszközök beszerzése
4. Versenykiírási és értékelési szabályok ismertetése
5. Tájékoztatás a 2003. évi versenyek szervezéséről
6. Fegyelmi ügyek
7. Szakbizottság vezetőség választása

Motegi, Japán

2002. november 29. péntek
Nemzetközi Hőlégballon Bajnokság, Motegi, Japán

Nemzetközi Hőlégballon Bajnokság, Motegi, Japán

Kedves Mindenki!

Japánban vasárnap
véget ért az idei utolsó pontszerző verseny, a Motegi Nemzetközi Hőlégballon Bajnokság.

Motegiben 37 versenyző indult, 9 tervezett felszállásból 8-at tudtak végrehajtani és 23 feladatot teljesítettek. Felhívnám a figyelmeteket, hogy a verseny nyertese egy 18 éves amerikai fiatalember, akinek nem ez volt az első kiemelkedő teljesítménye. Erre a mezőnyre sem mondhatjuk, hogy egyszerű feladata volt,
mert az első hét között több Világ- és Európa-bajnok is található!

Eredmények:

1. DONNER, Nick USA - 18347
2. PETREHN, Johnny USA - 17092 pont
3. BAREFORD, David UK - 16739 pont
4. MIZUMAKI, Takao JAP - 15624 pont
5. MUIR, Lindsay UK - 15317 pont
6. HEARSTILL, Joe USA - 15194 pont
7. WILLIAMS, Crispin UK - 14409 pont
...
12. VÉGH Sándor HUN - 13023 pont
...
15. NÉMETH Zoltán HUN - 12315 pont

További információk és képek a Honda Világkupa honlapján találhatók:








Ezzel a versennyel a Magyar Köztársaság Kupa versenye is lezárult, amelynek eredményeit a 2002ered.zip fájlban találjátok.

Üdvözlettel:

Pálhegyi Zoltán

219 éve repült először ember!

2002. november 20. szerda
219 éve repült először ember!

219 éve repült először ember!

Az első lebegés Holnap, azaz 2002. 11. 21-én lesz a 219. évfordulója annak, hogy az ember, pontosabban Pilatre de Rozier és d'Arlandes márki belemerészkedtek egy ballon gondolájába, hogy aztán 25 percig élvezhessék a lebegés varázslatos érzését. Ennek örömére a ballonrepülések történelmi áttekintését kibővítettük. Már a XIX. századig olvashatók a ballonozás hőskorának nevezetesebb eseményei.

MRSZ közgyűlés szombaton!

2002. november 14. csütörtök
MRSZ közgyűlés szombaton!

Pálhegyi Zoltán felhívása:

MRSZ közgyűlés szombaton!

Kedves Mindenki!

Szeretnék emlékeztetni Mindenkit, hogy a Magyar Repülő Szövetség összehívta a közgyűlését 2002. november 16-án 10 órára a Műegyetem "A" épületének előadójába. Tudom, hogy néhányan nem kaptátok meg a meghívót, a mi egyesületünk sem, de kérek mindenkit, hogy tisztelje meg a jelenlétével és szavazatával a közgyűlést, hogy a szakágunk érdekeit érvényesíteni tudjuk. A tervezett napirendi pontok közül két fontosat emelnék ki:

1. Az MRSZ alapszabályának módosítása.

2. Az MRSZ elnökének megválasztása.

Ez a két napirendi pont és a közgyűlés további témái jelentősen befolyásolják az MRSZ és a szakágunk további működését. Felhívnám a figyelmeteket arra is, hogy csak a közgyűlésen van lehetőség arra, hogy a szakági támogatások arányát megváltoztassuk. Gondolom mindannyiatok előtt ismeretes, hogy a Hőlégballon Szakág az MRSZ szakági támogatására fordított összegek 7%-át kapja. Csak a közgyűlésen, megfelelő számú szavazattal, van lehetőségünk arra, hogy ezt a számot kedvezően megváltoztassuk. Kérek mindenkit, hogy jöjjön el erre a fontos eseményre! Ha valaki nem tud részt venni, akkor kérem, küldje el a képviselőjét egy hivatalos meghatalmazással, ami lehetőséget ad szavazni a közgyűlésen.

Találkozzunk szombaton!

Üdvözlettel:

Pálhegyi Zoltán

Saga, Japán, 2002. november

2002. november 6. szerda
Saga, Japán, 2002. november

Saga, Japán 2002 november:

Kedves Mindenki!

Biztos többen hallottatok már arról - esetleg láttátok is a hírműsorokban -, hogy történt egy baleset a most véget ért Sagaban megrendezett versenyen. Mivel hét magyar csapat és több megfigyelő is részt vett gondolom, érdekel benneteket néhány olyan információ, amit Masashi Kakudától kaptam, aki szintén a versenyen volt, mint csapattag. Mint írta, nem mindent látott, de beszélt a tisztségviselőkkel és Richard Parry-val, aki a pilótája volt a balesetet szenvedett ballonnak. Ezeket szeretném megosztani veletek, az eredményekkel együtt:

"A baleset az utolsó versenyrepülésen történt november 4-én. Az észak-nyugati égbolton egy cumulonimbus volt. Láthatóan instabil volt az időjárás. Elfogadtuk a feladat törlését, de a versenyrepülést mégis megtartották, mert mindenkinek volt személyhívója, de soha nem használták. Richard 3000 láb magasan repült a FIN cél felé, ami a központi felszállóhelyen volt és a GPS-n látta, hogy 44 km/h sebességgel halad. A süllyedés mellett döntött 1.2 km-re a céltól és 1000 láb magasan kezdett fűteni két égővel, de a ballon nem állt meg a földig.
Richard Parry keményet dobbantott a FIN cél közelében (ahol volt egy GBM cél is, nevetséges feladat kijelölés, de ez egy másik történet). Úgy látszott, hogy több turbulenciába is belekerült a 3000 lábról kezdett süllyedése közben (más tisztségviselők is hasonlóakat meséltek), és nem tudta ellenőrizni a süllyedését. Amikor ilyen rosszul földet értek, a gázpalack csatlakozója (made in Japan) eltört és lángot fogott. Richard és a beosztott megfigyelője azonnal kiugrottak a kosárból, amikor Richard látta, hogy nem tudja elzárni a palackok szelepeit időben. A ballon (VW Egy) újra emelkedni kezdett utasok nélkül és néhány percen belül (vagy talán kevesebb is) két palack felrobbant. Két másik palack visszahullott a földre. Szerencsére ezek az eszközök senkit és semmit nem találtak el a földön. Richard és a megfigyelője csak nagyon könnyű égéseket szenvedett. A kupola később ért földet, de nem okozott egyéb balesetet vagy kárt. Összefoglalva: nem történt katasztrófa, de a két robbanás az égbolton megijesztette a többi résztvevőt, akik a levegőben és a földön voltak.
A képeket több televíziós hálózat is közreadta Japánban és a többi földrészen is. Nagyon rossz időjárás volt ebben az évben. Ez első versenyrepülés az első nap volt, a második csak a harmadik nap. A harmadik repülésen történt a baleset és ez volt az utolsó is nekünk. Gondolom ez volt az oka, hogy az Igazgató nem törölte a feladatot. Több versenyző is úgy döntött, hogy nem akar versenyezni vagy repülni ekkor. A versenyzők 25%-a döntött így és az a pilóta is, aki második helyen állt ezt a repülést megelőzően."
"Richard Parry megfigyelője egy japán katonai önkéntes volt. Köszönjük Richardnak, hogy kihúzta őt a kosárból és így nem történt végzetes baleset. A VW cég úgy döntött, hogy készíttet egy új ballont és a sagai rendezőség úgy döntött, hogy jövőre újra meghívják Richardot, ahogy hallottam. Ezek jó hírek, mert nem veszítettük el a ballonozás egyik támogatóját."

Eredmények:

1 KEOWN Owen U.S.A 9042
2 ENDO Mamoru Japan 9025
3 SENJYU Isamu Japan 8085
...
14 NEMETH Zoltan Hungary 7247
...
22 PARRY Richard United Kingdom 6790
...
32 VEGH Sandor Hungary 6055
34 NAGY Katalin Hungary 5908
48 KOVACS Istvan Hungary 5038
58 AKLAN Attila Hungary 4039
65 KRISTOF Jeno Hungary 3461
70 SZABO Peter Hungary 3275

Üdv:

phz (Pálhegyi Zoltán)

Élménybeszámoló az agárdi találkozóról

2002. november 5. kedd
Élménybeszámoló az agárdi találkozóról

Gombóc Artur (Pálfi Béla Gábor) élménybeszámolója az agárdi találkozóról:

Minap csörgött a telefonom - gyere gyorsan, van egy hely a kosárban! Mííícsoda? Milyen kosárban?? Na ne szórakozz velem! Nem megyek a piacra! - Ne tedd le Gombóc, hőlégballonról van szó. Agárdon Hölégballon Karnevál van és hiányzik egy segítő. Rád gondoltunk, ráadásul repülhetsz is egyet, mondta Pénzes Zoli barátom. Naná, hogy megyek, mit megyek, repülök!

Délután érkeztem a starthelyre. Körülöttünk 40-50 ballon készült az aznapi feladatra. A miénk egy 3300 köbméteres ami közepes nagyságúnak mondható, Pécsett készült kis remekmű amivel a Szegedi DÉGÁZ Hőlégballon Klub versenyzői indultak.

Nézelődésre sok időt nem hagytak, mert mindjárt, fogd meg, emeld fel, vidd el, húzd meg, szóval volt mit ügyködni. A lufit egy méretes utánfutón tárolják. Kiterjedésre nem, viszont tömege elég tisztességes. Onnan kellett levenni, külön a ballont és külön a kosarat. Először egy nagy ventillátorral fújtuk fel a kupolát, majd jött a meglepetés. A pilóta begyújtotta a gázégőket. Fülrepesztő hangorkán, vadászgép-hajtóművet megszégyenítő dübörgés. A 2000Le-s teljesítmény hamar megteszi a hatását.

A hatalmas gömb méltóságteljesen felemelkedik. Így közelről megdöbbentően nagy. A gáz folyamatosan melegíti a belül levő levegőt, ami egyre könnyebb lesz.

-Gyorsan beugrás, mert itt maradtok, kiabálja a fáklya zaját túlkiabálva a pilóta Kiss József. Egy míves keleplendülettel bepattanok a kosárba. Túl sok hely nincs, mivel itt vannak a gázpalackok (4db) repülőműszerek, meg egyéb fontos motyó. Sehol viszont a mentőejtőernyő. Megnyugtanak, hogy az nekünk úgysem kell. REMÉLEM!!!! Közben a kosár apró mocorkodásokba kezd és néhány tétova próbálkozás után szépen komótosan felemelkedik. Ismét iszonyú dübörgés, a fáklya, és nagyon sőt nagyon-nagyon meleg. Persze csak a kopasz kobakomat éri a hő, de az is elég. Gyorsan csinálok rongyból egy kis Marinénis kendőt. Így már sokkal jobb.

Emelkedünk. Miért is. Nagyon egyszerű, mondja a pilóta. Különböző magasságokban más-más irányú szél fúj. Nekünk csak azt a magasságot kell eltalálnunk, hol jó irányú az áramlás. Tehát lehet a hőlégballont irányítani?! Én mindig azt hittem, hogy csak úgy sodródik, a szelek szárnyán.

-Persze csak úgy sodródik, de ha ügyes vagy, a megfelelő irányba, mondja és ismét belefúj. (Ha ennek nem lesz hamarosan vége tuti, hogy halláskárosodást szenvedek). Most már értem, hogyan lehet az a feladat, hogy egy szalagot dobjunk a célterületre. Először azt hittem csak viccelnek, vagy a célterületet viszik a ballon alá. Érdekes a ballon reakció késése. Legalább 15-20 mp kell amíg a fűtés hatására megváltoztatja a magasságát. Az emelkedésünk nem túl gyors 2 méter másodpercenként maximum. Gyorsabban nem is lehet mivel a tetején található "dugó" benyomódik és kieresztené az éltető meleglevegőt ami minket és persze a ballont fent tartja. Ez nagyon egészségtelen lenne. Ezért szabad csak kora hajnalban és késő délután ballonozni. Ilyenkor már kisimul a levegő végtelen és nagyon göröngyös országútja. Nincsenek termikek, felfelé áramló meleg szelek. Az irány nem jó. Párhuzamosan repülünk a céllal. Lejjebb ereszkedünk, a falubeli kutyák nagy riadalmára. (Élvezem a falu csendjét) A rettenetes kutyaugatásban alig halljuk egymást. Annyira közel vagyunk a földhöz, hogy szinte ki lehetne ugrani. Csalóka, hiszen legalább 20-30 méter magasan vagyunk. Innen még elég nagyot pattannék, meg egyébkét sem akarok én kiszállni. Lovarda felé sodródunk. Fel kell emelkednünk, mert ez a hatalmas madár nagyon ijesztő a ló szemével. A táj fokozatosan kinyílik. Szinte leírhatatlan látványban van részünk. Háttérben a vöröslő nap igyekszik a horizont alá, előtte pedig az alacsony megvilágítási szögtől felfoghatatlan színű Velence-tavi táj. Ráadásul mindez a madarak szemszögéből. Sok siklóernyős repülésben megkérgesedett szívem is elérzékenyül. Emelkedünk, süllyedünk, de megfelelő szélirányra sehol sem találunk. A mai feladatot borítékoljuk, nem sikerül teljesíteni. Leszállunk. Egyre ritkábban dübörög a lángsugár. Nagyon lassan veszítjük a magasságot. A repülés sajnos a végéhez közeledik. Még néhány levegőben töltött perc és nagyon finoman a szent anyaföldnek ütődünk. Gyenge talajmenti szél fújja tovább a hatalmas ballont, ami pedig vonszolja a kosarat. A felborulás fenyeget. A pilóta lázasan húzza a dugót, vagyis a ballon tetejét nyitja ki, hogy kiszökhessen a meleg levegő. Megint van egy kis munkám. Én húzom le a hatalmas lufit. Engedelmesen ereszkedik a földre. Közben megérkezik a kísérőautónk. Néhány perc alatt összehajtogatjuk a ballont. Nem is gondoltam volna, hogy az a hatalmas madár ilyen kicsi helyre elfér. Nagyon jó volt repülni. Ismét a madarak között lehettem, a harmadik dimenzióban.

Gombóc Artur.

Beszámoló a XV. Hőlégballon Világbajnokságról

2002. szeptember 13. péntek
Beszámoló a XV. Hőlégballon Világbajnokságról

Rövid szubjektív beszámoló a XV. Hőlégballon Világbajnokságról

99 versenyző, 7 versenyrepülés, 15 feladat
(5 JDG, 1 HH, 1 PDG, 1 HW, 1 FIN, 1 GBM, 1 SF, 4 FON)

Pálhegyi Zoltán levelének folytatá